Debrecen – Egy héttel a gitáros, Molnár Levente Cseresznye távozása után megszólalt a Tankcsapda.
Amint arról a Dehir.hu is beszámolt, a Tankcsapdában eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a zenekar gitárosa, Molnár Levente Cseresznye. A távozás oka az együtt töltött évek alatt megfáradt emberi kapcsolat. Arról is írtunk, hogy Cseresznye kiválása megdöbbentette a rajongókat.

Lukács elől, háttérben, kivetítőn Cseresznye
Egy héttel a hír bejelentése után megszólalt a Csapda, a banda Facebook-oldalán jelent meg a következő bejegyzés:
„EGY HÉT UTÁN Most, hogy túl vagyunk az első, Cseresznye nélküli héten, szeretnénk veled megosztani néhány rövid gondolatatot. Tisztában voltunk azzal, hogy ez a szakítás – az elmúlt tizenkilenc év fényében – nagyon vegyes érzéseket és gondolatokat vált majd ki a zenekar rajongóiból, egy dolgot azonban tudnod kell: ez nem valamiféle elhamarkodott döntés volt, hanem egy hosszú, sok évre visszanyúló folyamat „végeredménye”. Tudtuk jól, hogy sok rajongó megütközik és értetlenül áll majd egy ilyen hír hallatán, de bízunk abban, hogy a józan gondolkodású emberek előbb-utóbb megértik az elhatározás lényegét. Mivel nem akarunk bármit is görcsösen bizonygatni, és eszünk ágában sincs belemenni semmiféle „szennyes kiteregetésbe”, legyen elég annyi, hogy nem a szavainkkal, hanem a tetteinkkel, az új dalokkal, a készülő lemezzel és a koncertekkel szeretnénk a velünk együtt érzőknek és az esetleges ellenlábasainknak is megmutatni azt, hogy a Tankcsapda valóban nem egyetlen ember – jelen esetben Levente – függvénye, de sokkal több annál! Bízunk benned, bízz bennünk Te is!”
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
Modernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...