Telki - A Loki ifjú focistája is ott volt az edzőtáborozás zárásán a besztercebányaiak korosztályos csapata elleni győztes meccsen.
Pisont István szövetségi edző hétfőn egy, kedden két edzést tartott a márciusi elitkörre készülő U17 esztendős válogatott tagjainak, szerdán pedig a szlovákiai Banska Bystrica elleni felkészülési mérkőzés zárta az edzőtábort. A felvidéki együttes elleni 5-1-es győzelemnek részese volt Bereczki Dániel, a DVSC fiatal középpályása is, aki a második félidőben kapott helyet a magyar válogatottban.

- Annak ellenére jól játszottunk, hogy a játékosokon érződik, a szezon elején még nincsenek csúcsformában – mondta Pisont István az edzőtábor végén. – A játékban visszaköszöntek az edzéseken begyakorolt taktikai elemek, de a jövőben szeretnénk több energiát fordítani a minőségi labdabirtoklásra, a türelmesebb, higgadtabb játékra, mert egyelőre a hév és az akarat sokszor elviszi a játékosokat. Az edzőtábor végén mindenkit azzal engedtünk haza, hogy úgy készüljenek, eddigi pályafutásuk legnagyobb feladata várhat rájuk, amennyiben bekerülnek a hazai rendezésű elitkörre készülő keretbe.
Az U17-es válogatott következő edzőtáborozására március elején kerül sor, majd március 25-én a csapat megkezdi szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki elitkörben – az ellenfelek: Oroszország, Belgium és Wales.
Fotó: mlsz.hu
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
Modernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...