Nagyvárad - Megújult és ismét vendéglőként, kávézóként üzemel Ady Endre egykori egyik kedvenc helye, a Royal.
Az épületet 1900 október 15-én nyitották meg a budapesti New York kávéház mintájára, most a restaurációs munkálatoknak köszönhetően újra régi pompájában várja a vendégeket. Ady Endre egykori egyik kedvenc váradi tartózkodási helye, a Royal kávéház az idősebb Rimanóczy Kálmán tervei alapján készült.

Az egykori Rimanóczy Szálló és a Gőzfürdő Bémer tér felőli részének földszinti részét korhűen restaurálták, minden apró dekoratív részletére ügyelve. „Ebben a nagy múltú épületrészben korábban bank és bútorüzlet is lakozott, ezek után különösen jóleső érzés a helyi magyaroknak, hogy korhűen restaurálták az egykori Royal kávéházat, amely így újra a régi méltóságában pompázhat” – mondta el a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó lap kérdésére az épület bejárata előtt sétáló idős magyar hölgy. A bejárat mellett három- nyelvű (román, magyar és angol) tábla hirdeti az utókor számára a műemlék-épület történetét, arról azonban egy szó sincs rajta, hogy milyen jelentősége van a kávéháznak a magyar irodalom történetében.
Ugyancsak régi fényében pompázik a váradi Városháza épülete, Nagyvárad legreprezentatívabb szimbóluma, amely az ifjabb Rimanóczy Kálmán terve alapján épült. Az ingatlant 1904 január 10-én adták át a főispán, a polgármester, a törvényhatósági bizottsági tagok jelenlétében olvasható az Új Magyar Szó írásában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
Modernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...