Dehir

Vélemény

Blogok, cicik, hackerek, torrentek és politikusok

A Facebook-forradalom óta tudhatjuk, hogyha nem is mindenható az internet, de majdnem. Jegyzet.

Minimum két párhuzamos világ létezik. Az egyik, amiben élünk, itt és most (az asztal, a kávé, a számítógép, a szoba az emberekkel, meg a kint, az ablakon túl), és a másik, ami a gépen van. Illetve, amire a számítógép vagy a telefon (tévé stb.) segítségével fel tudunk csúszni. A Facebook-forradalom óta pedig tudhatjuk, hogyha nem is mindenható az internet, de majdnem.

A két világ összefügg, de nem tükörképe egyik a másiknak. Határaik nagyjából annyira végesek, amennyire a tudomány vagy a fantázia az.

Sokan vagyunk jelen mind a kettőben. Kínában például nagyjából 500 millióan interneteznek, és körülbelül 300 ezer mikroblog működik. Ezeket előszeretettel figyeli a Nagy Testvér, azaz a hatalom is. A blogok ugyanis információt szolgáltatnak számukra, üzenetet közvetítenek arról, milyen a közvélemény. S mivel a kínai kormányzat egyre inkább megköveteli a blogolóktól, hogy a valódi nevükön regisztráljanak, ez jelentősen megkönnyíti az ellenőrzést. Mellékesen: mondhatják azt, hogy a kontroll az állampolgárok érdekét szolgálja, mivel így lehet fékezni például a pornográfia terjedését.

Magyarul: szűrni a tartalmakat. Ami viszont aggályos. Mert bár az internet eredete valahol a hadiipar környékén keresendő, a net abszurd módon mégis a szabadság jelképe. S ki az, aki megmondhatja, mit szabad, mit nem? Ismerjük a régi törvényt ezer évek óta: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj. Tiszta sor, hogy egy kiskorú Micimackót nézzen, ne cicis csajokat. Az is világos, mit értünk azon, hogy ne ölj. Az viszont hol van leírva, hogy ne torrentezz? Persze, az sincsen, hogy csináld. Ezzel együtt is van abban valami álságos, amikor az egyik oldalon a szerzői jog védői háborognak a kalózkodás, meg az illegális letöltések ellen, miközben legálisan lehet DVD-írót, írható korongokat venni. Esetleg ugyanaz a cég ad ki jogvédett lemezt, aki az illegális másolásra alkalmas holmikat is gyártja.

Jellemző arra, mit gondolnak a felhasználók erről a kérdésről: az internetes kalózkodás elleni amerikai törvénytervezetek beterjesztői rekordsebességgel visszakoztak, miután a készülő jogszabályok ellen tiltakozva a Wikipedia és több ezer más online szolgáltató felfüggesztette tevékenységét. (Pedig a készülő szabályozás mögött felsorakoztak a hollywoodi filmstúdiók és a zeneipar óriásai is.)

A virtuális világba nemcsak a tudás megszerzését elősegítő tartalmak, hanem a háborúskodások, terrorcselekmények átcsúsztak. (Azért marad belőlük itt is.) A hagyományos arab-izraeli ellentét is tovább fokozódik az interneten: az Arab Bank honlapját izraeli hackerek támadták meg, a gázai övezetben élő hackerek meg Halál Izraelre! feliratot helyeztek el az izraeli drogellenes hatóság honlapján. Arab és zsidó kiberterroristák kölcsönösen azzal fenyegetőznek, hogy megbénítják egymás országainak gazdaságát illetve közigazgatását.

Egy országot persze nem csupán hackerek tudnak megbénítani, hanem például a hitelminősítők is. Az egyik nap még úgy látszik, hogy nagyjából minden rendben van, robog a gazdaság, mint az úthenger. Másnap azonban arra ébred a lakosság, hogy kevesebbet ér a pénze, magasabbak a devizahitelek törlesztőrészletei. S megeshet, a helyzet odáig fajul, hogy az ország miniszterelnöke az Európai Parlamentben kénytelen magyarázkodni.

Vitának nevezni nehéz az eseményt, mert egy vita feltételezi, hogy minden fél hasonló szinten ismeri a vita tárgyát, legfeljebb mást gondolnak róla. Más kérdés persze, hogy az sem mindegy, milyen országról van szó. Egy nagyon nagy és erős országot nem állít sarokba senki. Egy kicsit viszont egy szinten túl szánalmas leckéztetni, rányomva a világ minden bűnét, mert egy kis ország olyan, mint egy kis termetű ember: ha hanyatt esik a kocsmában, nem ver le mindenkit a lábáról. Fizikailag képtelen rá. A nagy melák viszont, akinek nem mernek beszólni, az meg igen.

Ha már beszólás. Vajon tényleg ismeri-e az egykori diákforradalmárból és későbbi könyvesbolti előadóból politikussá lett Daniel Cohn-Bendit a magyar alkotmányt? Tényleg olvasta a mi médiatörvényünket? Szokott magyar újságokat lapozgatni? Képben van a magyar tévéműsorokat és a magyar nyugdíjakat illetően? Ezért mondja azt, amit mond, vagy azért, hogy mondjon valamit? Mert most ez a trendi Európában? Egyszerűen csak skandálja, amit a fülébe súgnak? Mert a valóságnak van egy olyan változata, ahol ezt várják el tőle?

S mi jön át ebből az interneten a magyar fogyasztónak? Mindenkinek az, amit szeretne hinni, függetlenül attól, hogy követte-e az interneten vagy a tévében az eseményeket. S ez alapján feltételezhetjük, hogy van egy igazi Európa, egy igazi unió és egy igazi Magyarország, meg van sok-sok másik, ott, a képzelet és a fantázia világában. A gond csak az, hogy a virtuális világon innen, ebben az országban valódi emberek élnek. Valódi nyűgökkel, valódi gondokkal és valódi reményekkel.

Akik, ha leülnek az internet (vagy a tévé elé), azt látják, hogy ebben az országban nagyjából bárki szidhatja a kormányt. Vagy a sajtót. Vagy az internetet.

Cohn-Benditet meg az Európai Parlamentet viszont inkább ne. Mert egy európaihoz az nem illik. Ugyanis Orwell óta tudhatjuk, hogy minden állat egyenlő. Csak vannak egyenlőbbek.

Hozzászólások

Vissza az oldal tetejére