A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója volt – búcsú Térey Jánostól
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.06.03. 13:39 | Frissítve: 2019.06.03. 15:51
Debrecen – Térey János váratlan halála megrázta az irodalmi életet. Bár jó ideje a fővárosban él, mégis eltéphetetlen szálakkal kötődött szülővárosához, szeretett Debrecenéhez. Kortársai, barátai így emlékeznek rá.
Fiatal volt ahhoz, hogy elmenjen: még a 49. életévét sem töltötte be Térey János. Sokakat megdöbbentett a hír váratlan, korai távozásáról. Barátokat kértünk meg, idézzék meg alakját, személyét, azt, akire mindig emlékezni fogunk.
Fotó: MTI/Czimbal Gyula
Élő klasszikus volt
„Térey János a szó legjobb értelmében élő klasszikus volt, aki egy menetjegyet is úgy kért Debrecenbe, hogy ha azt leírta volna a pénztáros, azonnal közölhette volna bármelyik folyóirat. A költészet volt a természetes közege, akkor is, ha a Music Televisionről beszélt, vagy éppen arról a Sexepil-koncertről, amely 1988 őszén volt az IPK-ban. Ekkor voltunk először egy légtérben, bizonyára láttuk is egymást, de aztán mégis a budapesti New York kávéházban ismerkedtünk meg, már 1990-ben, hogy aztán hosszú évekig ott találkozzunk. Mégis: az első közös nevező rajongott szülővárosa, Debrecen volt. Térey János nemcsak zseniális műveket hagyott hátra, és nemcsak az volt benne a nagyszerű, hogy nem voltak úgymond kilengései, hanem folyamatosan a legmagasabb színvonalon tartott mindent, amit kiadott a kezei közül. Kivételes volt abban is, hogy mindig saját magát képviselte. Sosem egy pártot vagy egy irodalmi csoportosulást. Mindig volt bátorsága ahhoz, hogy csakis az igazat, a színtiszta igazat mondja.”
Poós Zoltán költő, író, a Nullahategy főszerkesztője
Nem lehetett nem figyelni rá
„Márciusban két napig együtt jártuk Varsót. A helyek szenvedélyes fürkészőjeként avatottan kalauzolt bennünket a történelmi nyomokon, az irodalmon és zenén át a gasztronómiáig. Lenyűgöző műveltsége volt, okosan kapcsolt, nagyokat kacagott. Sugárzott belőle a tehetség és az életkedv. Nem lehetett nem figyelni rá, nem lehetett nem követni őt. Ment elől, húzott magával a kultúra rejtelmeibe, a kisujjában volt Varsó. Meg Drezda. Meg Budapest. Meg Debrecen. Múlt pénteken jött a szokásos üzenet: »Péterem, este leszek. Ölelés, J.« A levéltárból jött, a készülőben lévő önéletrajzához, családtörténetéhez gyűjtött. Ha jött, napközben bejárta a régi helyszíneket: a Kétmalom utcát, a szülészetet és a temetőt. Ha jött, egyszerre gyászolt és mulatott. Sírt befelé és mosolygott kifelé. A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója volt. A legfelkészültebbek, a legtöbbet dolgozók, a legtehetségesebbek egyike. Egy nagy pálya tört most félbe. Egy nagy szív szakadt most meg. Pénteken este búcsúzóul megöleltük egymást. Sose tudod, hogy utoljára. S ha már tudod, sem hiszed el.”
Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat szerkesztője
A szeretet asztalánál
„Baráttól nem búcsúzom. Mert csak formálisan lehetne attól az embertől, akivel az élet és az irodalom sok kérdését vitattam meg harminc éven át, s vitattuk közösen még péntek este is a debreceni Simonffy utca egyik kávézójának a teraszán. És azért sem lehet búcsúzni, mert a barát egy olyan nem múló, belső mértékegységet is jelent, aminek viszonyrendszerében nemcsak a világ lesz józanul mérhető, de önmagunk is. Egymás kijózanító viszonyrendszerében. Hogy a mi barátságunk elmélyülhetett, most belegondolva, voltak természetes, értehető okai, és voltak nehezen magyarázható, olyan irracionális mozzanatai, amelyhez foghatót csak a szerelemben tapasztalhatunk, mikor az ösztönök mentén a szív és a lélek hoz döntéseket.
Jánosom, pénteken, május 31-én délután találkoztunk; jöttél szeretett szülővárosodba családfát kutatni a mostani munkádhoz, mert »ezt később nem tudnám megcsinálni«, és jöttél a másnapi TÁG-os osztálytalálkozóra, a harmincadikra, mondtad némi elképedéssel. A »szeretet asztalánál” ültünk, jegyezte meg kissé tréfásan, de találóan a néhány óra múltán hozzánk csatlakozó István ott a kávéházban, ahol akkor már velünk volt Péter is. Szép este volt. Éjfél után még elvittelek a Szappanos utcába, Istvánéknál volt a szállásod, integettél az utcasarkon akkor is, amikor elindultam, úgy volt, 22-én találkozunk Pesten, jössz a darabom premierjére.
Jánosom, baráttól nem búcsúzom. És ha többé nem találkoznánk, a Jóisten legyen veled. Ölelés.”
Papp András író, a Szókimondó főszerkesztője
Térey? Az nem lehet!
„Hétfőn kora délelőtt a Dehir.hu szerkesztőségének folyosóján álltam éppen, amikor odalépett hozzám a kollégám, és azt mondta: meghalt Térey János. Hirtelen nem is akartam sem meghallani, sem megérteni. Térey? Az nem lehet! Neki írnia kell: verset, prózát, színdarabot. Vagy éppen levelet, hogy mostanában a gyermekkora foglalkoztatja, többek között a régi Eötvös utcai iskoláról ír, ahol Katóka néni volt az osztályfőnökünk pár év eltéréssel (Szirák Péterrel mi padtársak voltunk, János pedig pár évvel később kezdte ugyanott az első osztályt), s majd nézzem meg, hamarosan megjelenik. Pár hete telefonon beszéltünk. Éppen itthon volt, de csak rövid időre és már indulni készült hazafelé. Abban maradtunk, hogy majd legközelebb szól időben, hogy találkozzunk, üljünk be valahova. Beszélni mindig van miről: arról is, amit tervezünk, ami lesz, meg arról is, ami már elmúlt és nem lesz újra soha. Már nem fogunk kisétálni a Nagyerdőre, nem vitatjuk meg, hol készül Debrecenben a legjobb töltött káposzta, hogy van a család, vagy milyen szövegeken dolgozik éppen. S nem kerül újabb kötete sajátos, szépen olvasható kézírásával sem a többi mellé a polcra otthon.”
Szénási Miklós író, újságíró, a Dehir.hu főszerkesztője
(A debreceni irodalmárok, olvasók és barátok június 4-én, kedd este 19 órakor gyertyagyújtással emlékeznek meg Térey Jánosról egykori szülőházának helye, a Kétmalom utca 17. szám előtt.)
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Meghalt Térey János | 2019.06.03 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)