A Csokonai-kultusztól a sajtó nyelvéig a Stádiumban
Szerző: Ásztai Lili | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.01.02. 09:38 | Frissítve: 2015.01.02. 12:55
Debrecen – Erős a debreceni, vagy Debrecenhez kötődő szerzők és témák jelenléte a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap hatodik számában.
Kósa Csaba írása adja meg a hangulatot, az ötvenhatos áldozatok és a halottak napja a központi témája; vezércikkében olvashatjuk: „nem írtak még annyi megrendítő verset a világ egyetlen forradalmáról sem, mint a mi ötvenhatosunkról”. Jó néhányat felsorol vagy idéz a szerző.
Néhány oldallal arrébb Filep Tibor folytatja a november 4-ei megemlékezéssel az első oldal hangulatát, a debreceni események kibontakozását eleveníti fel még ötvenhatból.
A debreceni születésű Tóth Endre neve talán azoknak lehet ismerős, akik akkor olvasták az Alföldet, mikor ő is a szerkesztők közé tartozott. Akik szeretik az irodalmat, és a szerzők életét is ismerik valamelyest, azoknak talán nem meglepő, hogy a nehéz sorsú költők közé sorolható Tóth Endre író is. A világháború megviselte, ezért csak később tért vissza az irodalmi életbe. Bár népi íróink közé sorolják, mégis kevesen ismerik a debreceni költő nevét hazánkban. Bakó Endre tárgyalja költői szerepét lírájában, s megemlíti az általa jobbnak minősített strófákat. „Szociológiai tartalmú versek szerzőjeként” emlegeti, hiszen Petőfihez hasonlóan tájverseket is megfogalmaz. A tanulmányból kiderül, hogy Csokonai-kultuszt hozott létre, Debrecen elvarázsolta, lokálpatrióta volt, és a város nagyjait versbe foglalta. Szókimondó jellemét jól palástolta: a strófák közé rejtette őszinte szavait debreceni kollégáiról, világlátásáról.
Amin megakadt szemem: „csak a pénz érdekli és a gép”. – Bakó Endre értekezéséből kiderül, hogy a költő a „barbárságnak nevezett világot” okolja, ami az irodalom útját illeti. Ha ez a kijelentése akkoriban már igaz volt, ez azóta csak rosszabb lett.
Doma-Mikó István exkluzív riportjában megdöbbentő képet kapunk a második világháború egy szeletéről. Japán szemszögből a kamikaze akciókat ismerteti az írás: egy túlélő beszél az eseményről.
Ozsváth Sándor pedig a tíz évvel ezelőtti „szégyenérzetre” hívja fel a figyelmünket a 2004. december 5-én megtartott népszavazást megidéző írás kapcsán.
Ezután pedig egy mélyreható, velős és informatív tanulmány következik Jókairól: a magyar táj hogyan és miképpen jelentkezik az írásaiban. Nos, életműve megannyi értékes írásáról árulkodik, ezért érthető, hogy 3 oldalon keresztül lehet elmerülni a szavak tengerében.
Az Illyés Gyula lányával készült interjú is két oldalra rúg, persze Szilágyi Imre rajzaival ékesítve, hogy ha netán elfáradna a szemünk, legyen miben gyönyörködnünk, ha szeretnénk.
A szintén debreceni Ószabó István rövid soros versei és Dusa Lajos strófái is emelik a lap hangulatát.
Az utolsó oldalon található Arany Lajos értekezése a sajtónyelvről. Ebben a lapszámban a „komoly” szavunkat mint divatszót minősíti elcsépeltségéről, és a sajtóból eredendően divatszókénti használatáról. Példákkal mutatja be, hogy a hülyeség ragadós. A sokszor használt szót a köznyelvbe is simán átvesszük, s nem is figyelünk rá, valójában mit jelent, csak használjuk, mert hallottuk. Igaz, pedig sokszor oda sem illik, és a gazdag nyelvünkből bőven van rá más szinonima. Rámutat tehát a komolytalan és átgondolatlan használatmódjára, s mutat nekünk párat, hogyan tudjuk azt helyettesíteni, illetve a kifejezés lecserélésére is ajánl jó néhány szót. Illik megfontolni ezt a nyelvleckét is!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)