Hajdúböszörmény – Felújítják a templomot és a szobrokat, szökőkutat építenek, és átalakítják a piacot. A város egymilliárd forintos uniós forrást nyert a korszerűsítésre. A helyi önkormányzat azt tervezi, hogy tavasszal átadja a területet a kivitelezőknek. Az új főtér 2013 szeptemberére, a város napjára készülhet el Hajdúböszörményben.
106 éve áll Hajdúböszörmény főterén Bocskai István szobra, azóta nem sok minden változott. A következő másfél évben azonban teljesen átalakul a terület, sétálóövezetet alakítanak ki szabadtéri színpaddal, a középkori vár körvonalait idéző falakkal és bástyával. A felújításnál arra is figyelnek, hogy a zöldfelületek mérete ne csökkenjen.

Hajdúböszörmény főtere szinte teljesen megújul
- A zöldfelületek aránya lényegesen meg fog nőni, bár most sem kevés. Nagyobb parkokat alakítunk ki, valamint olyan tereket, amelyeken rendezvényeket fogunk tartani – magyarázta Péter Zoltán, Hajdúböszörmény városi főépítésze.
A főtér dísze pedig egy szökőkút lesz, amelyen gyalogoshídon lehet majd keresztülmenni. Kiss Attila polgármester azt mondta: a felújítás nemcsak önkormányzati, hanem vállalkozói és rendőrségi épületeket is érint, így a 360 millió forintos önrészből a város csak 150 milliót fizet. A közbeszerzési eljárások most indultak és várhatóan abban helyi vállalkozók is részt vehetnek.
- Nagy esélyét látom annak, hogy az 1,4 milliárdos teljes beruházásnak a felét vagy akár több mint a felét helyi vállalkozások fogják elvégezni – mondta el Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere.
Nemcsak a főteret építik át, felújítják a görög katolikus templomot is, korszerűsítik a Petőfi Sándor utcát, és átalakítják a városi piacot. A munkákkal várhatóan 2013 őszére készülnek el Hajdúböszörményben.
Dehir – Jövő őszre megújul Hajdúböszörmény főtere
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Tűzijáték is lesz a bajnok Loki főtéri buliján Debrecen - Főtéri bulit szervez a város a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA tiszteletére. A csapat...
Óriási késésben van a 2-es villamos pályájának építője Akár fel is bonthatja a kivitelezői szerződést az önkormányzat a 2-es villamos nyomvonalának építőjével....
Jézus menybemenetelére emlékeznek áldozócsütörtökön Áldozócsütörtökön a Nagytemplomban Fekete Károly lelkész arról beszélt, hogy a hívők számára ez a nap...