Alföldi rock: kalandvágyból ott maradni vidéken
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2012.09.30. 12:54 | Frissítve: 2012.10.01. 12:50
Debrecen – Rockzene, birkapörkölt, utcazenélés, Világvége szerelem, jubileumi nagykoncert: film készült a 25 éves PG Csoportról. Kritika.
Alföldi rock címen forgatott filmet Szomjas György a 25 éves PG Csoportról. Messze nem ez az első találkozása a rendezőnek a zene világával, hiszen Sebő Ferencről vagy a Téka együttesről is született már mozija, nem is beszélve a maga módján kultikus Kopaszkutyáról, amiben jó harminc éve a P. Mobil és a Hobo Blues Band tagjait terelte össze egy bandába. Ez utóbbi egyszerre volt fikciós játékfilm, olyan keret történettel, melyben nem volt nehéz a szereplők igazi arcára is ráismerni, és emellett a kort, az akkori jelent is hitelesen dokumentálta. A hajdani néző pedig már csak azért is jegyet válthatott a Kopaszkutyára, mert valódi és közismert dalok szóltak benne – olyanok, melyeket nem feltétlenül adott le a tévé vagy a rádió a "szocrendszerben".
Ha manapság valaki hasonló elképzelésekkel, elvárásokkal nézi meg az Alföldi rock című filmet, határozott csalódás érheti. Nincs sztori, nincs éles, határozott keret. Abban éppen felidézi a Kopaszkutyát, hogy itt is vegyesen vannak színes meg fekete-fehér, s olykor áttűnő képek, de egy korántsem mindig felismerhető logika mentén, kicsit össze-vissza. Más rokonság azonban nincs. Ez nem játékfilm, nem is klasszikus koncertmozi, de nem is egészen dokumentumfilm, bár annak az elemei ott vannak benne.
Az Alföldi rock a zenekar jubileumi éve kapcsán készült el, és bár a PG huszonöt éves, nem annyira erről a két és fél évtizedről, hanem elsősorban a huszonötödik évről szól. Az alapot a Kölcsey Központban tartott nagy ünnepi koncert dalai képezik, annak mentén indul el a film. A zenekar játszik, a zene dübörög, és időnként bevágások szakítják meg. A frontember Jantyik Zsolt és a testvére, Csaba mesélik, honnan jöttek, micsoda világvégi, szegény kis faluból, Ecsegfalváról indultak, hogyan kezdtek zenélni, hogyan kerültek az egyetemre, miért született meg a zenekar, s mit akartak ők mondani a világnak, a világról. Barátok, ismerősök nyilatkozatai jönnek, mitől jó ez a zene, miért lehet és kell szeretni, mi az üzenete, s hogy a PG nem csak a zene miatt fontos, hanem az emberek, a barátság, az értékek miatt is. Időnként már soknak is érzi a néző az értékek sűrűjében való bolyongást, hiszen mégiscsak a rock and roll világa ez, ahol fontos persze az üzenet is, de a zene, meg a hangerő sem mellékes...
