Dehir

Vélemény

Karácsonyi gondolatok

Karácsonynak olyannyira elbűvölő a fénye és varázslatos a ragyogása, hogy attól még a nem-keresztyének, a más világvallásúak sem képesek szabadulni. Derencsényi István írása.

Ha jól meggondoljuk, karácsony táján, az adventi időkben és a nagy ünnep alkalmával szinte minden ugyanúgy ismétlődik meg esztendőről esztendőre. Feltűnnek már jókor a karácsony kellékei, kigyulladnak a jól ismert karácsonyi fények és felcsendülnek a népszerű karácsonyi dallamok. Minden annyira ismerős, olyan érzésünk van, hogy minden esztendőben mintha egy nagy általános és kötelező érvényű forgatókönyvet kellene követni. És követjük is, mint akiket elvarázsoltak és megbabonáztak: követjük ezt a nagy karácsonyi forgatókönyvet elbűvölten, mert érezzük, hogy ennek az ünnepnek tényleg van fénye, kisugárzása. Ez az érzés némelyeknél pusztán ösztönös, de nagyon sokan vannak, akik tudják, hogy az ünnep fénye és kisugárzása miből fakad, hiszen jól ismerik az ünnep hátterében meghúzódó bibliai eseményt, Jézus születésének történetét. Tudnak arról, hogy Krisztus születésekor Isten dicsősége ragyogta be a pásztoroknak a betlehemi mezők fölött a sötét éjszakát, és fényes csillag mutatta az utat a napkeleti bölcseknek, a mezopotámiai mágusoknak a kisded jászolbölcsőjéhez.

Karácsonynak olyannyira elbűvölő a fénye és varázslatos a ragyogása, hogy attól még a nem-keresztyének, a más világvallásúak sem képesek szabadulni, akik számára egyébként semmit sem jelent Jézus, a betlehemi Gyermek születésének ősi históriája.

Ha egy ünnep ilyen egyetemesen tud hatni az emberek milliárdjaira, minden vallási, kulturális, civilizációs meghatározottságtól függetlenül, akkor annak az ünnepnek tényleg rendkívüli csodálatos ünnepnek kell lennie. És karácsony ilyen csodálatos és rendkívüli!

A világ legszebb antológiáját lehetne összeállítani azokból a versekből, amelyek karácsony üzenetéről, hangulatáról, bensőségességéről szólnak. E képzeletbeli verses antológiát pedig a világ legkimagaslóbb festőinek karácsonyi témájú képeivel, freskóival lehetne illusztrálni, melyek bemutatják az isteni Gyermeket a jászolbölcsőben és láttatják a Szent Családot, a kisdednek hódoló pásztorokat és bölcseket.

És mindemellett nem nehéz azt sem elképzelni, hogy ezt a képzeletbeli illusztrált karácsonyi verses antológiát a zeneirodalom fejedelmeinek karácsonyi muzsikáját hallgatva lapozgatjuk, miközben részletek hangzanak Bach oratóriumából, Corelli concertójából, Britten Karácsonyi kantátájából és így tovább.

Bizony, karácsony az emberiség féltve őrzött, dédelgetett ünnepe. Karácsony immár ott él az emberek ösztöneiben, zsigereiben. Annak ellenére ott él, hogy voltak történelmi idők – és ezek minket sem kerültek el -, amikor támadást intéztek a karácsony ellen, amikor igyekeztek a karácsonyt kitörölni még az emlékezetből is, és helyettesítették azt a szeretet – a békesség – a család – a Télapó – a Fenyőfa ünnepe, és még sok más egyéb megnevezéssel.

Karácsony azonban kibírta a merényleteket, az ünnep elviselte a pótcselekvéseket, és végül is a karácsony megmaradt karácsonynak, mert karácsonyt, vagyis Krisztus születését, az Isten emberré-lételét, az Ige testet öltését nem emberek találták ki, rendelték el és valósították meg hagyományteremtő szándékkal.

Karácsony varázslatos, elbűvölő jellege és csodálatos mondanivalója éppen abban rejlik, hogy az több, mint emberi, és tényleg valóságosan isteni.

Karácsony a nagy ajándékozások ideje, de ezek az emberi ajándékozások akkor érik el igazi céljukat és értelmüket, ha isteni dimenzióba helyeződnek, ha kiviláglik előttünk, hogy minden karácsonyi ajándékozás alapja Isten nagy karácsonyi ajándéka: Jézus Krisztus. Akiben a menny közel hajolt a földhöz, Akiben az örökkévalóság utat tört az enyészet, a mulandóság világához. Akiben Isten sorsot osztott az emberrel, hogy a bűn, a halál árnyékában veszteglő, reménytelen ember a mennyei lét, az örökélet perspektíváját nyerhesse el, Akiben Isten felkínálta a kettős állampolgárság lehetőségét, vagyis az evilági mellett a mennyek országának polgárjogát.

Karácsonyban bizony van valami rendkívüli, és ezt mindenki valamiképpen megérzi, ilyenkor tényleg szeretnénk többek és jobbak lenni, ilyenkor szeretnénk bűnös, nyomorult önmagunkat meghaladni. Milyen jó volna, ha ezek a nemes karácsonyi vágyak, érzések, törekvések belénk testesülnének, és nem maradnának két vagy alig több mint kétnapi hangulatnak, hanem tényleg karácsonynak, inkarnációnak, vagyis belénk-testesülésnek bizonyulnának mindhalálig tartó érvénnyel.

Karácsonynak tehát első renden az Isten szeretetéhez és Isten nagy ajándékozó jókedvéhez van köze, mégpedig oly módon, hogy az minket is ihlet, késztet a szeretet megélésére, a szolidaritás kinyilvánítására és arra az ajándékozásra, amelyben nemcsak valamit adunk, hanem önmagunkat: vagyis együttérzésünket, figyelmességünket, tapintatunkat, jóindulatunkat, segítségünket.

Karácsonyi gondolataimat Wass Albert soraival zárom: „Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódás, pártoskodás nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól fogva veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradásotoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége. Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt, és szeretetben gazdag új esztendőt mindnyájatoknak.”

Derencsényi István,
a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjének írása

Hozzászólások

Vissza az oldal tetejére