Debrecen – Sorra látogatják a városi intézményeket a pólósok és mindenhol tehetségeket toboroznak. Nyílt napot is szerveznek február 26-ára az uszodába. A klub azt szeretné, ha bővülne az utánpótlás Debrecenben.
Mintha rocksztárok érkeztek volna, úgy fogadták a vízilabdásokat a Bocskai István Általános Iskola tornatermében. Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, és a debreceni csapat edzője, Gyöngyösi András népszerűsítette a pólót az iskolában. Csák László igazgató szerint náluk minden adott a sportághoz.

Varga Tamás az ifjú rajongók között
- Két tornateremmel és uszodával rendelkezik az iskola, az órarendbe iktatott úszáson kívül délután is úszhatnak a gyerekek – meséli Csák László, a Bocskai István Általános Iskola igazgatója.
Varga Tamás a sport előnyeiről beszélt a gyerekeknek. Az úszást már hatévesen érdemes elkezdeni és nyolc évesen a labdás edzéseken is gyakorolhatnak a gyerekek.
- Idáig mindig úgy csináltuk a toborzást, hogy jó úszó gyerekeket vettünk fel, de rájöttünk, hogy akkor nagyon kevesen jönnek. Most megkeressük azokat a gyerekeket is, akik szeretnének vízilabdázni, de nem tudnak úszni, mi meg fogjuk tanítani és mellette egy kicsit labdáztatjuk is őket – magyarázza Gyöngyösi András, a Debrecen Fujitsu vezetőedzője.
A legnagyobb érdeklődés természetesen az olimpia arany érmeket kísérte, a vízilabdások eddig három iskolában toboroztak. Minden intézménybe ellátogatnak, majd február 26-án rendeznek egy nyílt napot a városi sportuszodában, oda várják a jövő vízilabdásait.
Dehir – A jövő tehetségeit keresi a DVSE
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
Modernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...