Most nem Shakespeare, hanem Dickens szerelmes
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.03.02. 09:01 | Frissítve: 2014.03.02. 16:28
Ralph Fiennes második rendezése tűéles pontossággal idézi meg a viktoriánus Anglia külsőségeit, mintha egy fotósorozat elevenedne meg a vásznon. Kritika.
A titokzatos szerető korhű jelmezei, pazar díszletei, szemet gyönyörködtető képbeállításai már az első képkockáktól kezdve lenyűgözik a nézőt: a homok és a tengervíz osztozik hosszúnak tűnő másodperceken át. A kép csendjét egy sebes léptekkel haladó nőalak töri meg, súlyos szoknyáinak suhogását egyedül csak kapkodó levegővételének hangjai kísérik. A nő, akit látunk, a címbéli ’titkos szerető’, vagy sokkal inkább a ’láthatatlan nő’ – amennyiben ragaszkodunk az eredeti címhez.
Törékeny, de mégis erős, nyomasztó gondolatoktól, érzésektől gyötört nő, aki a gyors gyaloglásban keres menedéket. Mégse higgyük, hogy céltalanul bolyong, nem is teheti, hiszen van normális élete, férje, gyereke, munkája. Legnagyobb meglepetésünkre egy iskolai színjátszókör próbájára fut be, ahol már nagyon várják a kicsik és nagyok, egy Dickens-darab lelkes szervezői és szereplői. A férje nevét viselő asszonyt nagy tisztelet övezi, az ő jóváhagyása nélkül még apróbb döntések sem hozhatók. Ennek hátterére a rendező, Ralph Fiennes flasback-ekben világít rá, amint felfedi, hogy a nőt intim kapcsolat fűzte Charles Dickens-hez.
Nelly Ternan (Felicity Jones) és Charles Dickens (Ralph Fiennes) története abban az időben kezdődik, amikor az angol író épp pályája csúcsán van. Nem csak a műveltebb rétegek olvassák, hanem az átlagemberek is; színdarabjai teltházzal futnak, de felolvasóestjei is termeket töltenek meg. A mindössze 17 éves Nelly-t a lány színjátszásból élő anyja mutatja be az írónak, aki gyermekei és felesége gyűrűjében látja meg Nelly-ben a páratlan ékkövet. A vonzalom gyorsan és biztosan keríti hatalmába mindkettőjüket, bár az eszes Nelly hamar átlátja, hogy az irodalmi nagyság oldalán sohasem tölthet be társadalmilag elfogadott helyet. Megdöbbenti az író kegyetlensége is, amit megunt feleségével, Catherine-nel szemben enged meg magának.
Az angol irodalom nagy formátumú személyiségeinek (Jane Austen, Thomas Hardy) életrajzírója, az 1933-ban született Claire Tomalin 1990-ben jelent meg a könyvpiacon a The Invisible Woman (A láthatatlan nő) című művel, mely Charles Dickens életének egy szakaszára fókuszál. Egy barátságból kinőtt, a XIX. század normáival nehezen összeegyeztethető szerelem a témája, mely a házastársából kiábrándult, féktelen, szabad szellemű író és egy ígéretes színészpalánta, Nelly Ternan között szövődött. Tomalin árnyalt karakterábrázolását már a mű megjelenésének évében méltatta a kritika, a szakma pedig rögvest három irodalmi díjjal (James Tait Black Memorial Prize, NCR Book Award for Non-Fiction, Hawthornden Prize) jutalmazta. Bár nyilvánvaló, hogy Tomalin intellektuális írásait a főhősei iránt táplált megértés és szeretet hatja át, mégsem ettől válik valóban láthatóvá A láthatatlan nő szerzője. Sokkal inkább azért, mert egykoron meghatározó, ám mostanra elfeledett, a „színfalak” mögé kényszerült nőalakokat léptet a nagyközönség elé.
A második nagyjátékfilmjét rendező Ralph Fiennes választása, mely a The Invisible Woman című műre esett, körültekintőnek mondható, hisz a színész-rendezőben megvan az a fajta intelligencia és érzékenység, ami Tomalin írásainak interpretálásához szükséges. Sőt, sajnos talán túl sok is van belőle. Míg a film és a benne ábrázolt szerelmi kapcsolat bensőségessége magával ragadó, Fiennes az angol író szerepében túlontúl gyengéd. A rendező Fiennes erőssége a rövid és sűrített tartalmú jelenetekben bontakozik ki, melyek alapján tökéletesen modellezhetők a kor társadalmi viszonyai, illetve a szereplőket összefűző és/vagy eltávolító érzések, érzelmek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)