Húsleves pezsgővel: 15 éve nyert először bajnoki címet a DVSC labdarúgó csapata – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György/Makranczi László | gurban.gyorgy@mcdb.hu Közzétéve: 2020.05.21. 08:10 | Frissítve: 2020.05.22. 17:06
Debrecen – A honi labdarúgás nem mindennapi sikersorozata kezdődött el 2005. május 21-én. A Loki első bajnoki címét ünnepelhettük, de korántsem az utolsót.
PROLÓGUS. Annak idején, boldogult sráckoromban, amikor idegenbe is elmentünk Loki-meccsekre, Nyíregyházára, Egerbe vagy Szolnokra, nem reménykedhettünk efféle diadalokban, számunkra a megvalósult álmot a másodosztályú bajnoki cím, az NB I-be jutás jelentette. Bezzeg később...
Győzelmi mámor a Nagytemplom előtt (fotó: Gurbán György)
Pedig zaklatottan kezdődött a szezon, amely előtt évekig hallgathatták a debreceni drukkerek a fővárosi rigmust: sose lesztek bajnokok. 2004. augusztus 7-én indult a bajnokság, a Loki Kispesten 2-1-es sikerrel startolt. Ám augusztus 14-én lejátszotta a csapat az első hazai bajnokiját, de a győriek nyerni tudtak a Debrecenben. Diósgyőrben újfent Loki-siker született, ezúttal 2-0-ra – érdekesség, hogy a DVSC jelenlegi vezetőedzője, Vitelki Zoltán öngóllal iratkozott fel az eredményjelző táblára. A negyedik fordulóban végre hazai pályán is örülhettek a Loki hívei, a 3-0-ás Vidi elleni siker alkalmával a baloldali középpályás Halmosi Péter már a harmadik gólját szerezte.
De a lendület nem tartott sokáig: sima zakó következett az MTK ellen és utána a Nagyerdő fái alatt a meccs végéig vezetett a Kaposvár, a közönség pedig vehemensen tüntetett a vezetőedző, Szentes Lázár távozását követelve. A meccset végül Kerekes Zsombor és Igor Bogdanovics megfordította, a hangulat ettől azonban nem változott meg annak ellenére sem, hogy győzelmek jöttek zsinórban a Nyíregyháza, a Vasas és a Sopron ellen. Ám október végén újabb hazai vereség csúszott be az Újpest ellen, majd a Pápa elleni idegenbeli 1-1 után következett be a szakítás: Szentes Lázár megelégelve a bírálatokat, vette a kalapját.
Új vezetőedzőnek Supka Attila érkezett, aki játékosként is megfordult Debrecenben, segédje pedig bizonyos Herczeg András, a későbbi nagy sikerek kovácsa lett.
Supka Attila nehéz örökséget vett át, ráadásul napokkal a kinevezése után, november 7-én a csapat a nagy rivális Ferencvárost fogadta – egy kudarc pedig igencsak rossz belépő lett volna a kritikus hazai „zsűri” előtt. De nem így történt, Sándor Tamásék 2-0-ra legyőzték a zöld-fehéreket, majd Békéscsabán is nyerni tudtak. A Pécs elleni idegenbeli iksz és a hazai Zete elleni győzelem jelentette az őszi zárást, az FTC mögött, második helyen telelhetett a DVSC.
A téli szünetben egy fiatal tehetséget rendeltek vissza a Létavértes fiókcsapatából – a neve Dzsudzsák Balázs. A gárda pedig a március 12-i bajnoki nyitányon legyűrte a Kispestet, de a Győr ellen megint kikapott a csapat. A DVTK elleni hazai sikert egy Fehérvár elleni idegenbeli iksz követte, az MTK-t már 7500 hazai néző előtt verte meg 3-0-ra remek játékkal a Loki. Kaposváron nem ment ilyen jól (0-0-ás döntetlen), de a Nyíregyháza elleni itthon ismét meglettek a pontok.
Kitört a debreceni futball láz, a Vasas elleni idegenbeli meccsen Loki-szurkolóktól volt hangos a sokkal szebb napokat megélt Fáy utcai stadion. A kedvencek meg is hálálták ezt, hiszen öt gólt rámoltak be a piros-kékeknek. Otthon a Sopron sem jelentett akadályt (3-0), a 24. forduló után pedig már kilenc pont volt a Loki előnye a botladozó Fradival szemben. Az Újpest pályáján egy vereség (még) visszahozta a földre a Lokit, ám a Pápa elleni sima győzelem után jött a kulcsfontosságú idegenbeli meccs a Ferencváros otthonában. A biztonsági 0-0 azt jelentette, hogy három fordulóval a vége előtt 6 pont volt a DVSC előnye.
