Aki az élet aranyporát szórja a gyermekekre...
Szerző: Szatmári Alexandra | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.02.20. 08:25 | Frissítve: 2011.11.14. 15:43
Székelyhíd - Böjte Csaba fáradhatatlanul munkálkodik azon, hogy minél több gyermek életébe fényt és szeretetet hozzon. A ferences rendi szerzetessel a készülő székelyhídi gyermekotthon kertjében beszélgettünk. Interjú.
Dehir.hu: Ejtsünk pár szót a kezdetekről! Mikor, hogyan, milyen körülmények között indult segítő tevékenysége?
Böjte Csaba: A nyolcvanas évek végén Romániában is megdőlt a szocializmus, és ezzel együtt omlott össze a kommunista ipar is. Nem kellettek a traktorok, a vasfeldolgozás, a szénbánya, így pillanatok alatt, mint egy dominó omlott össze sok minden. Számos olyan család volt, aki „talpra esett”, és ügyesen feltalálta magát, de rengeteg ember az utcára került. Sajnos sok gyermek is szegény sorsa jutott, koldulásra kényszerült. Amikor 1992-ben Dévára kerültem, a Hunyad megyei térség az egyik legiparosodottabb része volt Romániának, a Zsil-völgyi bányákkal és a vajdahunyadi nagy kohókkal. Ám nagyon sok koldus gyermek volt, aki segítséget kért tőlem. Én az elején úgy gondoltam, hogy egy kis ebéddel, egy-egy ruhával, meg lehet oldani a problémát, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ennek így nem sok értelme van. Ekkor egy tábort szerveztem ezeknek a gyermekeknek, s örömmel láttam, hogy mennyire nevelhetők, formálhatók s mennyire nyitottak a jóra.
Dehir.hu: Ennyi év után emlékszik még az első gyermekére?
Böjte Csaba: Hogyne! Az első gyermekünket Zolinak hívták, hetedikes korában jött el hozzám, munkát keresett. Kiderült, hogy azért nem járt iskolába, mert az édesapja meghalt, az édesanyja is nagyon súlyos beteg volt, s nem sokkal később ő is elhunyt. Így neki kellett eltartania három kisebb testvérét. Azóta már hál’ Istennek leérettségizett, elvégezte a közgazdasági egyetemet, és van egy kedves menyasszonya. Úgy gondolom, sínen van az élete.
Dehir.hu: Ezek szerint nyomon követi a gyermekei sorát. Visszajárnak később önhöz azok, akik kikerültek a védőszárnyai alól?
Böjte Csaba: Persze. A legtöbbjük meghív az esküvőjére, gyermeket keresztelni vagy éppen esketni. Beszámolnak nekem az életükről, s én is tartok nekik hangulatos találkozókat. Jó látni, hogy kivirágoznak és felnőnek.
Dehir.hu: Hogy van ideje mindenre? Hiszen azt látni, hogy mindig úton van és fáradhatatlanul egyengeti a rászorulók sorsát.
Böjte Csaba: Rengeteg munkatársam van, nem egyedül csinálom mindezt. Sokszor szégyellem is magam, hogy 250 ember dolgozik, s én learatom a babérokat. Bíztatom és próbálom előtérbe helyezni őket, hogy mindenki lássa, milyen sok nagyszerű ember dolgozik együtt. Én úgy gondolom, hogy ha a „kis krumpli” élni akar, a szántóvető embernek az a dolga, hogy jó földbe rakja, közben egy-egy gazt kivágjon körülötte, s legyen jól megöntözve. Aztán már magától nő az ég felé.
Dehir.hu: Ha jól tudom, jelenleg 62 házuk van...
Böjte Csaba: Igen, 62 helyiségben vannak gyermekeink, amelyekben kétféle gyermekvédelmet végzünk. A prevenciós részét iskolaház programnak nevezzük. Nagyobb falvakban, lehetőleg ott, ahol iskolák is vannak, olyan házakat hozunk létre, ahol mindenki otthon, családi körben érezheti magát. A család funkcióit vállaljuk fel ezekben a házakban, mert sajnos vannak olyan szülők, akik nem tudnak mindent biztosítani a gyermekeiknek, mi pedig részben átvállaljuk a teendőket. Ilyenek például a délutáni étkeztetés, ruháztatás, tanszerek biztosítása és gyerekekkel való tanulás is. Ezek a gyerekek kora esténként hazamennek, s otthon alszanak, kinek melyik rokonánál van helye és lehetősége. Ha ez nem elég, csak akkor kerül be a gyerek egy úgynevezett bentlakó otthonba. A Gyergyói-medencében például van körülbelül 15 napközi, a központban pedig van egy bentlakó otthon. A csaknem 400 gyermekből 50 lakik ebben az otthonban, a többieknek hál’ Istennek elég az iskolaház segítsége. Én azt hiszem, hogy ez a leghumánusabb megoldás, mert ugyebár vagy a szülő gondozza a gyermeket, vagy sajnos intézetbe kerül. Én azt látom, hogy a kettő között van ez a napközi otthon, amikor is a szülőnél van a gyermek, papíron is és de facto is, de mégis segítünk, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt, s tudjon lépést tartani az osztálytársaival. Összesen körülbelül 1100 napközis gyermekünk van, s körülbelül 1000 bentlakó. Napközibe iskolás kortól, első osztálytól nyolcadikig járnak, s utána aki jobban tanul, és akar, az vidékről bemehet nagyobb kollégiumokba, például ilyen a csíksomlyói kollégium, és valószínűleg ilyen lesz az itteni, székelyhídi is.
Dehir.hu: - Beszélgetésünk végén záró gondolatként mit üzenne a mai fiatalságnak? Hogyan álljanak az élethez?
Böjte Csaba: Én azt tudom mondani, hogy az élet jó, egy „nagy buli”. Merjenek élni, merjék a szívük legszebb vágyát megfogalmazni. Ha akkor, amikor 25 évvel ezelőtt még a bányában dolgoztam, azt mondta volna nekem valaki, hogy ennyi mindent meg lehet csinálni, biztos azt mondtam volna neki, hogy ez nem igaz. De bennem volt a vágy, és mertem Isten kezét megfogni és elindulni, s én tudom, hogy a mai fiatalok szívében is rengeteg vágy van. Azt mondanám, ne kössenek kompromisszumot, hanem merjenek elindulni. Merjék az életüket feltenni. Nagy a tét, de ha a kocka ott van a kezükben, és nem merik elgurítani, akkor biztos, hogy nem történik semmi. Merjenek a fiatalok megnősülni, családot alapítani, papok lenni, kinek mi a szíve legnagyobb vágya. Hiszen sokkal izgalmasabb élni, mint valahol ülni, és azon gondolkodni, hogy élhettek volna. Az élet olyan, mint az aranypor, amely ott van a tenyerünkben. Akárhogy szorongatjuk, a szemek kiperegnek az ujjaink közül. Az a jó, ha valamiért, valami nagy dologért oda tudjuk adni az egészet…
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)