Tényleg királyok érkeztek a gyermek Jézushoz?
Szerző: Kocsis István | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.12.26. 09:00 | Frissítve: 2016.12.26. 09:43
Debrecen – Honnan és mikor indultak? Hányan voltak a kisdedhez induló bölcsek? Kérdések és válaszok a betlehemi csillagról – a tudomány felől közelítve.
A középkorban sokan foglalkoztak a betlehemi csillag kérdésével, de az első tudományos alaposságú vizsgálat a híres csillagász, Kepler nevéhez fűződik. 1604 végén egy nóva vagy szupernóva tűnt fel. Kepler ekkor gondolt arra, hogy talán a betlehemi csillag is egy szupernóva lehetett. Későbbi kutatásai bebizonyították, hogy helyes úton indult el, amikor azt mondta, hogy ezt a jelenséget megelőzte egy érdekes bolygóegyüttállás 1603 decemberében.
Ekkor a két, különben össze nem függő csillagászati jelenség között ok-okozati viszonyt tételezett fel, nem tudván semmit a csillagok fizikai természetéről. Úgy képzelte, ha két bolygó találkozik, akkor egy csillag felvillan, továbbá arra gondolt, ha Jézus születése idején is volt ilyen bolygótalálkozó, akkor az is kiválthatta egy csillag felvillanását, és ez lehetett a betlehemi csillag. Ezért számolta vissza a Jupiter és Szaturnusz pályáit Krisztus születésének a koráig.
Az első kérdés az, hogy milyen korban kereshető a csillag. Határozott időpont-megjelölés nem nagyon fordul elő, csak közvetett adatok alapján tudunk következtetni. Például Máté evangéliumából világosan kiderül, hogy ekkor Heródes uralkodott, és halálra kereste a megszületett állítólagos utódot. Viszont ebből az is látszik, hogy naptárunk éveinek számozása helytelen, mert biztos, hogy Heródes Kr. e. 4-ben már meghalt.
Amikor a 6. században Dionysius Exiguus római apát megpróbálta kiszámítani Jézus születési évét, abból indult ki, hogy Augustus uralkodásának nyolcadik éve az, ami szóba jöhet, de nem vette figyelembe, hogy Augustus már ezt megelőzőleg négy évig uralkodott Octavianus néven. Egy további hiba adódott abból, hogy Dionysius azt sem vette számításba, hogy Kr. e. 1 és Kr. u. 1 között egy év – a nulladik – kimaradt. Ennek az az oka, hogy a római számokban és évszámításban nem volt nulla; e számjegy csak az 1200-as években került Európába Indiából arab közvetítéssel.
Tehát öt év tévedés bizonyos. Viszont van egy biztos adatunk, amelyet Máté is leírt: akkoriban népszámlálás és vagyonösszeírás zajlott. A mai Ankarában levő Augustus-templom falán olvasható egy felirat, amely megörökítette a császár legfontosabb törvényeit és tetteit. Ebből tudjuk, hogy a népszámlálás a mai évszámítás szerint Kr. e. 8-ban rendeltetett el. Azonban valószínűsíthető, hogy a Rómában kiadott rendelkezést egy olyan távoli tartományban, mint Palesztina, legalább egy év késéssel lehetett csak végrehajtani. E számítások alapján Jézus születését és a betlehemi csillag feltűnését Kr. e. 7 és Kr. e. 5 közé tehetjük.
Kepler a Jupiter és a Szaturnusz keringési idejének ismeretében kiszámította, hogy a két bolygónak Krisztus születésekor volt-e valamilyen együttállása, amely kiválthatott a betlehemi csillaghoz hasonló felvillanást. Kiderült, hogy ezek a bolygók az idő tájt távol voltak egymástól. Viszont gondolt egy merészet, és a vizsgálódást kiterjesztette a Krisztus születése előtti korra. Megállapította, hogy Kr. e. 7-ben volt egy Jupiter–Szaturnusz-együttállás. Nem is akármilyen: egy fél éven belül három ízben került közel egymáshoz a két bolygó. Ezt megelőzően a Jupiter és a Szaturnusz csak 860 évvel korábban volt egy éven belül háromszor együttállásban a Halak csillagképében. Fényük nem olvadt össze, hiszen a telihold átmérőjének közel a kétszeres távolságára, vagyis 1 fokra látszottak egymástól – de együttállás volt, és ez a lényeg. Ez volt az, amit a bölcsek előzetes számításaik alapján vártak.
