Regény született a gyermekek ellen elkövetett erőszakról
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.02.09. 08:34 | Frissítve: 2018.02.09. 08:34
Debrecen – Az utóbbi idők egyik nagy meglepetése letehetetlenül izgalmas. Viszont mellbe vágja az olvasót. Kritika.
A lányok tíz-tizenegynéhány évesek. Néha hangosak, néha csendesek, olykor nagyokat kacagnak, máskor meg össze-összevitatkoznak – hiszen még gyerekek. Szüleikkel élnek egy szigeten, ahol szigorú szabályok uralkodnak. Ám ezek a lányok igyekeznek inkább örülni annak, ami van, s ha nehezebb helyzetek adódnak (s adódnak!..), hát inkább próbálnak túlesni minden nyűgös-bajos pillanaton. A telek elég hidegek, a nyarak nem túl hosszúak, sok eső esik, sok a szúnyog is. Olyankor viszont kint rohangálhatnak az erdőben, szabadnak érezhetik magukat.
A nyarak azért is különlegesek, mert ilyenkor válnak felnőtté, s lesznek feleségek.
Néha meglepően fiatalon. De nem az számít, hogy hány évesek, hanem hogy érettek-e már, alkalmasak-e a szülésre. Ünnep, amikor egy lány terhes lesz, és ünnep, ha egészséges gyermekük születik. (Különösen, ha a gyermek fiú, bár erről nem illik beszélni.) Így rendelték az ősök, akik még az Óföldről menekülve érkeztek ide. Az ő törvényeik szerint kell élni, s túlélni, mert valami szörnyűség történhetett a szigeten túl, ami ennélfogva menedék, mentsvár lett számukra.
Amikor egy lány férjhez megy, többé már nem szaladgálhat, vége a gyerekkorának. Hirtelen felnőtt lesz, új szerepben találja magát. Azt teszi, amit egy anyának tennie kell. Nem néz vissza, csak előre. Az évek persze kíméletlenül gyorsan haladnak, s egyszer mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor a közösségnek nem lesz rá szüksége, s akkor megissza az utolsó italát, amivel eltávozik ebből a világból. Harminc-negyven éves korában, amikor már a gyerekének is gyereke született...
Bár a történet szinte idillien indul, lapról lapra egyre feszültebb lesz. Ahogy egyre többet tudunk meg erről a szigetről, ennek a közösségnek az életéről, az Atyák és a lányok közötti vérfertőző viszonyról, amiről senki nem beszél, de amivel mindenki tisztában van, még az Anyák is, egyre inkább ökölbe szorul a kezünk. Ebben a világban nincs rendben semmi.
A lányok még gyerekek, és a komor törvények, a megváltoztathatatlannak tűnő szabályok beárnyékolják az életüket, rövidre szabják a kamaszkorukat. Ám egyszer az egyik kislány, Janey Solomon úgy dönt, hogy nem akar felnőni. Nem akar beállni a sorba, ezért próbálja kitolni az első menstruációja időpontját...
Jennie Melamed letehetetlenül izgalmas könyvet írt, disztópiáját simán tarthatjuk az utóbbi hónapok egyik nagy meglepetésének. Stílusa lenyűgöző, könnyed. Ahogy Stephen King belát a tizenkét-tizenhárom éves srácok lelkébe, a gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed remekül ábrázolja a kiskamasz lányok világát, hogyan gondolkodnak, mit éreznek. Biztos kézzel rajzolja meg arcképüket, s négy lány Amanda, Janey, Caitlin és Vanessa segítségével bontja ki előttünk ezt a kegyetlen történetet, melyben a nőknek se szava, se joga nincs.
Melamed sokszor nem mond ki, csak utal, csak sejtet, ám ezzel még inkább nyugtalanságban tartja az olvasót, aki azt érzi, képtelenség letenni ezt a regényt. Janey Solomon fellázad, s a lányok követik. Kivonulnak a tengerpartra, az erdőbe, próbálnak élelmet találni maguknak, s akkor is igyekeznek kitartani, amikor közeleg a tél és egyre hidegebb lesz.
Ám küzdelmük eleve kudarcra van ítélve, mert ezen a szigeten azok, akik nem fogadják el a törvényt, könnyen rosszul járhatnak. Történik néhány gyilkosság, ám ezekről beszélni sem lenne szabad. Rosszul járhat az is, aki csak beszélni mer erről a közösség előtt. Másnapra már őt sem látja senki. Meghalt – suttogják.
A Lányok csöndje a kamaszkor és a gyermekek ellen elkövetett erőszak felkavaró regénye. Durva disztópia tele nyomasztó kérdésekkel.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)