A hőstenor: félreértések, szerepcserék és szerelmi szálak
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.13. 09:36 | Frissítve: 2015.07.13. 09:36
Debrecen – Könnyed nyáresti szórakozást ígért a Thália Színház produkciója a debrecenieknek, melyet be is váltott. Kritika.
A Thália Színház Ken Ludwig darabját hozta a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra. A bohózat a clevelandi színház bonyodalmait mutatja be az Otello premierjének estéjén. Félreértések, szerepcserék és szerelmi szálak bonyolítják a történetet.
Max, a titkár és Maggie, az igazgató lánya lép először színpadra. Max reménytelen szerelmesként udvarol Maggienek, aki modern nőként meghódíthatatlan a titkár számára. A színházban folyó feszült készülődés viszont Max minden erőfeszítését tönkreteszi, hiszen Tito Merellit, a híres olasz tenort várják, akibe Maggie is fülig szerelmes. Természetesen semmi sem mehet könnyen, ha ilyen nagy tehetség beteszi a lábát egy egyszerű színházba. Azonnal jönnek a sztár kívánságai a nagyobb öltözőt és egyéb igényeit illetően, amit ha nem teljesítenek, azonnal hazamegy. A színház igazgatója, Saunders minden óhajt teljesíteni akar, hiszen még a leendő elnökjelölt nő is a híres tenor miatt látogat el a színházba. Saunders tudja, hogy a siker borítékolható Titóval, sőt egy kis flörtöt is engedélyez magának a hölggyel, hogy igazgatói posztja ne legyen veszélyben. Tito igényei viszont kifognak rajta, mivel nincs nagyobb öltöző. Ekkor villan be Maxnak a nagy ötlet, hogy csináljanak az igazgatói iroda két helyiségéből öltözőt. Mivel nincs jobb megoldás, ezt kell megvalósítani. Az iroda átalakítása sok helyzetkomikumra ad lehetőséget. A bohózat alaphangja már itt adott, de még fokozzák, mivel a nagy Titót baleset éri. Max és az igazgató a halottnak vélt hőstenor helyettesét keresik, de már senki sem jöhet számításba néhány perccel a kezdés előtt. Így nincs más lehetőség, Maxnak kell beugrania helyette és megküzdenie klinikai lámpalázával, ami igazán extrém, mivel nemcsak heves szívdobogásból és szájszárazságból, hanem szédülésből, bénulásból, lábremegésből és összeesésből áll. Így lép színpadra, miközben Tito magához tér és szintén játszani indul. Az igazi bonyodalom viszont mégsem a színpadon zajlik, hanem az irodában. Két Otello jelmezt viselő férfira jut két nő plusz egy feleség. Érdekes látni, ahogy egy olasz macsó zavarba jön sikerétől és hódításaitól, a színpadon nyíló hét ajtó pedig mindig kellő meglepetésekkel szolgál.
A bohózat egyszerű félreértéseken és szerepcserén alapszik, kellemes kikapcsolódásról gondoskodva. Szombathy Gyula, aki az igazgatót alakítja mindig is nagy mestere volt az ilyen játéknak, és most sem okoz csalódást. Molnár Piroska természetessége üdítő elnökjelöltként, a politikára tett kiszólásai pedig mindig időszerűek. Tóth Eszter, Szervét Tibor és Gubás Gabi is hozza a formáját. Schell Juditon pedig tényleg látszik, hogy hazajött. Otthonos számára a debreceni színpad és régi ismerősként közeledik a közönség felé. Vida Péter vállal a legtöbbet Maxként. Játéka vicces, egy kis Kabos Gyula beütéssel. Csányi Sándornak jutott a leghálásabb szerep, ő a fő humorforrás: sofőrként kívül áll az események során, de mindig van egy apró beszólása, ami jókedvet hoz. Egyszerre egyszerű és szórakoztató.
A díszlet igazán jól kitalált. Mindkét helyiség látható, így nyomon lehet követni az olykor szinkronban vagy éppen ellentétben zajló eseményeket. A két tér nem teljes elválasztását csak Szervét Tibor, azaz Tito lépi át egyszer megbomlott elméjére utalva. Mikor többször is saját magát látta színpadra lépni és egyszerre két nővel, két külön szobában bonyolít légyottot, akkor érthető, hogy úgy érzi, megbolondult, és átlép a falon. Már nem szabhat neki határt sem tér, sem idő. Nem is vár mást, mint azt, hogy felesége kimenekítse ebből az őrültekházából. Ennek talán az igazgató örül a legjobban.
A darab szórakoztató, de maradnak kiaknázatlan lehetőségei. A folyamatosan elkeveredő marihuána, az elcserélt mobil vagy Max színpadra lépése, amit csak az elmondásokból ismerünk meg, mind olyan mozzanatok, amikből kacagtató jelenetek születhettek volna. Ken Ludwig ezeket inkább a közönség képzeletére bízta, és epizódszerűen utal az eshetőségekre. Itt is észrevehető a hasonlóság, mert nemcsak Vida Péter játéka miatt sejlik fell az 1930-as években forgatott magyar filmvígjátékok sora. Kicsit visszafogott a darab pedig elsősorban a humorral operál, akkor már határozottabban is elmehetett volna ebbe az irányba vagy megpendíthetett volna mélyebb húrokat is. Nem annyira komoly a téma, hogy ne lehetett volna több poént beleszúrni. Már az alaphelyzet is hozhatott volna magával több vicces megmozdulást, vagy a drámaibb oldalát is bemutathatta volna a történéseknek, hiszen majdnem tragédia esett meg a színházban. Így a köztes megoldást választva inkább a kellemes, könnyed, humoros nyáresti szórakozást teremtette meg a bohózat.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)