A pokol kapujában: török botrányfilm jó hosszú snittekkel
Szerző: Zsupos Ágnes | zsupos.agnes@debrecenradiofm95.hu Közzétéve: 2014.06.29. 11:02 | Frissítve: 2014.06.29. 21:55
Debrecen – 2012-es film debütált az Apolló moziban, kifejezetten azoknak, akik szeretik az antitinédzser filmeket és nem ódzkodnak a valóságábrázolástól. Kritika.
Tudja milyen jó a helyzet Európa multikkal telítődött nagyvárosaiban? Az „Araf – A pokol kapujában” című film sejteti ezt nézőivel, mikor mikroközelségben mutatja meg a török peremvidéken élők sorstörténeteit. A film főszereplője, Zehra a semmi közepén egy étteremben dolgozik két műszakban. Ugyan még fiatal ahhoz, hogy ilyen tempóban kelljen pénzt keresnie, mégis különböző sorsú és korú emberekkel osztja meg a mindennapi küzdelmeit a konyhán. Anyjával és apjával a várostól távol egy lepukkant török faluban éldegélnek. Az ott élők mintha húsz éve megrekedtek volna a múltban, a túlélésért küzdve próbálják betartani a társadalmi és nemzeti normákat. A fiatal lány az egyetlen kereső személy a családban, ezt édesanyja nem felejti el felemlegetni többször is. Nem ő az egyetlen viszont, akinek ezzel a helyzettel kell megbirkóznia. Kortársai közül Olgun – aki halálosan szerelmes belé – szintén azért dolgozik iskola helyett, hogy ki tudja egészíteni a családi keresetet. Aki nem kisbusszal közlekedik több tíz kilométer messze lévő munkahelyére, az kénytelen mindjárt a gyárban aludni. Az ébredés pillanatában pedig már pakolni is kell a kamionból a szállítmányt. Cigiszünetre nem különösebben jut idő, ezért állandó, ikonikus látványt nyújtanak a melós férfiak, akiknek szájából folyton lóg az olcsó cigaretta.
A monoton, gyilkos módon fárasztó hétköznapokban egy esküvőn összesodorja a sors egy kamionsofőrrel, aki feltűnően hallgatag. Később pedig mintegy hosszú fejezetet szentelve Zehra életének, végigkíséri a lányt a felnőtté válás rögös útján. A magyar nézőtől igencsak távol állnak a film középpontjába helyezett konfliktusok, hiszen – ahogy ez sokszor el is hangzik – a lány addig nem lehet szabad, amíg nem ment férjhez és nem szakadt el a családi zsarnokoskodás szorításától. A függetlenség pedig korántsem a korhoz köthető, mint inkább a családi állapot aktuális helyzetétől. Amíg nem alapít sajátot, addig a szülőkhöz tartozik, ezt pedig tiszteletben kell tartani. Fordítva már bajosabb a helyzet, ugyanis a fiatal jogait, döntéseit vagy vágyait már nehezebben tolerálják a szülők. Némileg tehát idegen ez a szigor egy európai szülőnek, aki számára az önálló döntéshozásra nevelés szinte már magától értetődő norma. A film így messzi távlatokba repíti a szereplőket a nézőktől a történet egészét tekintve. Az emberi drámák viszont a remek színészi munkának köszönhetően jelenetről jelenetre engedik, hogy néha azonosulhassunk egy-egy karakterrel. A stáb munkáját elviszi egyedül a hátán Özcan Deniz, aki a csábító férfi szerepében gyakorlatilag egy szót sem szól az egész film alatt. Ez pedig egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen háromszor annyi instrukcióra és felkészülésre van szüksége annak a színésznek, aki harsány színpadias gesztusok nélkül kell, hogy kifejezze a legapróbb reakciókat, érzelmeket a vásznon. Magával ragadó, hogy mint egy elköszönő passzus, az ő életéről nem tud meg a néző semmit, azon túl hogy kamiont vezet és megtetszik neki Zehra. A sejtelmes, lebegtető eszközökkel egy utópisztikus férfiképet farag belőle az operatőr-rendező együttese, ami miatt megfoghatatlan lesz és sosem tudni mikor tűnik fel, vagy mikor távozik. Ez a jelenség egyébként végig kíséri Zehra élményét a férfiakkal kapcsolatban. Epikus hosszúsággal mutatja meg a bevezető szakaszát annak, mit él át egy fiatal lány, mikor első tapasztalatait szerzi egy kapcsolatban és hogyan alakítja ez később a párválasztását.
Yesim Ustaoglu rendezőnek nem ez az első filmje, de az „Araf” után védjegyévé tette a szótlan képsorok váltakozását munkában. Ami önmagában dicséretes lenne, ha a hosszan kitartott snittek nem sikerültek volna túl öncélúra. A vágószobában nagyon megcsúszott valami, amíg saját munkájuk gyümölcsét dédelgették, és valószínűleg megfeledkeztek róla, hogy még a művészfilm bélyege sem mentség arra, ha túl sokáig mutatnak egy könnyes grimaszt. Noha a hangos narráció nélküli filmes elbeszélés az a műfaj, amit – nem csak kényelmi szempontból, de – a biztonság kedvéért sem szívesen próbálgatnak az alkotók, most Yesim Ustaoglu-nak sikerült túlzásba esnie. Az ingerküszöb ugyanis jóval alacsonyabban van annál, mint ameddig egy-egy vágatlan képsort elnyújtottan megmutat. Már régen túllendül a jelent a drámai tetőponton, de még a leszállóágban is figyelnünk kell a reakciót, ami már időközben kifulladt.
Michael Hammon operatőri munkája ettől függetlenül fantasztikusan szép plánokat eredményez a filmben. A tájképek, asszociációs vágások, interpretálható jelenetegyüttesekkel dolgoz, ami nem csak vizuális élménynek kiváló, de valóban segít a nézőnek összeállítani egy egésszé azt a történetet, amelyben a forgatókönyvíró túl sok történést akart elmesélni.
A pokol kapujában helyenként felejthető, vontatott és megbotránkoztató. De emellett egy olyan antitinédzser film, ami megmutatja a kultúrától távol élő nézőnek, hogy nem csak az amerikai nagyvárosban senyvedő anorexiás és magániskolába járó tinilányoknak vannak világi problémáik. Sőt, máshol ennél - talán ha nem is nagyobb - de keményebb tragédiákkal kell megküzdeni fiataloknak. Ha szívesen elmerülnénk idegen sorstörténetekben, vagy csak egy rendhagyó, elgondolkodtató moziélményre vágyunk, akkor nem szabad kihagyni ezt az alkotást. Ellenkező esetben mainstream filmekből is végtelen a választék a következő hetekben az Apolló moziban.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: július 2-ig, 20:15 órai kezdettel. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft 2D – 860 Ft 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D – 1090 Ft
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)