A legendák nem halnak! Születnek!
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2010.10.30. 08:21 | Frissítve: 2010.10.30. 08:21
Egy hang, egy gesztus, egy érzés, egy stílus. A legenda, a példakép, a mester. Ronnie James Dio egyike volt a legnagyobbaknak, dalai mindenhol ott vannak. Az énekesek még mindig követik, próbálják utánozni és fogják is, míg a Föld kerek. Most emléklemezzel tiszteleg előtte barátja, Jorn Lande, megidézi a stílust, s életre kelt egy legendát.
Mindig nehéz megérteni, mi miért történik. Miért múlik el az élet, de a legnehezebb elfogadni azt az elmúlást, amiről az ember úgy gondolja, soha nem következhet be, s bár ez is a természet rendje, akkor sem történhet meg.
Ronnie James Dio májusban, gyomorrákban elhunyt. Ő volt minden idők egyik legnagyszerűbb heavy metál énekese, még a legnagyobbak is mesterüknek tartották, őt idézték meg dalaikban, tehetsége visszaköszönt az énekstílusokban, ő volt, aki megalkotta a heavy metál éneklést. Sokan jártak a nyomában, de ő volt az igazi, az eredeti. A Rainbow zenekar hangja és lelke, a Black Sabbath máig legnagyobb énekese.
Halálhírére megmozdult a nemzetközi zenei élet: hard rock és metál zenészek nyilvánították ki mély megrendülésüket. Még a mai napig is hallani, hogy sorra rendezik az emlékkoncerteket, külön fesztiválokat tartanak Dio emlékének, sőt még szobrot is állítottak neki.
Az egyik legkülönlegesebb megemlékezé a norvég Jorn Lande énekes nevéhez fűződik. A fölöttébb karcos, érzelmes hanghordozású pacsirta megtartja saját szeánszát, megidézi a mester szellemét, dalban meséli el Dio-hoz fűződő kapcsolatát és érzéseit. Az albumnak egyszerű és rövid, de annál beszédesebb címet választott: Dio.
Az ilyen vállalkozás sosem egyszerű, csak annak sikerülhet, aki szívét és lelkét beleteszi a produkcióba. Jorn Lande teljesítményén hallatszik, nagyon akart, érezhetően az összes energiáját, erejét felhasználta hozzá, s a 13 szerzeményben tökéletesen megidézte a mester kreativitását, mely elemi erővel tör elő miden egyes hangjegyben, dallamban.
A lemez nyitánya azonnal előrevetíti, mire számíthat a hallgatóság. Őszinte vallomás szólal meg Jorn saját szerzeményéből. A Song For Ronnie James Dio akusztikus felvezetése, rendkívül lágy kezdeti dallamvilága, majd a lassú, lírai hangulatból előtörő súlyos gitárrif, az eget is könnyre fakasztó keserű melankólia. A szomorúságot és a reményt egyszerre megjelenítő énekstílus is úgy állít emléket Dionak, hogy olyan érzés születik az emberben, mintha a mester még mindig itt volna közöttünk.
A lemez koncepciója, felépítettsége alapján Jorn megkísérelt emlékezni és emlékeztetni egy legendára úgy, hogy közben ízelítőt adjon egy nagyon gazdag életpályájáról, hitelesen és valóságosan ábrázolja azt. A lemez ereje abból fakad, hogy Jorn stílusa nagyon közel áll Dio-éhoz, erőteljes hanghordozása teszi igazán hitelessé a produktumot, energikus előadásmódja előhívja a sátáni, ördögi erőtl.
Szinte egymást váltja a személyes hangvételű emlékezés és a szakmai tiszteletadás, előbbi Jorn saját stílusvilágából építkezik, míg utóbbi esetében Dio legnagyobb slágereit öntötte új köntösbe. Ezek a dalok a 2000-es évek végén, a jelentős áthangszerelés ellenére is olyan elevenen törnek elő a nyolcvanas évekből, olyan frissen, erőtől duzzadóan mutatkoznak meg ma, hogy biztosan állítható: soha nem lesznek az enyészeté. Elég csak megemlíteni a Don’t Talk To Stranger, az Invisible, a Night People, vagy a Rainbow 1977-es klasszikusát, a Kill The Kinget. A tracklista nívós, bár nem egy, felejthetetlen gyöngyszem hiányzik a sorból akár a Rainbow, a Black Sabbath, vagy a szóló korszakból. De így is őszintének hat az emlékezés, mely egyúttal hitelesen szólaltatja meg azt az egyediséget, amit Dio zenéje képviselt, még akkor is, ha abban igazán kivételes a Hang volt. A gesztus viszont önmagában is értékelhető, a lemezből áradó szeretet pedig kétségkívül való.
A dalok összeállítása, csokorba rendezése is célirányosan az érzelmekre kívánnak hatni, hiszen főként a melankolikusabb szerzeményekből szemezgetett Jorn. A lassabb ének és gitárközpontú szerzemények szinte változatlan formában szólalnak meg, némileg a hangszerelés és az énekes személye mutat túl az eredeti produkción, egyébként tökéletes utánérzései a klasszikusoknak
Jorn Lande tisztelgése egyrészt a példakép iránti nagyrabecsülését, a rajongó feltétel nélküli szeretetét, a zenész csodálatát és egy karakter, a nagybetűs egyéniség megörökítését szolgálja.
A lemez zeneileg nem több múltidézésnél, feldolgozások gyűjteményénél, talán valóban hiányzik is belőle az a plusz, amitől több lehetne, amivel megközelítheti az eredetit. Lande azonban nem is akar felülkerekedni a mesterén, helyettesíteni sem akarja, hiszen az emléklemez célja nem ez. Tiszteletadás egy hatalmas hangnak, egy embernek, s amit maga után hagyott, az örökérvényű. Jorn Lande ezzel még nagyobbá tette a őt hallhatatlanok között.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)