Közben folyik a koncert, sodródunk a dalokkal, s már nem csak a Kölcsey koncerttermében látjuk játszani a Jantyik-testvérek alakította csapatot, hanem Rómában, Párizsban, Székelyföldön is. Néha egészen meglepő helyszíneken tűnnek fel: utcazenélnek Olaszországban vagy éppen egy francia kiskocsmában csapnak a húrok közé a debreceni színház Képzeletbeli Operett című előadásának zeneszerzője, Christian Paccoud bohém tangóharmónikájának kíséretében. Megtudjuk, hogy Jantyik Zsolt Párizsban korábban nem főzött még birkapörköltet soha, s hogy Halász János államtitkár is nagy rajongója a zenekarnak, szereti dalaikat, ezeréves barátság fűzi őket össze. Nem pusztán a határokon túli kalandok, hanem a magyar valóság, a magyar vidék életének képei is feltűnnek a filmben – az a világ, ahol sokan csak kalandvágyból maradtak otthon, ahogy egy nyilatkozó megállapítja. Stílusos, hogy sok régi barát pont a Bajcsy-Zsilinszky utcai borozóban – mint szintén jellegzetes debreceni helyszínen – mesél arról, mi kötötte őt a PG Csoporthoz. Sodródunk a dalokkal, s látjuk Derecskét, ahol Jantyik Zsolt művelődési házat vezetett, majd alpolgármester lett. Látjuk, milyen egy igazi jó falusi disznóvágás, és szinte érezzük az ízét és illatát a kolbásztölteléknek, melyet kicsik és nagyok gyúrnak, dagasztanak nagy-nagy barátságban és egyetértésben. Ott vagyunk a zenekar hidegkúti táborában, a rajongók, és a család körében, mert a kötődések is nagyon fontosak, mint ez is kiderül a filmből. Ahogy Halmos Béla hegedűs, aki jó ideje együtt húzza a fiúkkal megállapítja, az ember a lényeg.
Kerekedik a kép a zenekarról, miközben érdekes régi fotók villannak fel, milyenek voltak a fiúk húsz éve. Mosolygunk rajtuk, ahogy ők is mosolyognak magukon. Fazekas László basszusgitáros, aki egy keményebb városból, Miskolcról származik, és egyúttal a keményebb zenék világából jött, mondja is, hogy amikor először futottak össze, rögtön arra gondolt, hogy majd kezdeni kell valamit a zenekarral. S valóban érdekes kontraszt az archív fotókon az akkor már vállaltan alföldi zenét játszó PG Csoport és a punkos megjelenésű basszista találkozása. De hát ez a zene nem is arról szól, hogy agyondizájnolt sztárok zúznának a színen. Mint a Tankcsapdás Lukács Laci is mondja, azért ez persze rockzene, ott vannak benne a gitárok, a dob – és persze Jantyik Zsolt összetéveszthetetlen, egyedi, egyéni, olykor nagyon is költői szövegei. A PG zenéje alapvetően mindig is erről szólt, az üzenetről, a mondanivalóról.
Talán ezért is lehet azt érezni, hogy igazán éppen akkor került a helyére ez a zene és a zenekar, amikor Vidnyánszky Attila darabot szerkesztett-rendezett a dalaikból Világvége szerelem címen. A hajdani Víg moziból kialakított kamaraszínházban a Csokonai művészeinek játékában feléledt az ifjúság, a nyolcvanas és kilencvenes évek világa. Egy már lefutott kor, melynek lenyomata azért itt van, olykor nyögjük és szenvedjük azóta is. Ahogy annak idején énekelte – s ma is szokta – Jantyik Zsolt: „mindegy, milyen hatalom, én mindegyiket leszarom...” Ez persze nem biztos, hogy mindegy, hiszen az idő rohan velünk, van, ami elmúlik, van, ami itt marad. Egykor a PG Csoport dalait nem játszották a rádiók, a tévé, nem a tűrt és pláne nem a támogatott kategóriába tartoztak, most viszont olyan idők járnak, amikor megszületett ez a film, ami dokumentálja a történetüket.
Jó lett volna, ha belefér még néhány ember véleménye, kortársak, kritikusok, még több pályatárs megszólalása, vagy láthatunk pár régi klipet, archív felvételeket a zenekarról és a régi Debrecenről – azaz intenzívebben koncentrált volna a film az elmúlt huszonöt évre. De ezen meditálni nem sok értelme van, mert az Alföldi rock más koncepció alapján készült el. Azt viszont talán ezért is nehezen tudja eldönteni a recenzens, hogy ez a film képes-e arra, hogy a PG Csoport világát bemutassa azoknak is, akik nem ismerik a dalaikat, nem ismerik a történetüket, s nem voltak még soha egyetlen koncertjükön sem. Vagy született egy érdekes, látványos és jó dalokkal teli mozi azoknak, akiknek az életében szervesen ott van a PG Csoport.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)