Szemétfoltok és hulladékhegyek
Szerző: (szénási) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.03.19. 16:25 | Frissítve: 2011.03.19. 16:25
Nem minden országban tartozik az erdei kelléktárhoz az ismeretlenek által kihelyezett szemét. Angliában például nárciszok virítanak a szabadban, és nem zsákokból, reklámszatyrokból kiaraszoló hulladék határozza meg a természeti képet.
árciszok sárgállanak az erdő szélén, meg a fű is egyre zöldebb. Ezek már a tavasz csalhatatlan jelei. Igaz, nem itthon, hanem kissé nyugatabbra, Nagy-Britanniában. Tény persze, hogy az óceán közelsége meg a Golf-áramlat éghajlat-módosító hatása következtében arrafelé nem pont olyanok az évszakok, mint Magyarországon, de van, ami nem a természettől függ, hanem az embertől.
Erről lelkendezett olvasónk, aki nemrégiben érkezett haza a szigetországból, és nagyon csodálkozott, hogy ott nem feltétlenül tartozik az erdei kelléktárhoz az ismeretlenek által kihelyezett szemét. Nem annyira jellemző a reklámszatyrokból vagy méretes zsákokból kiaraszoló üres konzervdobozok garmadája, leharcolt műanyagholmik, esőben ázó papírhulladék, feleslegesé vált bútordarabok, sarki boltokból származó göngyöleg, amit egyszerűbbnek érez a kiskereskedő ide kidobni, mint drágán elszállíttatni. Arrafelé nem a vissza nem váltható üvegek és műanyagflakonok alkotnak kultikus dombokat, hanem a hajdani druidákat idéző földhalmok. Az emberben óhatatlanul felidéződnek a Monty Python halhatatlan – de nagyon is jól hallható – sorai a Gyaloggalopp című abszurd moziból: Hülye angolok! Angol hülyék! Kikre is illik ez a nem feltétlenül barátságos, de a köznyelvben ma már teljes természetességgel és sűrű gyakorisággal alkalmazott jelző? Talán mégsem rájuk, vakarja fejét a természetet tisztelő, ám elfoglaltsága miatt az erdei ösvények felé csak ritkában forduló városi. Aki épp ezért fokozottabban képes újra és újra rácsodálkozni a látványra. Nem ott van ilyen kosz, nem ott fogadja a kirándulót ez a förtelmes látkép. Ami nem csupán ízlés dolga, hanem pénz kérdése is. A szemetelőket nehéz tetten érni, viszont nagyon sokba kerül a takarítás utánuk.
Sokszor egyébként ki sem kell tenni a lábunkat a városból. Elég szétnézni a közvetlen lakókörnyezetben. Ahogy eltűnnek a hó utolsó foltjai is, mint nehezen gyógyuló sebek, elénk tárul a sok szemét, melyet a távozó tél még tovább rongált. Nem a senki földjén, hanem a házunk melletti úton, fűsávon, földszeletkéken. Lehetne emlegetni, miért nem tünteti el mondjuk a házfelügyelő a hétvégi bulik utáni duhaj kedvet idéző üvegtörmeléket, melyet immár nem fed hó és jég, hanem ropog lábunk alatt. (De melyik épületé? Hiszen épp kettő között állunk...) Meg morogni, miért nem takaríttatja el a város a határt jelző táblán túli (néha inneni), olykor valóban senkiföldjének tűnő területre kidobott autógumi maradványokat, hajdani matracot, fejetlen játékbabát is. A helyzet azonban az: nemcsak az képtelenség, hogy minden pofon mellé rendőr álljon, mint a Rejtő-regényben, hanem az is, hogy minden debreceni mögött egy szemétszedő loholjon, mikor kíván jó honfitársunk megszabadulni valami számára fölöslegessé vált kacattól.
A mi erdőnkben, a mi útjainkon a mi szemetünk éktelenkedik. Talán nekünk kellene eltüntetni. Vagy végiggondolni, mit lehetne annak érdekében tenni, hogy ki se kerüljön oda. Mert annál olcsóbb változat nincs. Előbb-utóbb a közvetlen hatásokhoz, meg a neveléshez jutunk vissza megint. Ami talán költséges, de hosszú távon mégis a leghatékonyabb eszköz a társadalom megannyi nyűgének-bajának gyógyítására.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)