Kapcsoljuk ki a telefonokat, kezdődik a Krisztus születése!
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.02.22. 10:00 | Frissítve: 2015.02.22. 15:38
Debrecen – Mitől lehet érdekes a kálvinista Rómában, mit is gondolt a megváltóról egy öngyilkos japán író, aki magánhadsereget alapított? Kritika.
Bevallom, okoztam nehéz perceket a barátaimnak abban az időszakban, amikor időnként japán zenekarokat hallgattam a kocsimban. A Gazette, a Dir en Grey vagy a Girugamesh simán kiborította őket. S bár nagyon szorítottam pár éve Murakami Harukinak, egyik kedvenc írómnak, hogy kapja meg a Nobel-díjat, azért azt tapasztaltam, hogy a környezetemben keveseket ragad magával a japán kultúra. A teáról és a teaszertartásról, vagy a szamurájokról még csak-csak hallottak, a gésákról, a harakiriről, és akár Mata Hariról is – de a szigetország a legtöbb ember számára leginkább csak egy zsúfolt terület, ahol baromian jól élnek az emberek, és fejlett a technikai civilizáció.
Mindez átvillant rajtam, amikor hírt adtunk arról a Dehiren, hogy a színház bemutatja a Krisztus születése című darabot, ami valójában nem is egy mű, hanem három. A szerző az a Misima, akinek a nevét először a Joy Division kapcsán hallottam először. Az utóbb az újhullám öt legnagyobb hatású előadója egyikének kikiáltott zenekar énekese, az epilepsziás és ideggyenge Ian Curtis ugyanis Misima írásait olvasgatta, mielőtt 24 évesen öngyilkos lett.
Ki ez a Misima Jukio? Nem akármilyen művész volt. Háromszor jelölték Nobel-díjra filmekben, is szerepelt, testépítéssel foglalkozott, kendózott, s gyakran melegbárokban is megfordult, miközben szerető felesége és két szép gyermeke volt. Megvetette azokat az értelmiségieket akik „a szellemet a test elé helyezik”. Magánhadsereget alapított, ahova harcművészetekben jártas diákokat toborzott és egy sajátos nacionalista filozófiát dolgozott ki magának. Halála nem mindennapi: puccskísérletet hajtott végre annak érdekében, hogy az uralkodót ruházzák fel hajdani abszolút hatalmával, majd ennek sikertelenségét követően 45 évesen, 1970-ben rituális öngyilkosságot hajtott végre. Életműve sem mindennapi: 40 regényt, 18 színdarabot, 20 kötetnyi elbeszélést, legalább 20 kötetnyi esszét, egy librettót és egy filmet írt.
Debrecenbe Jámbor József hozta el, aki – ha nem tévedünk – régi, nagy szerelmese a japán kultúrának. Misima három művét gyúrta egybe: Az út, a Napkeleti bölcsek és a Krisztus születése nagyon különböző műfajú és hangulatú szövegek, ám a stúdiószínpadon mégis pazar egységet alkotnak. Pontosítok: az előadás végére zseniálisan összeérnek. Az előadás végéig azonban el kell jutni.
A néző, aki a stúdiószínházba betér, egy vásznat lát kifeszítve középre. Erre fekete-fehér filmet vetítenek, s japán zene szól. Aztán amikor üt az óra (telefonjainkat kapcsoljuk ki...), elkezdődik a színpadi játék. A stúdió nem a tömegek mámorát ígéri általában. Most sem azt kapjuk, hanem különleges szeleteket egy sokak által nem különösebben ismert világból.
Elképesztően jól hangolja össze az előadás az ókor és a modern világ elemeit. Ősi istenségek lépnek elénk, egy high-tech valóság elemeivel ötvözve. Mozgásszínház, versekkel. Divatos, mai csajok (Szűcs Kata és Edelényi Vivien elbűvölő varázslónők illetve lidércek) és archaikus alakok váltják egymást. A tér szűk, keskeny, figyelmünket erősen magára vonzza. (Dicséret a hatásos jelmezekért Szűcs Petrának, és az ötletes, multifunkciós díszletért Dió Zoltánnak!) Viszont a játék bármennyire is határozottan építkezik, mégis túl lassan bont ki egy történetet, melyben ott vagyunk mi, mai emberek, s ott vannak távoli, idegen világok. Egy olyan filozófia mentén araszol a cselekmény, ami nem klasszikus értelemben vett sztorira épül, s ami számunkra túl lassú. A verses beszéd nem rossz, de azért ez a szöveg a mai fülnek közel sincsen olyan erős, mint mondjuk a hozzánk térben és időben sokkal közelebb álló Borbély Szilárdé, akinek ugyanitt láthattuk az Akár Akárki című darabját. (S itt jegyezzük meg, egyébként mennyire autentikusnak hatnak a hazai alternatív zenéből is ismerős Kamondy Ágnes dallamai is az előadásban!)
