Nyilvántartásba vette a Területi Választási Bizottság az MSZP megyei közgyűlési listáját. A párt a szükséges számú ajánlószelvényt leadta.
Debreceni politikus nem szerepel a szocialisták megyei közgyűlési listáján. Zsiros Zsolt megyei elnök azt mondta: azért döntöttek így, hogy a megyei emberek érdekeit tudják megjeleníteni az ősszel felálló testületben. A listát Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármestere, jelenlegi közgyűlési képviselő vezeti. A mai tájékoztatón bejelentették: a 29 fős listán gazdasági, oktatási és egészségügyi szakpolitikus is helyet kapott. Arra számítanak, hogy a 24 mandátum harmadát megszerzik az önkormányzati választásokon.

Az MSZP megyei listája:
1. Csige Tamás
2. Tóth József
3. Kövér Mihály Csaba
4. Kövér Mónika Katalin
5. Bangóné Borbély Ildikó
6. Arany Sándor
7. Rimóczi János István
8. Szűcs Béla
9. Szabó Károly
10. Nagy Józsefné
11. Orvos Mihály
12. Nagy Zsolt
13. Dani Béla Péter
14. Erdős Károly
16. Kathiné Juhász Ildikó
17. Szilágyi József
18. Dobrossy Barnabás József
19. Tóth Judit
20. Szabó János
21. Dr. Takács Imre
23. Debreceni Zsolt
24. Szabó László
25. Korcsmáros Sándor
26. Boda Csaba
27. Oláh Miklós
28. Szabóné Gyaraki Edit
29. Pogácsás György
Tanároknak tartott előadást Hoffmann Rózsa Az egyetemre nem ment el, de a Megyeházán részt vett egy konferencián az oktatásért felelős államtitkár,...
Debrecenieknek is bosszúságot okoz a Malév leállása Debrecenben is több száz utasnak okoz fejtörést a Malév leállása. A társaság mától nem indít több...
Ünnepi szenátusi ülés a 100 éves Debreceni Egyetemen Idén egész éves programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem a jogelőd, a Debreceni Magyar Királyi...