Négy fal között Debrecenben: hárman egy lakásban, betonkenyerek és kérdések között
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.05.02. 14:00 | Frissítve: 2020.05.03. 15:41
Debrecen – Még nagyon távol vagyunk attól, amiről eddig azt hittük, hogy rég az életünk része – mondja Szabó Károly. A képzőművésszel a karanténban megélt napokról beszélgettünk. Interjú.
Szabó Károly sajátos hangulatú művek alkotója. Művész és tanár. Egy éve a B24 galériában láthattuk munkáit, most karanténban éli napjait.
Dehir.hu: Milyen az élet a négy fal között?
Szabó Károly: Egy műteremlakásban élünk hárman, ami most egyszerre munkahely, alkotói tér, gyakorlóhely, tanterem, a mindennapoknak színhelye… Imádjuk, de a nap 95-98 százalékát egy helységben tölteni hosszú távon nem könnyű. Nemrég azon gondolkoztam, hogy annyit emlegettem a munkám során Marc Augé nem-helyeit, és most, amikor nem megyünk át a napi aluljárónkon, vagy nem állunk be a megállónkba, most tapasztaljuk meg igazán, hogy egy átlagos napunk hol zajlott és közben mi minden volt jelen, amire nem is figyeltünk. Eddig is tudtunk róla, de olyan természetes volt minden. Korábban kevés volt a séta, inkább célirányosan mentünk valahonnan A-ból B–be. Most célirányos sétáink vannak.
Dehir.hu: A napokban felkerült egy sajátos hangulatú fotója az internetre. Egyfajta önvallomás vagy helyzetelemzés ez?
Szabó Károly: A munkámban évek óta a „lehetetlenség-gyakorlataim” foglalkoztatnak. Olyan, gyakran helyspecifikus installációk megépítését jelenti ez, melyek sajátos abszurd világot teremtenek, s melyekben a minimális anyaghasználat és az elemek jelentéstartalma újabb értelmezési lehetőségeket generálnak a néző szerves jelenlétével. Ezekben a munkákban mindig arra törekszem, hogy ha saját élményen alapulnak, és akár minimális szinten is jelen van bennük az én privát történetem, az akkor se kapjon hangsúlyt. Nem állítom, hogy az önvallomás jellegű műveknek ne lehetne olyan olvasatát megtalálni, melyre én törekszem a munkámban, csupán szeretnék ettől a személyességtől távol maradni.
Igaz, hogy a saját testem jelent meg a fotón, de nem a magam helyzete foglalkoztatott. Hetek teltek el szemlélődéssel és tapasztalatok átgondolásával. Elkerülhetetlen, hogy a mindennapok jelenlévősége ne szivárogjon be az egyéni munkásságba, így kezdett el foglalkoztatni, hogyan „pozicionálhatjuk” újra nem csak a helyünket, hanem a helyzetünket a jövőben. A jelen folyamatos mérlegelése után például miként gondolkozhatunk az emberről, magáról a testről, vagy éppen az anyagról.
Védőtömlőbe szuszakoltam a testet, felfele nyújtott karokkal. A függőpóz imitálása magában hordozza a kiszolgáltatottság állapotát, ám hiányzik a tényleges lógás. A védőtömlő átöleli, egyben szorítja is a testet. A fotó mellett elhelyezett szöveg Jean-Luc Nancy-től van. E rövid bekezdés nagyon tömören beszél arról, miként tudtuk az embert mindennek, alfájának és omegájának tenni, majd miként veszhetünk el ebben.
Nem könnyű helyzet. Milyen új kérdések merülnek fel bennünk egy ilyen váratlan helyzet kapcsán? Nem a változás, változtatás hevülete a fontos az egyén pillanatnyi mérlegelésében! Sokkal inkább az árnyalatnyi módosulásokat tartom érdekesnek és azt, amit majd a későbbiekben gondolni fogunk. Nem hagyom el azt a nyelvet, amit használok, nem keresek új alternatívákat. Az eddig megtapasztaltakat vizsgálom és teszek fel kérdéseket. Már a meglévőt próbálom szóról szóra újra gondolni, hangsúlyokat máshol elhelyezni. A munkák reflexiók a mostani helyzetre, de semmiképp sem válaszok.
Dehir.hu: Tart online órákat, ugye? Milyenek a tapasztalatai?
Szabó Károly: Igen, március közepe óta online tanítok. A valós idejű beszélgetések mellett a tanítványaimnak lehetőségük van, hogy bármikor küldjék a kérdéseiket, jelezzék problémáikat a munkájukkal kapcsolatban. Főleg gyakorlati óráim vannak, s mivel aktív, alkotó emberként élem a mindennapokat én is, ezért fontosnak tartom, hogy a lehető leghamarabb választ kapjak, ha kérdezek. Ezt nekik is szeretném biztosítani. Volt diákom, akinek éjfél után küldtem üzenetet, amikor rákérdezett valamire...