Aztán jön a következő fejezet ezen a krisztusi úton, a feudális, kegyetlen japán történelem számunkra talán túlzottan szigorú és véres hétköznapjaiból, ahol már mégis könnyebben otthon érezzük magunkat. Ebbe a közegbe ágyazva látjuk Máriát, Józsefet, Heródes királyt. Az angyalt, a kísértéseket. És már kezdjük érteni, mit is gondolhatott Misima, aki teljesen más vallási közegben élt arról, amiről mi azt hisszük, hogy ez az egyetlen, kizárólagos és teljes igazság. Csak a miénk, s aki mást gondol, az téved, az el fog kárhozni, a pokol tüzére kerül, mert csak egy út, egy isten van – szerintünk a miénk.
A három Misima-darabból kétségtelen a harmadik a legerősebb. Ez a legkönnyebben kódolható, a legkézenfekvőbb is. Itt már kibomlik a jól ismert, és ezerszer feldolgozott, értelmezett bibliai sztori. Jámbor József Heródes király itt megjelenő alakjában nagyon emberi, nagyon mai – s ha úgy tetszik, időtlen. A kétségeivel, az elvárásaival, a reményeivel, a cselekedeteivel. (Nagyon jó alakítása ez színészként a rendezőnek: mintha rászabták volna ezt az alakot.) S ahogy mozognak a katonák, hírnökök, közemberek, ahogy folyik a történet a szeplőtlen fogantatással született gyermekről, akinek imádásra érkeznek a napkeleti bölcsek, s egymásba ütközik több olyannyira eltérő kultúra (a zsidó, a japán, a római), már-már úgy érezzük magunkat, mint egy időutazáson.
A Krisztus születése összességében egy jó előadás. De nagyon nem könnyű, és ez a rendező felelőssége is, mert egy kicsit kívülről is kellett volna látnia az egészet. Vajon hány olyan néző lehet Debrecenben, vagy az országban, aki olyan jól ismeri a japán világot, mint ő? Aki megnézi a Csokonai Színház művészeinek előadását, azt tapasztalhatja: nagyon látványos, nagyon tömény, jó a zene, a mozgás önmagában is különleges és hatásos (Gemza Péter koreográfiájának köszönhetően) – de egy idő után roppantul fárasztó a játék első kétharmada. (Talán nem véletlen, hogy szünet nélkül még egy egyetemi előadás is csak 90 perces.) Így ez a világpremier egy közel kétórás, érdekes kísérlet – fél órával rövidebbre szabva ellenben simán azt is írhatnánk róla: világszínvonalú produkció.
Az üzenet persze így is átjön: ez a mi utunk.
Szereposztás: Szűz Mária – Szakács Hajnalka; József – Boros Ádám m. v.; Salome – Szoták Andrea m. v.; Heródes király – Jámbor József; Hekaté – Oláh Zsuzsa; Lucifer – Balázs László m. v./ Pál Hunor; Öreg ördög – Kóti Árpád, Kossuth-díjas; Főpap – Miske László; Martekisz főkamarás – Hajdú Péter m. v.; Gábriel arkangyal – Tokaji Csaba m. v.; Pán – Fehérvári Péter m. v.; Varázslónő, Lidérc – Szűcs Kata; Varázslónő, Lidérc – Edelényi Vivien; Kilikiai paraszt – Dargó Gergely; Tűz – Selmeczi Bea m. v.; Gyermek – Lehner Zalán m. v.; Fülöp – Sóvágó Csaba; Kisfiú – Dió Márton Benedek; Kislány – Karsai Mariann. Színpadi zenészek: Dargó Gergely, Arany Zoltán m. v.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)