Debrecen – Lukács Laciék úgy döntöttek, a Zanzibár és a Mafia egykori gitárosával, Sidlovics Gáborral zenélnek a továbbiakban.
A találgatások rögtön Cseresznye kiválását követően megindultak, volt szó Slash-ről és Chuck Norrisról is, de senki nem találta el előre az új csapda-tag személyét. Közben a Tankcsapda egy közelgő új albumot és egy új dalt is bejelentett. Bár a csapat turnéja csak április elején indul, Lukácsék nem vártak tovább a bejelentéssel és hétfő délben világgá kürtölték a jó hírt:

Fotó: Hardrock.hu
„A Tankcsapda számára az elmúlt hetek legfontosabb kérdése az volt, hogy a Cseresznyével történt különválást követően ki lesz a zenekar új gitárosa. Most nem mélyedünk bele jobban az utóbbi hetek történéseibe, de a lényeg, úgy döntöttünk, hogy a közös munkát a Zanzibar és a Mafia egykori gitárosával, Sidlovics Gáborral folytatjuk tovább. Ezen a héten már stúdióban dolgozunk az új témákon, és ezek közül az egyiket hamarosan Te is hallani fogod, sőt terveink szerint ehhez az új dalhoz még a tavaszi turnét megelőzően klipet is forgatunk! Ahogy korábban már írtuk: mi bízunk benned, bízz bennünk Te is!”
További információkat egyelőre nem lehet tudni, hiszen a zenekar jelenleg is az új dalokon és a közelgő albumon dolgozik a stúdióban. Részleteket a stúdiómunkálatok és az új dal videoklipjének befejezése után, március végére ígértek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Továbbra sem hagyják élni a nyárfák a tócóskertieket Napok óta prüszkölnek a tócóskertiek a nyárfák szálló pihéi miatt. Többen már csak maszkban tudnak kimenni...
Fejleszti utastájékoztató rendszerét a DKV Év végére már valódi és pontos információt adnak a DKV utastájékoztató kijelzői. Sokan panaszkodtak arra,...
Modernizálták az Elméleti négyszöget a DEOEC-en Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítették az Elméleti négyszöget a Debreceni Egyetemen. A...