Ennek birtokában a csapat 5-1-re ütötte ki a Békéscsabát, a Loki elleni iksz csalódottságát is magában hordozó Fradi pedig kikapott a kiesés ellen menekülő Pécs otthonában. Így matematikailag is megszületett a DVSC első bajnoki címe.
Ezt azonban – noha egy spontán bulira már ekkor sor került - méltóképpen meg kellett ünnepelni a következő, éppen a Pécs elleni hazai mérkőzésen, majd természetesen utána. A meccsre csak az igazán gyorsan reagáló drukkerek juthattak be, a teltházas Oláh Gábor utcai stadionban 7500 néző előtt karneváli hangulat uralkodott végig.
Először a gólzsák Bogdanovics talált be az alsó sarokba egy villámgyors helyzetfelismerés után, majd a vezér, Sándor Tamás csavart a pipába mesteri módon egy szabadrúgást. Aztán a másik gólfelelős, Kerekes Zsombor is kibrusztolt egy találatot és senkit sem zavart, hogy a végén a vendégeknek is jutott szépségtapasz. A szezon legjobbjának Halmosi Pétert választották meg, így ő kapta a Zilahi-díjat, míg a csapat gólkirálya Igor Bogdanovics lett 15 találattal. A Loki tehát történelme első bajnoki címét ünnepelhette és indulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hogy a Népstadionba hozhassa a Manchester Unitedet.
Őrületes karnevál kezdődött a lefújás után a pályán és az öltözőben is, miközben a Kossuth téren már fényes nappal gyülekezni kezdett az ünnepelni készülő tömeg. De erről már meséljen néhány főszereplő...
Dombi Tibor: az első az igazi
Dombi Tibor összesen 437 bajnoki mérkőzést játszott a DVSC színeiben az NB I-ben, ezzel a klub szereplési örök rangsorát toronymagasan, behozhatatlanul vezeti. Nagyon hamar lett népszerű a szurkolók körében és ez a mai napig is tart. „Bombázó” számára örökké emlékezetes marad az első bajnoki cím.
„Soha nem felejtem el a délutánt, amikor anyukámnál ebédelve néztük a meccset, amikor a pécsiek játszottak otthon a Fradival. És miután nyertek, matematikailag is eldőlt, hogy mi lettünk a bajnokok. Ilyen se' volt még otthon, pezsgőt ittunk a húsleves után – még szerencse, hogy volt a hűtőben. Aztán csörgött persze a telefon, hogy este találkozunk. Össze is gyűltünk a Kövér Egérnél, ahol ott volt a csapat és sok szurkoló, elég jó spontán bulit csaptunk össze.
De a nagyja még hátra volt, mert egy hét múlva jött a hazai meccsünk az Oláh Gáboron a pécsiek ellen, és igyekeztünk magunk és a közönség számára is emlékezetessé tenni a napot. Szerintem sikerült, mert jól játszva nyertünk és amikor a nyitott busz tetején végigmentünk a városon, mindenütt boldog, ünneplő emberek kísértek bennünket. Főtéren pedig a színpadról sem lehetett látni, hol van a vége a tömegnek.
Azt mondják, mindig mindenből az első az igazi – ez a bajnoki címeinkre is igaz. Boldogok voltunk a többinél is, de ez okozta a legnagyobb örömöt. Nagy kár, hogy most ezt nem tudjuk együtt, közönséggel megünnepelni - még a zenekarunk, a Wyrfarkas is játszott volna –, de remélem, ősszel összejöhet majd a dolog."
Sándor Tamás: teljesült a szívem vágya
Ha valaki alapembere volt annak a DVSC-nek, amely 15 éve először nyert bajnokságot, akkor Sándor Tamás egyértelműen ennek nevezhető. A középpályás, a Loki csapatkapitánya és egyben méltó vezére is volt az együttesnek. Pályafutása is a debrecenieknél kezdődött még a kilencvenes évek elején. Később öt évnyi légióskodás után visszatért szeretett klubjához 2002-ben, többek között azzal a céllal, hogy bajnoki címet érjen el. Ez két bronzérem után sikerült is. Ráadásul egy olyan időszak következett a DVSC számára, amely történelmi volt, hiszen a vidéki csapatok közül először a Debrecen tudott triplázni.
