314 millió forintból gazdálkodik 2012-ben Hajdú-Bihar megye önkormányzata. A hiány és hitelfelvétel nélkül tervezett költségvetést pénteken elfogadta a közgyűlés. A főösszeg lényegesen kevesebb a korábbi évekhez képest, a megyei feladatok nagy részét ugyanis januártól az állam vette át. Az önkormányzat ezentúl elsősorban pályázati pénzek elosztásáról dönt majd.
A megyei és a regionális fejlesztési ügynökségek munkatársai szakértőként vettek részt a megyei közgyűlés pénteki ülésén. Az önkormányzat ettől az évtől elsősorban a területfejlesztésért, a központi és uniós pályázatok kezeléséért felelős. Ehhez változtatni kellett a hivatal és a közgyűlés működési rendjét.

A megyei közgyűlés ülése
- Első hallásra mindenkinek arról szól a történet, hogy elkezdődik a pénzosztás, de ez csak kívánalom egyelőre, hisz még nem járunk itt. Ahhoz, hogy ezt praktikusan, célirányosan és a források lehető leghatékonyabb felhasználásával tudjuk megvalósítani, ezt a folyamatot meg kell tanulnunk, át kell gondolnunk – jelentette ki Bodó Sándor, a HBM-i Közgyűlés elnöke.
Tavaly intézményfenntartóként 7,7 milliárd forintból gazdálkodott a megyei önkormányzat. Ehhez képest a 2012-es költségvetés 314 millió 600 ezer forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számol. Hiányt és hitelfelvételt nem terveznek. A szocialista képviselők tartózkodtak a szavazáskor. Csige Tamás frakcióvezető szerint nincsenek részletezve az önkormányzat feladatai, ezért a költségvetés is hiányos.
- Nem tudni, hogy a kormányzat milyen konkrét területfejlesztési feladatokat szán a megyei önkormányzatnak, és ez miben fog megnyilvánulni. Erre a jelenlegi vezetés sem tud – és most nem akarjuk őket bántani – választ adni, ezért a hozzá kapcsolódó költségvetés is egy hiányos költségvetés – hangoztatta Csige Tamás, az MSZP megyei frakcióvezetője.
A jobbikos képviselők is tartózkodtak a szavazáskor. Pálfi Zoltán frakcióvezető elmondta: a korábbi évek milliárdos büdzséihez képest az idei anyagi lehetőségek az önkormányzat szerepének csökkenését mutatják.
- A költségvetés változatlan külső és belső környezet mellett szigorú takarékossággal hajtható végre – vélekedik Pálfi Zoltán.
A Fidesz-KDNP frakció elfogadta az előterjesztést. Ménes Andrea frakcióvezető szerint a büdzsé takarékos és igazodik a feladatokhoz.
- Már az intézményekről nem kell gondoskodni, és egy másfajta, területrendező, területfejlesztő, gazdasági életet élénkítő szerepe lesz az önkormányzatnak. Úgy gondolom, hogy ehhez a hivatal struktúráját is nagyon takarékosan alakították át – nyilatkozta Ménes Andrea.
A testület 14 igen és 7 tartózkodás mellett fogadta el a költségvetést. A közgyűlés pénteken megkezdte területfejlesztési feladatait. Egy magyar-román vízügyi pályázat benyújtásáról döntöttek.
Dehir – 314 millió forintból gazdálkodik idén a megyei önkormányzat
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Tűzijáték is lesz a bajnok Loki főtéri buliján Debrecen - Főtéri bulit szervez a város a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA tiszteletére. A csapat...
Óriási késésben van a 2-es villamos pályájának építője Akár fel is bonthatja a kivitelezői szerződést az önkormányzat a 2-es villamos nyomvonalának építőjével....
Jézus menybemenetelére emlékeznek áldozócsütörtökön Áldozócsütörtökön a Nagytemplomban Fekete Károly lelkész arról beszélt, hogy a hívők számára ez a nap...