Megkezdődött: a pedagógussztrájk napjára nem járhat bér
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.04.20. 08:29 | Frissítve: 2016.04.20. 08:37
Budapest - Elkezdődött a pedagógusok sztrájkbizottsága által meghirdetett egész napos sztrájk. Még nem tudni, hányan csatlakoztak.
A pedagógusok sztrájkbizottsága reggel 8 órától hirdetett egész napos országos munkabeszüntetést és azt kérték, déli 12 órakor öt percre "álljon meg az élet". Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a TV2 Mokka című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a sztrájkmegállapodásban foglaltakat mindenkinek be kell tartania, nemcsak a kormánynak, hanem a sztrájkban résztvevő pedagógusoknak is. A megállapodásban azt rögzítették, hogy a gyerekeket fogadni kell, ellátásukat, felügyeletüket meg kell oldani - emlékeztetett.

Sok iskolában ugyanakkor hirdetményeket függesztettek ki, hogy aki tudja, ne vigye be gyermekét, vagy nyilatkoztatták a szülőket, hogy igénylik-e az ellátást. Volt olyan igazgató, aki azt jelezte, hogy még az ebédet is lemondja. Rétvári Bence kiemelte: ezt nem lehet megtenni. Azoknak a pedagógusoknak, akik felvennék a munkát, ezt a lehetőséget meg kell adni - rögzítette.
Az államtitkár megerősítette, nem kell szankcióra számítania annak, aki a sztrájk mellett dönt és a törvényeket betartja. A munkabeszüntetésnek van ugyanakkor egy olyan, sztrájktörvényben rögzített következménye, hogy arra a napra nem jár bér, ezt a sztrájkalapból igényelhetik az érintettek. Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban intenzív tárgyalásokat folytattak a pedagógusszervezetekkel, a szülők, a diákok képviselőivel.
Emlékeztetett a köznevelési kerekasztal életre hívására, amire mindenkit meghívtak. Van aki hajlandó eljönni, van aki nem - fogalmazott Rétvári Bence, aki úgy értékelte, hogy a tárgyalások szépen haladnak, jelentős eredményeket értek el. A követelt 25 pontból 20-ban megállapodtak, a célegyenesben vannak, ezért érthetetlen miért ilyenkor állnak fel a szakszervezetek. Szólt arról, hogy idén és jövő szeptemberben a pedagógusok bére egyaránt 3,5 százalékkal nő majd az életpálya alapján, és a jövő évi költségvetésben a köznevelés mintegy 100 milliárdos többlettel számolhat. Az alulfinanszírozottságból fakadó problémákat így szinte mind orvosolni tudják.
A túlzott bürokrácia mostanra jelentősen mérséklődött, a minősítéssel összefüggő adminisztráció a harmadára csökkent, a nyugdíj előtt állóknak a pedagógus 2. fokozatba kerüléshez nem kell külön minősítési procedúrán átesniük, a fiatal gyakornok pedagógusok gyakorlati ideje beszámít az előmeneteli időbe - sorolta. Kitért arra is, hogy a nem pedagógus dolgozók tavaly is kaptak 50 ezer forintos juttatást, és idén kétszer, júliusban, illetve decemberben 35-35 ezer forintot utalhatnak nekik. A tárca javaslata alapján jövőre 7+3 százalékos emelést kaphatnak majd.
Elkezdődött a pedagógusok sztrájkbizottsága által meghirdetett egész napos sztrájk. Azt egyelőre nem tudni, hányan csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. A diákok felügyeletéről minden iskolában gondoskodni kell, amelyik tanár nem sztrájkol, annak órát kell tartania.
Az egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, azért, hogy nyomatékosítsa 25 pontban megfogalmazott követeléseit, egyebek mellett az intézményfenntartó átszervezését, a tanárok óraszámának csökkentését. A sztrájkbizottság többször tárgyalt a köznevelési államtitkárság képviselőivel, és bár a felek nyilatkozatai szerint több kérdésben közeledtek az álláspontok, nem tudtak megállapodni.
Az elégséges szolgáltatásokról megállapodtak a felek: eszerint valamennyi iskolában biztosítanak felügyeletet és étkezést a gyerekeknek. A sztrájkbizottság tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A munkabeszüntetéshez több szervezet csatlakozott. A sztrájkbizottság azt is kezdeményezte, hogy délben öt percig országszerte ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban.
A kormány többször hangoztatott álláspontja, hogy a közoktatásról a köznevelési kerekasztalon kell tárgyalni, ennek munkájában azonban a sztrájkbizottság tagjai - a meghívás ellenére - nem vesznek részt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)