„Amikor valaki elkezd futballozni, akkor gyerekként ugyanúgy vannak céljai, célkitűzései. Szeretne minél tovább focizni, minél nagyobb sikereket elérni. Én is a DVSC felnőtt csapatába akartam kerülni, NB I-ben szerepelni, válogatott lenni, külföldön is játszani. Amikor visszatértem, az járt főleg a fejemben, hogy Magyarország második legnagyobb városa miért nem tudott eddig bajnoki címet szerezni? Ez volt a szívem vágya, amikor hazajöttem. És ez sikerült is, egy álmom vált valóra. Maga az ünneplés is fantasztikus volt, bár egy kicsit „el lett szúrva”. Nem tudtunk azonnal ünnepelni a békéscsabai győzelmünk után, mivel a Fradi másnap játszott. De kikaptak és matematikailag is biztos volt, hogy bajnokok lettünk. Lehetett volna az a két meccs egy napon is, hogy azonnal ünnepelhessünk, ám a szezon végi fieszta a szurkolókkal kárpótolt. Örömmel gondolunk vissza mindannyian ezekre a pillanatokra, de ezután már újabb célokat kellett kitűzni. Egymás után akartunk bajnokságot nyerni, és jól szerepelni a nemzetközi porondon is. Ez megadatott nekünk, hiszen olyan csapatok ellen tudtunk játszani, amelyek Európában is meghatározók.”
Madar Csaba: lokálpatrióta bajnoki cím volt ez
Tizenöt évvel ezelőtt Debrecen történelmet írt a labdarúgásban. Az első bajnoki cím előtti két idényben a Szentes Lázár irányította Loki már egy-egy bronzérmet bezsebelt, így már érett lassan a bajnoki cím. Madar Csaba is bőven hozzátette a maga részét a sikernek. Ő már korábban az MTK-val bajnok lehetett, de szerinte a DVSC-vel ez különlegesebb volt.
„Bajnoki címet nyerni ott, ahol NB I-es labdarúgóvá vált az ember mégis más érzés, mint, ha egy másik klubba elszerződsz és ott nyersz bajnokságot. Természetesen minden egyes cím fontos az ember életében, de ez különösképpen kedves a szívemnek.
Aki akkor ott volt a főtéren, vagy azokban a napokban Debrecenben, érzékelhette, hogy teljesen más bajnoki címet nyerni elsőként a klubnak. Ráadásul vidéki csapatról volt szó, ahol jobban hangsúlyozódik ki a lokálpatriotizmus, mint egy fővárosi csapat esetében, ahol több együttes közül lehet „válogatni”.
A bajnokság vége felé folyamatosan telt ház előtt játszottunk, egyre többen jöttek ki a meccseinkre. Az, hogy bajnoki címet ünnepelhettünk és a főtéren, amikor kimentünk a színpadra és azt láttuk, hogy a Nagytemplomtól egészen a Csonkatemplomig tömeg van és nem sávban, hanem háztól házig, hihetetlen érzés volt. Látni, hogy ennyien ünneplik a csapatot, mindenki úgy érezhette: megérte az egész évnyi fáradozás.”
Halmosi Péter: csak jót tudok mondani Debrecenről
Halmosi Péter Szentes Lázár hívó szavára jött Debrecenbe. 2003 és 2007 között volt a Loki játékosa, háromszor nyert bajnoki aranyat a csapattal. Neki is az első volt a legemlékezetesebb.
„A pécsiek elleni győztes meccs után nyitott busszal mentünk az „Oláh Gabiról” a Nagytemplomhoz, ahol állítólag legalább negyvenezren gyűltek össze, hogy ünnepeljenek velünk. A buli végén lementünk a tömegbe. Szinte szétszedtek bennünket, én mindenemet odaadtam, csak annyi ruhadarab maradt rajtam, amennyiben szalonképesen haza tudtam menni.
Ráadásul én nyertem abban a szezonban a legjobb Loki játékosnak járó Zilahi-díjat, noha olyan debreceni ikonok is ott voltak a csapatban, mint Sándor Tamás vagy Dombi Tibi. Rólam mindenki tudja, hogy számomra olyan a Szombathelyi Haladás, mint Tobééknek a Loki, de Debrecen mindig a szívem csücske marad. A kisfiam a születésnapomon egy lapra olyan képeket ragasztott fel ajándékul, amik a Lokis korszakomban készültek. Be is kereteztettem, ott van azóta az ágyam fölött. A Zilahi-díjam pedig legelőkelőbb helyen található a polcomon, a Lokival szerzett aranyakkal együtt. Szóval csak jót tudok mondani Debrecenről és az egykori csapattársaimról, akik nélkül nem juthattam volna el később egészen a Premier League-ig...
EPILÓGUS. Szóval van mire emlékezni a dicső Loki-korszakból. Ám a mostani ifjú Loki-drukkereknek is jut feladat: kiszurkolni, hogy a klub ne jusson oda vissza, mint ahol az én sráckoromban volt...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)