Két helyen tanítok – az egri egyetemen és a debreceni Medgyessy-gimnáziumban –, valamint párom kislánya révén az általános iskola online élete is jelen van a mindennapjaimban. Érdekes a három „világot” egy időben látni, megtapasztalni. A kétezres évek eleje óta figyeljük digitális bevándorlóként, hogy a bennszülöttek ebben a virtuális világban milyen másképp élnek, mennyire más az ő jelenlétük, nyelvezetük és mi milyen nehezen tudunk a helyzethez felzárkózni. Platformok, terek születtek és a digitalizációról úgy beszéltünk, mintha az az új generációkban sejtszinten lenne jelen… S hogy jött a hirtelen elszeparálódás, a valós digitális térben való munka és élet, számomra az derült ki, hogy igazából még egyik oldal sem tud kellőképp jelen lenni ebben a digitális világban. A gondolkodásunk még nem állt át erre. Lehet, hogy már görbül a nyakunk az okos eszközök használatától és a hüvelykujjunk is finomabb, gyorsabb mozgást tud végezni, és a szókincsünk is hemzseg a mozaikszavas rövidítésektől, de ez még nem a digitális tér. Azt gondolom a hirtelen és kényszeres főpróba megmutatta, hogy még nagyon távol vagyunk attól, amiről eddig azt hittük, hogy rég az életünk része.
Dehir.hu: Sokszínű és különleges alkotásai egy része olykor kifejezetten egy-egy kiállító tér felkérésére, oda tervezve születik. Ezt most nyilván nincs így… Helyette mi van?
Szabó Károly: Valóban kevés olyan munka született az utóbbi években, melyeket ne a kiállítóterek szerves részeként lehetett volna értelmezni. (Ami persze nem azt jelenti, hogy máshol nem bemutathatók, de egy installáció igazából az adott helyen tud a legteljesebb módon megjelenni!)
Sajnos, úgy tűnik az ehhez hasonló megmutatkozások még jó ideig váratnak magukra. Most is van a műhelyemben közel 60 kg beton kenyér… Két hónapja még egy kiállítás elemeiként beszéltem róluk, most „tárgyak”, ha úgy vesszük.
Az elmúlt időszak újragondolásra késztetett. Nem tervezek vírusmunkákat, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy a pandémia után milyen kérdések válnak hangsúlyossá – és abban a diskurzusban hogyan tudok majd jelen lenni. Most elképzelhetetlennek tartom, hogy egy disztópikus állapotot fogunk megélni, de a már most is jelenlévő non humán, poszt humán elméletek mentén a jelenlegi hagyatékunkat és jelenünket új aspektusok szerint kell, hogy nézzük.
Dehir.hu: Van olyan, amit ebben a helyzetben jónak tart? S mi hiányzik a korábbi életéből a leginkább?
Szabó Károly: Az elmúlt időszakban sok mindennel foglalkoztam. A munka mellett olyan napi dolgokat igyekeztünk beiktatni, melyek lekötöttek. Visszagondolva, arra törekedtünk, hogy elfoglaljuk magunkat, mint a gyerekek. Stratégiák és szabályok helyett inkább feladatot, célt, programot adtunk, szerveztünk magunknak (előbbiekből van elég úgy is). Nem tudtuk a kezdetekben, hogy meddig fog ez tartani. Nem is agyaltunk rajta igazán és azt sem tartottuk fontosnak, hogy a sok „okos” recept alapján hirtelen átváltoztassuk az életünket, új embert teremtsünk magunkból, vagy épp megtanuljunk a tetőtérben, kézen állva, traktorhangra, kenyeret sütni wc-papírból, online…
Nagyon sok időt vagyunk hárman együtt. Ez súrlódásokat, konfliktusokat is hoz, de rengeteg kellemes órával is jár.
Magamról és környezetemről is új dolgokat tapasztalok, jót és rosszat egyaránt, ami azt gondolom a jövőben fontos lesz. A jelenlegi helyzet átmeneti. Megtapasztalhatjuk, hogy a levegővételhez hasonló - mindennapi, sokszor észre sem vett cselekvések, tevékenységek, dolgok, hogy válhatnak szükségletté. Ha észrevesszük, talán sikerül majd figyelnünk is rá.
Dehir.hu: Milyen tervei vannak a járvány utáni időszakra?
Szabó Károly: Azt gondolom hamarosan lehetőségünk lesz a lassú visszatérésre egy mozgalmasabb életritmusba. Nem is annyira fog különbözni a járvány előttitől, pedig más lesz. Nincsenek nagy reményeim, hogy valóban jól fogunk viszonyulni az eltelt időszak tapasztalataihoz, de az idő majd megmutatja.
Nem gondolom, hogy a napi dolgaim, feladataim, nagyot változnak majd a járvány utáni időszakban. Inkább a lehetőségek kiszélesedése hozhat újabb lendületet. Jelenleg csak ennyiben „tervezem” a jövőm. Majd alakul minden!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)