Visszatekintő: zenébe és csöndbe burkolózott költészet
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.10.26. 08:17 | Frissítve: 2015.10.26. 08:17
Debrecen – Fiatalos lendület, zene és szépirodalom: a zenekar meghitt hangulatot teremtett a versekkel, természetesen a hozzájuk illő dallamokkal kísérve.
Szabó Balázs és bandájának rendhagyó akusztikus koncertje a Debreceni Irodalmi Napok nyitóakkordja volt: a Csöndkabát 2.0 című program varázslatosan bensőséges hangulatot teremtett, miközben fedezéket is nyújtott az eső ellen.
Szabó Balázst nem kell bemutatni a debreceni közönségnek, hiszen sokáig aktív szerepet vállalt a Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház működésében is. Mindig szívügye volt a versmegzenésítés és most ennek eredményét hozta el a Kölcsey Központba. Pilinszky János és Radnóti Miklós ugyanúgy szerepel repertoárjában, mint Weöres Sándor és Faludy György versei. Az est címe ugyan Csöndkabát volt, de szerencsére ebből a csönd nem fizikai értelemben teljesült. A banda meghitt hangulatot teremtett a versekkel, természetesen a hozzájuk illő dallamokkal kísérve. A folk, a pop, az alternatív és a fusion stílus határán ízlésesen egyensúlyozó együttes a versek lelkéig hatol, ha megzenésítésről van szó. Így találja meg a megfelelő ritmust mindegyikhez. A fiatalos lendületet jól összeegyeztették a szépirodalommal.
A zenekar az időjáráshoz illően kezdte az estét. Az első dallamok ugyanis Pilinszky János Locskos utcák című versét kísérték. Az alaphangulat így már adott volt. Többségében Pilinszky János és Radnóti Miklós sorait hallgathatták az érdeklődők, de akadt köztük Szemlér Ferenc és Grecsó Krisztián is. A költemények inkább a melankóliát, a magányt, a széttöredezettséget, a csalódást és a halált elemezték. A közönség áhítattal hallgatta mindet. Természetesen nem maradhatott ki Szabó Balázs életének meghatározó verse, Radnóti Bájoló című műve. Annyira fülbemászó a dallama, hogy napokkal későbbi is dúdolja, aki hallotta.
Szabó Balázs apró történeteket szúrt a versek közé, amivel sikerült humort csempésznie a szomorkásnak is érezhető estbe. Így a művészet, a költőiség és az érzések kifejezése került a középpontba. A történetek is összeálltak egy megfogható mondanivalóvá: az irodalom él és köztünk jár. Ezt a tételt egy Grecsó Krisztiánnal kapcsolatos történettel támasztotta alá, akivel egy metrón találkozott először…
Közben a bandáról, erről a nyolc emberről is képet alkothatott a közönség. Költészethez való hozzáállásuk egyedi, munkájuk igényes és alázatosak az irodalom gyöngyszemei iránt.
Radnóti Miklós Előhang egy monodrámához című verse már önmagában is teljes, megzenésítve viszont egyszerre felemelő, miközben mélybe is rántó. A szöveg ugyan adott, a zene pedig alkalmazkodik. Lassan indul, majd olyan hangszerelésre tér át, hogy nem lehetett megállnia a közönségnek a ritmusra való megmozdulást. Szabó Balázs pedig könnyen váltott a hegedű és a gitár között. Ezek után már nem lehetett mit tenni. Teljesen összehangolódott a hallgatóság és a banda. Ha több tér lett volna a színültig megtelt teremben, talán táncra is perdültek volna néhányan. A közönség nem is akarta elengedni a bandát. Kötelező volt a ráadás.
Ebből is látszik, hogy az irodalom, és azon belül a költészet felett nem járt el az idő, sőt valóban köztünk él. A vers és a zene mindig a lélek rezdülésének legpontosabb kifejezőeszköze volt, és maradt is. Meg kell ezt őrizni. Ezt a feladatot vállalta a banda és teljesítette is ezen az estén.
A koncertnek egy füstös kávézóban eltöltött jó hangulatú estre hasonlító emléke maradt. Az is lehet, hogy csak a Csöndkabát volt az ottani fogasról, amibe jól esett beleburkolózni egy ilyen hűvös estén, mert bár az élet fájdalmaival volt kibélelve, mégis melegséget adott. Ebben a kabátban léphetett ki a közönség az esőbe, fülében Radnóti Miklós szavaival:
„Fölébredt a fiatal szél s füttyent
s markolászva végigfut a parton,
hírét hozza, hogy keleten már
feketülő vízben mosakodnak fák;
hosszú lábakkal a hold jön fölfele lassan,
csomót köt a tájra, s – este van.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)