Martinka mellett legelteti nyáját a magatarti juhász – fotókkal
Szerző: Szilágyi Szilvia | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.08.24. 11:00 | Frissítve: 2019.08.26. 08:50
Hajdúsámson – Egy mára már ritkának számító életformát folytat a Sáfián-család. Teljes önellátásra rendezkedtek be, mindennapjaikat a puszta törvényei irányítják.
Hajdúsámson egy része 1999 óta a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet részeként természetvédelmi oltalom alatt áll. A védett területek közé tartozik a homoki rétekkel és tölgyesekkel, nedves lápokkal és pusztagyepekkel tarkított Martinkai-legelő. Ezen a területen legelteti juhnyáját Sáfián László, a hetedik generációs juhász. Dédnagyapja számadó, nagyapja számadó, majd magatarti, édesapja pedig termelőszövetkezeti juhász volt.
Sáfián László, a magatarti juhász
László 10-11 éves korában döntötte el, hogy juhász akar lenni, az apja tanította meg a szakma minden fogására.
- Onnantól, hogy bejelentettem, juhász akarok lenni, nem mondhattam, hogy nem tudom megcsinálni, fázok, nem akarom, mert apám rögtön rávágta:
„Akkor, hogy akarsz juhász lenni?”
Sáfián László hosszú, rögös utat járt be. A téeszben kezdte, de kipróbálta a bértartást, a maszekvilágot is. Öccsével, Lajossal és párjával, Ibolyával aztán egy nap elhatározták, saját vállalkozásba kezdenek.
- Ezért is mondom mindig tréfásan: én hajtottam az államét, hajtottam a nagyurakét, most a magamét.
44 juhhal indultak, maguk vásároltak földeket, szép lassan gyűjtötték össze a pénzüket. Elszántak voltak, nem akartak többet olyan gazdánál szolgálni, akik alulfizeti őket, inkább saját maguknak teremtettek munkahelyet. Jelenleg 500 juhuk van, alkalmazottak híján a két, hét fős család végzi az összes feladatot. Mivel nincs túl sok földjük, a Nemzeti Parktól bérelnek legelőt. A szükséges kukoricamennyiséget és a juhok takarmányait is ők termelik meg, teljesen önellátóak.
A juhok mellett Sáfián László nagy szenvedélye a csengő- és kolompgyűjtés. Mivel a családjában számos magas beosztású juhász volt, rengeteg minőségi felszerelés halmozódott fel az évtizedek során. Az apáról fiúra szálló tárgyakat annyira becsben tartották, hogy még a testvérek sem cserélgették egymás között.
- Ezt az egyik testvér kapta, ezt meg a másik, punktum. Apámnak három csengője volt, a bátyjának és öccsének is három, de soha nem lehettek egymás mellett, soha nem csendültek fel együtt. Gyerekkorunkban csak úgy hallhattuk őket, ha a padláson lopva hozzáértünk az ütőhöz, de lehozni és megszólaltatni őket nem lehetett – mondta László.
Jelenleg a Sáfián ház konyhája és ebédlője, valamint a kazánház őrzi a kincseket, a testvérek csengői most sincsenek egymás mellett, néhány idegen csengő választja el őket egymástól. László lassan 30 éve gyűjti az ereklyéket. Mint mondja,
ezek nem funkciótlan dísztárgyak, amiket a múzeumokban mutogatnak, azért áldozott rá annyi időt, energiát és anyagiakat, hogy meghallgathassa őket.
- Ha elmentünk egy családi darabot megvenni, volt, hogy háromszoros árban adták el nekünk, mert tudták, mindenáron meg kell szereznünk. Félelmetesen nagy összegeket fizettünk ki a csengőkért – mesélte.
A laikusok számára a kolompok és csengők hangja szinte teljesen egyforma, megkülönböztetni őket talán csak azok tudják, aki érzelmileg olyan erősen kötődnek hozzájuk, mint Sáfiánék.
- Ha nagyon kilátástalan a helyzetünk, mint amilyen a nagyapámé volt a kommunizmus alatt, levesszük a pergőit, feltesszük a juhra, a két harangot feltesszük hozzá, s akkor ugyanazt hallgatjuk, amit ő. S akkor ez ad egy erőt, ha ő túl tudta azt élni, hogy a saját juhait elvették, aztán azok mellé leültették, akkor nekünk is meg kell tudni oldani minden nehézséget – mondta.
A csengők és kolompok mellett László szűre sem mindennapi darab, ő a harmadik a családban, aki hordja, úgy is hívják, az „öreg szűr”. Mivel az édesapja azt mondta neki, hogy akkor tud a legtovább épségben maradni, ha használatban van, ez lett a hétköznapi viselete.
Sáfiánék minden nap hajnali fél 4-kor ébrednek, 4-kor terelik ki a juhokat és általában este 11 óra lesz mire ágyba kerülnek. Nem könnyű élet, amit választottak, de nem is panaszkodnak.
- A mindennapi problémákat jól megoldom, de az irigy emberekkel nem tudok mit kezdeni!
– mondja László, aki szerint az utóbbi években egyre több mondvacsinált indokkal jelentik fel őket a környékbeliek.
Szerencsére azonban nem ez a jellemző, Sáfiánék nagy közmegbecsülésnek örvendenek. László augusztus 8-án töltötte be az 50. születésnapját, ez alkalomból pedig nagy meglepetéssel készültek a számára. Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere, Szakács György, a debreceni Kistemplom lelkésze és a 96 éves, 50 évig hortobágyi juhászként szolgáló Szőnyi Imre látogatta meg otthonában a születésnapost.
Könnyekig hatódtunk a lelkész prédikációja alatt – mesélte a juhász, aki e szép jubileum alkalmából azt kívánta: az utódok vigyék tovább az évszázados hagyományt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (2)
Gémesi Gábor
Ő jó magyar és nem henceg vele, nem vár dícséretet érte.
Gémesi Gábor
Sokat lehet tanulni az ilyen tapasztalt kemény idős magyar emberektől. Nem rinyálnak, küzdenek. Többet tudnak az életről sok tudósnál, profnál. Szomorú, hogy a spiclik még őket is feljelentik. Besúgóország voltunk és maradtunk. Vamzerkéim, szálljatok le erről a rendes emberről! Feljelentgetés helyett segíteni és becsülni kellene. Remek cikk! Isten áldja meg Laci bátyámat!