Képes-e a visszatérésre a levitézlett szuperhős?
Szerző: Orosz Ferenc | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.01.18. 11:07 | Frissítve: 2015.01.18. 15:08
Debrecen – Nincs könnyű helyzetben a hajdani ünnepelt sztár. Mi viszont már januárban láthatjuk az év egyik legjobb filmjét. Kritika.
Szögezzük le rögtön az elején: a Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) nem egy vígjáték. A mexikói származású Alejandro González Inárritu markáns rendezői stílusát már megszokhattuk eddigi filmjei alapján. A néző általában végletesen depresszív hangulatban áll fel alkotásaitól – elég csak a legutóbbi, díjátadók által is favorizált Biutiful című mozijára gondolnunk. A direktor korai filmjeinél a letört hangulat mellé enyhe zavarodottság is párosul, hiszen Inárritu előszeretettel ugrál térben és időben, miközben történeteit meséli. Így volt ez a Bábel, vagy a mára már kultuszfilm-státuszba emelkedett Korcs szerelmeknél is. Mindezen tényezők miatt volt meglepő, amikor a rendező bejelentette, hogy következő filmje egy vígjáték lesz.
A mozibajáró ilyenkor önkéntelenül is félni kezd. Hiába bizonyított már korábban Inárritu, ebbe az újonnan választott műfajba talán beletörik a bicskája. Hiszen ő éppen a műfajjal szöges ellentétben mutatta már meg korábban számtalanszor, mennyire kiváló filmes. Nos, éppen ezért kell hangsúlyozni, hogy a Birdman nem egy vígjáték – bár elsőre annak tűnik.
A film főszereplője, Riggan (Michael Keaton) fiatalabb korában az ikonikus szuperhőst, Birdmant keltette életre a filmvásznon. A mozi több folytatást is megélt, azonban mint minden filmes csoda, idővel ez is véget ért. Riggan az elkövetkezendő évek során ünnepelt sztárból elfeledett, lecsúszott színésszé redukálódott. Most azonban eljött számára a lehetőség, hogy visszaverekedje magát az élvonalba: elhatározza, hogy színpadra állít a Broadway-n egy neves adaptációt, melyben még a főszerepet is elvállalja. Az előadás azonban sehogy sem akar összejönni. Folyamatos balesetek, egy beképzelt, arrogáns színész (Edward Norton), valamint Riggan saját, drogproblémákkal küszködő lánya (Emma Stone) hátráltatják a show létrejöttét. A legnagyobb akadály azonban belülről érkezik: Riggannek le kell győznie saját felfuvalkodott egóját, hogy visszatérése megvalósulhasson. Ez azonban nem olyan könnyű, mint ahogy elsőre hangzik.
A Birdmannél nagyon fontos előre tudnunk, hogy milyen filmre ülünk be. Ugyanis ha arra számít a néző, hogy egy térdcsapkodós vígjátékot fog látni, akkor mélyen csalódni fog. Éppen ebben lő mellé a film marketingje, ugyanis valamelyest megtéveszti a nézőt. Bár a film egyértelműen könnyed hangulatú, valamint tele van olyan jelenetekkel, amelyeken valóban lehet hangosan nevetni, legbelül azonban megmaradt szokásos „Inárritu-filmnek”. A középpontjában ugyanis egy ember áll, akinek a lelkét, pontosabban az egóját darabokra szedi a rendező. Azonban nem csak Riggan egójáról van szó, hanem mindannyiunkéról. Inárritu ugyanis folyamatosan kérdéseket tesz fel, és nem mindet válaszolja meg. Meddig vagyunk hajlandóak elmenni egy cél elérésének érdekében, vagy pontosabban, meddig enged minket az egónk elmenni? Mit is jelent az ego úgy általában? Lehetséges, hogy nem is létezik, pusztán csak magunknak állított korlátokról van szó? Vagy egy folyamatosan a hátunk mögött fülünkbe suttogó valaki az ego, mint Riggan esetében? A rendező bevonja a nézőjét a filmbe, és arra kéri, vesse alá magát egyfajta önvizsgálatnak, kérdezzen együtt a film főszereplőjével. Aki hajlandó erre a film nézése közben, az egyértelműen rendkívüli élménnyel fog gazdagodni.
A film amellett, hogy legbelül a megszokott Inárritu-stílusban készült, egyben egészen új oldalát mutatja meg a rendezőnek, aki úgy látszik, igyekszik kitolni nem csak saját, hanem a filmkészítés korlátait is. Egyrészt könnyedebben, szinte már-már vígjátéki formában közelít azokhoz a súlyos témákhoz, amelyekkel a rendező általában foglalkozik. Másrészt viszont technikai bravúrnak is nevezhető, ahogy a filmet a színpad hangulatával itatja át Inárritu. Sokszor olyan érzésünk van, mintha egy színdarabot néznénk – aztán a rendező újból valami egészen más stilisztikai fogást tálal elénk. A szűk helyszínek szinte bezárják a nézőt, a kamera pedig egészen furcsa szögből tekint a színészekre. Mindezt a leírhatatlan, kényelmetlen stílust a rendező még zenével is alátámasztja, mely által újra és újra megkérdőjelezzük, hogy most filmet, vagy színházat látunk-e.
A kiváló színészek – Keaton-nal az élen! – kivétel nélkül bravúros alakítást nyújtanak Inárritu keze alatt ebben a filmben, ami friss, mély és abszolút „interaktív” élményt nyújt a néző számára. Kétségtelen, hogy egy kivételes remekművel, az év egyik legjobb filmjével van dolgunk, amely nagyon sokat képes nyújtani az ilyesmire nyitott nézőnek. Csak ne felejtsük el, hogy a Birdman nem egy (klasszikus értelemben vett) vígjáték.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: január 21-ig 18 és 20.15 órától, valamint január 22. és 28. között 18 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft 2D – 860 Ft 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D – 1090 Ft
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)