Hány nap az élet? Harminc? – Feltámadt és újjászületett az egykori szívtipró
Szerző: Orosz Ferenc | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.03.23. 08:55 | Frissítve: 2014.03.23. 16:25
Debrecen – Mielőtt meghaltam: élni akarás, kíméletlen versenyfutás az idővel és egy kőkemény rodeóisten az Oscar-díjas moziban. Kritika.
Az idei Oscar-gála nem hozott sok meglepetést. A legjobb férfi főszereplő kategóriájában legalábbis biztosan nem, ott ugyanis a meglepetés jóval korábban érkezett. A díjazott, Matthew McConaughey ugyanis 2009 óta egy intenzív karrier-újratervezést hajtott végre, mely során a könnyed (és sok esetben borzalmas) romantikus vígjátékokról a fajsúlyos, toplisták élén szereplő filmek vizeire evezett. Így születhetett meg a Magic Mike, a Mud, A törvény nevében című HBO sorozat, és most a Mielőtt meghaltam. Az a film, ami eddigi karrierjének csúcspontja, kiteljesedése. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a film tökéletes lenne.
Az eredetileg Dallas Buyers Club címet viselő film igaz történetének főhőse Ron Woodroof. Egy élvezeteket halmozó, sodródó, önpusztító életet élő cowboy, aki szabadidejében rodeózik és prostituáltakkal szórakoztatja magát. Olyan figura, akivel nem szívesen találkoznánk, és még véletlenül sem bíznánk rá semmit. Amikor azonban egy véletlen baleset során a kórházba kerül 1985-ben, HIV-pozitívnak diagnosztizálják, és 30 napot jósolnak neki az orvosok. S bár ajánlanak neki különféle alternatív, vagy éppen tesztelés alatt álló gyógymódokat, egyikhez sem fűznek sok reményt. Ront azonban kemény fából faragták, mindent megtesz annak érdekében, hogy ellentmondjon orvosainak. Felkerekedik, hogy felkutassa az összes létező, az amerikai hivatalok által akár betiltott gyógymódot. Cselekedetei láncreakciót indítanak el, amely során az amerikai egészségügy és a gyógyszer-gyártók machinációiról is lehull a lepel. Ron azonban képes hasznot is húzni betegségéből: megalapítja a Dallas Buyers Clubot, melyben a helyi HIV-pozitív betegek havi tagsági díjért cserébe – hogy ne tűnjön gyógyszerre való dealerkedésnek... – (akár tiltott) gyógyszercsomagokat kapnak.
Úgy gondolom, nem mehetünk el a film legnagyobb pozitívuma mellett: e mozi igazi szíve-lelke Matthew McConaughey, aki egyszerűen briliáns, lenyűgöző alakítást nyújt. Minden olyan díj, amit a 2013-as díjszezonban neki ítéltek, a lehető legjobb helyre került. McConaughey, aki 20 kilót fogyott a szerepért, olyan energiával, önfeláldozással és meggyőződéssel alakítja a szerepet, hogy csak néha jut eszünkbe: itt most egy színészt látunk, és nem a valódi Ron Woodroofot. Ráadásul sokszor nem is értjük, honnan jön belőle ez a hatalmas energia és élni akarás. Beszéljünk itt akár Ronról, akinek minden oka megvan rá, hogy összeomoljon, vagy akár McConaughey-ről, aki szintén a semmiből kaparta össze magát. A film egyértelműen az ő vállain pihen.
Ugyanúgy érdemes még megemlíteni Jared Leto játékát is (aki szintén hazavihette számos díj között az Oscart is), és aki legalább ennyi energiát visz szerepébe – nem is beszélve arról, hogy ő is jelentős mértékben lefogyott az alakítás kedvéért. Ron transzszexuális „bűntársaként” Leto is ugyanúgy tündököl a szerepben, s bár a filmet egyértelműen McConaughey viszi el, Leto méltó, egyenrangú mellékszereplőként van jelen a filmben.
A két alakítást leszámítva azonban úgy gondolom, a Mielőtt meghaltam egy rendkívül egyszerű, szokványos film. Aki esetleg megijedne attól, hogy a díjszezonban való szereplése miatt esetleg egy elszállt, nagyközönség számára értelmezhetetlen filmre ülne be, az ne tegye. A mozi kronologikus sorrendben meséli el Ron történetét, meglepően kevés újító szándékkal, vagy rendhagyó megoldással. S bár a meglehetősen komikus, vidám hangvételű mozi egy erőteljes történetet mesél el az élni akarásról, az emberi energiáról és cselekvőképességről, valójában nem képes olyan filmmé válni, amire a színészi alakítások nélkül is évekig emlékeznénk. Lehet, hogy az egyszerűség volt a szándéka Jean-Marc Vallée rendezőnek, szerintem azonban ez sok esetben nem vált a film előnyére. Továbbá nem segít az sem, hogy a mellékszereplők – köztük Jennifer Garner! – alakításai nem egyenrangúak a két főszereplőével. Ez még érthető is lenne, hiszen nehéz megugrani az általuk felállított lécet. Azonban azok a részei a filmnek, ahol nélkülöznünk kell Letót és McConaughey-t, fájdalmasan közepesek, sokszor erőtlenek. Szerencse, hogy ezekből a pillanatokból kevés van. Viszont az mindenképpen üdítő, hogy a film nem használja a szokásos kliséket, amiket egy ilyen filmtől elvárnánk, tehát nincs heroizálás, sem fölösleges, túlerőltetett melankólia.
A filmre azonban negatívumai ellenére is emlékezni fogunk, még nagyon sokáig. Az a teljesítmény ugyanis, amit a két színész produkál a moziban, mindenképp a tavalyi év legkiválóbb filmjei közé helyezik az alkotást. Annak is örülnünk kell, hogy a hazai forgalmazók bevállalták a filmet, így a magyarországi közönség is szemtanúja lehet Matthew McConaughey újjászületésének. Ez ugyanis az ő filmje.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)