Hisztis gyerekek és ideges felnőttek: akkor rettegjünk a nyártól?
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.20. 08:20 | Frissítve: 2015.07.21. 09:39
Debrecen – A szülő fröcsög. A gyerek meg ordít. Nem, a szülő is ordít. Mindenki ordít, mindenki rosszul érzi magát. Pedig nyár van, szünidő. Jegyzet.
Ha itt a nyár, sok helyen gond, mi legyen a gyerekkel. Sok helyen persze nem csak nyáron gond ez, mert család ide, értékrend oda, sok szülő csak gyereket szeretne inkább, és nem annyira a gyerekkel járó gondokat. S ahogy nő az egyébként gyönyörűséges kiskölyök, kiderül, hogy nem is mindig egyszerű vele. Az a legkevesebb, hogy az érkezése véget vet a féktelen bulizásoknak, a hirtelen ötlettől vezérelt mozizásoknak, és még ki tudja, mennyi mindennek. Amikor meg már nagyobb a gyerek, akkor nem csak etetni kell és öltöztetni, hanem foglalkoztatni is. Mesélni neki, rajzolni vele, társasozni tanítani, játszótérre vinni – és a sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni.
Van természetesen, akinek ez nem probléma, hanem öröm. (Remélhetőleg a többség ilyen.) De akinek gond, az nyilván úgy is éli meg. Szükséges rossznak, kínos kötelességnek. A napokban vagy háromszor is tanúja voltam a hisztis gyerek és ideges felnőtt kombinációjának. Hogy a hiszti kezdődött előbb, és arra jött reakció gyanánt az idegesség, vagy fordítva, azt nem tudom. De akárhogy is: nem szívderítő, amikor a szülő ká és bé betűs szavakkal okítja a 4-5-6 vagy 7-8-9 éves fiút vagy lányt. Nem üti meg éppen, csak szemmel veri. De majd felrobban, mert egyébként nagyon szeretné leordítani a kislány vagy a kisfiú fejét. Nem üvölt vele, csak visszafogottan kiabál, és k... életet emleget, meg hasonlókat. Meg azt mondja a gondolatmenet végén, hogy b... meg. A gyerek meg ordít. Vagy tovább, vagy ezért, ezt tényleg nem tudom, de láthatóan megütközik. Nem gyerek fülének való ez a stílus. Sem a játszótéren, sem a Simonffy utcán, sem a buszmegállóban. A gyerek ugyanis – gyerek.
A problémás felnőttnek a nyár is csak gond. Részben anyagi, mert a táborok nem ingyen vannak, részben pedig szervezési nyűgök sokaságát is jelenti. Ilyenkor mondogatja a szülő, hogy miért is zárnak be ezek a rohadt iskolák. Miért is nem vigyáznak az ő gyerekére. S emlegeti a tanárok három hónapját. Ami nem is három hónap, hanem kevesebb mint másfél (konkrétan július 6-tól augusztus 14-ig tart), és amellett se menjünk el, hogy egyébként nem is tudja bármikor kivenni ezt a szabit, csakis akkor, amikor... És a nyári szünet miatt háborgó szülőnek (aki amúgy karácsonykor, húsvétkor is a kiborulás szélén táncol) eszébe sem jut, hogy mi lenne, ha azt mondaná neki is a főnöke: „no, apa, akkor te idén nem mégy szabira. Az csak kínlódás, utazás, pénzköltés, hagyjuk ezt a hülyeséget, gyere, és dolgozz te is minden áldott napon. Ráadásul még pénzt is keresel vele – hát nem sokkal jobb, mint vakációzással foglalkozni?”
Valahogy e gondolat szellemében képzeljük csak el mi, felnőttek is, milyen vidám lenne a nyara annak a gyereknek, aki a szünidőt az iskolában tölthetné. Kirándulás helyett mehetnének az udvarra csoportosan, a strandolást kiváltaná mondjuk a körjáték, a fagyizás helyett ott lenne a finom menzakaja, a csavargás helyébe meg irányított foglalkozások lépnének. Szóval nem lenne egy szabad szusszanásnyi ideje arra, hogy álmodozzon, szórakozzon, éljen a gyerek... És ennek hatására persze, hogy valami rettentő felnőtt lenne belőle, aki csak ká meg bé betűs szavakat képes a gyereke arcába fröcsögni.
De hogy ne gondolja senki, csakis ilyen szörnyűségekkel találkozhatunk nyáron, íme egy levél egy alkalmi gyerekfelügyelettel foglakozó fiatal hölgy kétségeiről és kérdéseiről, s persze, örömeiről is, plusz a Minyonokról és arról, mi a helyzet a korhatáros filmekkel.
„Végül mozi lett a program, séta, beszélgetés, jégkása és fagyi a főtéren. Nekem eddig kimaradtak a Minyonok az életemből. Linda szerette volna, hogy ezt nézzük meg. A jegypénztárban azt mondták hat éves kortól lehet megnézni, a film elején pedig tizenkettes karika volt kiírva. Amellett, hogy szórakoztató volt, végig aggódtam, hogy a bontakozó gyermeki lélek számára tényleg jó-e ez? A végén Linda simán megjegyezte, hogy a Gru második részét (amiben szintén ott vannak a minyonok – a szerk.) ő már látta otthon egyedül, mert benne van a videotárban. A minyonok cukik, mindegyik fiú. Na de a történet az azért hagy némi kivetnivalót. A minyonok elindulnak, hogy megkeressék a főnöküket, történelmi korokon át próbálják megtalálni, mindig valamilyen főgonosz személyében. Az utolsó tizenöt percben szinte megfájdult a fejem, kezdve azzal, hogy Scarlett kijelentette, ez most már nem egyszerű koronázás, hanem kivégzés... Már csak arra vártam, hogy jöjjön a pozitív végkifejlet. Boldizsár Ildikó (a mesekutató – a szerk.), aki a szomszédom volt, azt mondta egyszer, hogy a gyermekek már nem a jó győzelmét várják a mesében, mint mi anno és, hogy ez veszélyes. Hát, nem tudom, azért remélem igen.”
Alapvetően mi is a jó győzelmét várjuk. Igaza van persze a mesekutatónak, Boldizsár Ildikónak abban, ha erre felhívja a figyelmet. Más kérdés, hogy a világ összetett, és azok a normák, amelyek a felnőttek világában is mozognak, leszivárognak szép lassan a gyerekek közé. Márpedig a felnőtt irodalom, film s egyre inkább úgy működik, hogy nem feltétlenül a fehér és a fekete küzd, s nem biztos, hogy mi a fehérre voksolunk mindig.
Ettől a filmtől biztosan kevesebb baja lesz a gyereknek, mint az ideges, durva, néha indokolatlanul mogorva felnőttektől. Szóval, kedves szülők, elő azt a nyomorult tükröt, nézzenek bele, s emlékezzenek vissza, milyen volt gyereknek lenni 20-30-40 éve...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)