„Freedom is not free”, azaz a szabadságot nem adják ingyen, azt ki kell vívni. Magyar és amerikai zászlók társaságában olvasható az idézet Bostonban, New England „fővárosában”. A szabadság árát itt pontosan ismerik, nem véletlen hát, hogy a magyar 1956-os forradalmat együtt kezelik errefelé az amerikai függetlenség kivívásával. Az sem véletlen hát, hogy a magyar szabadságharc emlékműve a Liberty Square, azaz a Szabadság Tér közepén áll.
Csípős októberi szél kísérte csodálatos napsütésben koszorúzták meg a bostoni magyarok Hollósy György 1986-ban felállított szobrát. A megemlékezésen Béky Bence, a világhírű Harvard Egyetem csillagász doktorandusza mondott beszédet. „A szabadságharc bukásával elveszett több mint 10 millió ember szabadsága, de megerősödött nemzeti identitása” – mondta a fiatalember, aki az első diplomáját a budapesti Műegyetemen szerezte.

A bostoni magyarok nagyon büszkék rá, hogy a magyar emlékműnek a patrióta város vezetése ingyen biztosított helyet a Liberty Square közepén. A szobor mögött lévő bronztáblán olvasható John F. Kennedy elnök méltatása, amit 1957-ben mondott a magyar szabadságharcról: „1956. október 23. a nap, mely örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében…”
A belvárosban alig tizenöten állták körül a magyar emlékművet, a közeli Lexintonban, a bostoni magyar iskola ünnepségén viszont legalább százan emlékeztek az 1956-os eseményekre. A 2. Bodnár Gábor cserkészcsapat növendékei tolmácsolásában állított össze Fogarasi Miklós egy rendkívül színvonalas és megható műsort. A mintegy száz kisgyermek kéthetenkénti oktatását vállaló „Boskola” idén ünnepli fennállása tizedik évfordulóját. A Boston környékén élő magyar szülők összefogását dicsérő intézmény mintául szolgál az Egyesült Államokban élő magyar közösségek számára. Bizonyítja, hogy van erő és képesség az itt élő magyarok összefogására, a magyar nyelv és kultúra továbbvitelére a nagy amerikai „olvasztótégelyben”.
„Magukhoz ölelik, és nem eresztik az 1956-os forradalom emlékét” – hangoztatta Fogarasi Miklós, míg a cserkészcsapat tagjai tökéletes magyarsággal szavaltak és énekeltek a közel egy órás műsorban. Itt minden az önzetlen munkáról szólt: szülők készítették a díszleteket, a ruhákat, interneten osztották szét egymás között a szöveget, mert próbálni nem volt idő. Hogy is lett volna, hisz a Boskola száz diákja négy államból érkezik a kéthetenkénti foglalkozásokra, sokan több órás autóutat tesznek meg. Csak hogy megismerjék a magyar nyelvet, kultúrát és szokásokat.
Az idei 1956-os megemlékezés végén Rácz Egon és Márta, egykori cserkészek avatták fel az új csapatzászlót. Méltó helyre került a lobogó, mely tovább hirdetheti: van erő és akarat a Bostonban és környékén élő magyarokban, hogy a következő évtizedekben is megőrizzék és ápolják magyarságukat.
Több szaruhártya átültetést tudnak végezni a Szemklinikán Debrecen - Megduplázódik a szaruhártya átültetések száma a Szemklinikán. Az intézmény speciális...
Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról Hajdúsámson után Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról. Az intézményt a római...
30-as táblák borzolják az autósok idegeit Harminctól háromszázezer forintig büntetheti meg a rendőrség a gyorshajtót, ezért érdemes minden táblát...