Utazás hajléktalanföldre
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2011.01.03. 08:00 | Frissítve: 2011.01.03. 08:00
Útikalauzt írni hajléktalanoknak első hallásra meredek ötletnek tűnik, másodikra már nagyszerűnek. S valóban, a HajléktaLand minden korábbinál közelebb viszi az olvasót az otthontalanok világához. Már akinek van hozzá mersze.
Akár azt is gondolhatnánk, hogy egy Budapestet és néhány vidéki nagyváros (Debrecent sajnos nem) a hajléktalanok szemével, útikönyvszerűen bemutató könyvet valami mérhetetlen gúny szült a világra. Itt azonban éppen az ellenkezőjéről van szó, szociológusok, szociális munkások, az utcán élőket jól ismerők és maguk a hajléktalanok egy olyan útikalauzt hoztak össze, mely amellett, hogy rengeteg ismeretet ad, megrengeti az olvasót a magába vetett hitében.
„Az Isola szállón a mindennapokban farkastörvények uralkodnak. A szobák nem zárhatók, ezért gyakori a lopás, jobban teszed, ha mindig magadnál tartod a dolgaidat, vagy leadod az értékmegőrzőbe… Ahogy ezeken a helyeken mindig, itt is elterjedt az ún. kajakoskodás, sok a kötekedő, erejét mindenáron fitogtatni akaró hajléktalan.”
Azt bizonyára legtöbben tudjuk, érezzük, hogy főleg ebben a ritka ronda hidegben nem lehet valami könnyű, ha nincs hová hazamenni, de én eddig a könyvig elképzelni sem tudtam, hogy ez mekkora munkával járhat. Most viszont azt látom, csak a túlélés egy hosszú műszak túlórával; bejelentkezni reggel a hajléktalanszállóra, intézni a lejárt papírokat, gyűjteni ezt, azt, becsekkolni az ételosztásra, dolgozni, ha van mit, ott lenni időben a szálló előtt a névsorolvasáson, különben ugrik az ágy éjszakára. A talpon maradáshoz egy olyan élethelyzetben kellene erősnek és összeszedettnek lenni, amely élethelyzet ehhez a legkevésbé sem passzol. A sorokat olvasva olyan érzése van az embernek, hogy ezt egy napig sem tudná csinálni.
„Ahol a Dagály fürdő kanálisa a Dunába folyik, forró gyógyvíz ömlik a betonteknőbe. Nappal sokan mosnak és fürdenek itt, de éjszaka sokszor szabad a pálya a szabad szerelemnek”
Ugyan egyértelmű, de mégis keveset gondolunk arra, hogy egy hajléktalan is szeretne szexuális életet élni, vágyhat kulturális programok után, időnként sportolna, kikapcsolódna. Ebben például számtalan lehetőséget kínál a könyv. A legnehezebbnek mégis az alapvető létszükségletek kielégítése tűnik. Amikor például választani kell a lakhatási lehetőségek közül, nagyon nehéznek tűnnek a lapok. Hiába olvassuk a sorokat, jöhet a lépcsőház, jöhet a foglalt ház, a vízakna, a szálló, mind annyi veszélyt rejt magában, hogy csak az járhat az eszünkben: soha ne kelljen ezek közt dönteni.
„Vízakna – hátránya: nehezen megközelíthető, inkább a fiatalabb, ügyesebb hajléktalanoknak ajánlott. Továbbá nehezen téliesíthető, azaz télen nagyon hideg, ilyenkor ugyanolyan, mintha az utcán aludnál. Általában elég koszos, és a hely is szűkös. Ha rosszul leszel, nem találnak meg egykönnyen, ez akár végzetes is lehet.”
A HajléktaLand (a trehány korrektúra ellenére) épp azért kiváló könyv, mert minden korábbinál közelebb viszi az olvasót az otthontalanok világához, mert elhiteti vele egy időre, hogy akár ő is élhetné ezen farkastörvények szerint az életét. Így pedig megadja a felismerést, ami a bevezetőben is áll: könnyű megbotlani a szakadék szélén.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)