Hogy hányan voltak a Jézushoz látogató bölcsek? A legelső, a katakombákban található őskeresztény ábrázolások kettő és tíz közötti létszámot mutatnak, a leggyakoribb az öt-hat fős csoport. De Órigenész egyházatya azt mondta, hogy mivel három ajándékot hoztak, jogos feltételezni, hogy hárman voltak. Azóta használják ezt a számot a bölcsekre, akik természetesen nem királyok voltak, hanem koldusszegény csillagász papok. Alighanem a nevüket is csak később kapták: a Gáspár a perzsában „kincstárnok”-ot jelent, a Boldizsár vagy Baltazár bibliai név, az Újbabiloni Birodalom utolsó főemberére utal; Menyhért pedig a „fény ura” vagy „uram, a fény” jelentéssel bír. Ezekből a nevekből nem lehet következtetni a bölcsek eredeti hazájára, de valószínűsíthető, hogy Marduk napisten papjai lehettek, és mivel Marduk csillaga a Jupiter volt, nagyon is érthető, hogy figyelemmel kísérték ennek az égitestnek a sorsát. És ami a leglényegesebb: a csillag nélkül és a bölcsek nélkül valószínűleg nem terjedt volna el a hír, hogy megszületett a Megváltó.
Heródes úgy gondolta, a gyermek akkor született, amikor az a bizonyos csillag feltűnt. Hogy mikor tűnt fel? Egyes evangéliumfordítások azt mondják, hogy „láttuk az ő csillagát napkeleten”. Az eredeti, görög szövegben viszont az áll, hogy „láttuk az ő csillagát, amikor felkelt”. Ebben tehát még csillagászati kifejezés szerepelt, a későbbi fordítók azonban nem ismerték ezt, leegyszerűsítették a szöveget, és a „napkeletet” használták. Ez utalhat a Jeruzsálemtől „napkeletre” fekvő hazájukra, vagy azt jelentheti, hogy a keleti égbolton látták a jelenséget. A legújabb fordítások szerencsére már ismét a „felkelt” igealakot használják.
Heródes tehát megkérdezte, hogy mikor tűnt fel a csillag. A bölcsek válaszát Máté leírása nem tartalmazza, azonban tudható: azt mondták, hogy Adar hó 13-án. Adar hó az akkori naptári rendszerben az utolsó hónap volt. Ez magyarázza azt, miért mondta Betlehembe kiküldött katonáinak Heródes, hogy a két év alatti gyermekeket öljék meg: mert Jézus még az előző évben született. Valószínű, hogy amikor a bölcsek odaértek, Jézus már nem újszülött volt. Hogy pontosan hány hónapos lehetett, azt nem lehet tudni, mert az ókeresztények nem tartották számon Jézus születésének napját, sőt még a hónapját sem. Általában azt mondják, hogy abban a hónapban és azon a napon született, amikor meghalt, azaz március 25-e táján, vagyis a zsidó húsvét körüli időben. Voltak azonban olyanok is, akik áprilist említettek, mások május elejét vagy végét mondták. Egy biztos: tél és nyár között, azaz tavasszal. S paradox módon valószínűleg Kr. e. 7-ben látta meg a napvilágot.
S amikor a bölcsek odaértek, a Jupiter és a Szaturnusz előbb említett három együttállása után, valamikor az ősszel vagy a tél elején, már nem egy magatehetetlen csecsemőt találtak, hanem a köszöntést értő és az ajándékokat elfogadni tudó Jézust. Születésnapja pedig később azért került december 25-ére, mert az összes napisten, akit ebben az időben tiszteltek, a legendák szerint ekkor, a régi római naptár szerinti téli napforduló idején született.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)