Tovább Amerika útjain – 23. rész – „lélek felszabadító” városka a sivatagban
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2016.03.19. 09:01 | Frissítve: 2016.03.20. 17:43
Sedona, Arizona (USA) – Ez is egy igazi „művésztelep”. Igen, ez is. Mert tudjuk: Amerika nagy, miért ne lenne sok művésztelepe. Még Arizonában is.
Emlékeink felidézésekor juthat eszünkbe, mennyire szalad velünk az idő. Tizennyolc éves a történet: véletlenül jutottunk el Arizona kissé ismeretlen gyöngyszemébe, Sedonába. Jó, persze, véletlenek nincsenek. De ha akkor, április elején nem esik hó a közeli Flagstaffben, talán sosem fedeztük volna fel ezt a remek kis települést. A hó azonban reggelre lehullott, és bár mi a Grand Canyonba igyekeztünk, ránk ijesztettek, hogy oda, akkor magaslatra eljutni hólánc nélkül lehetetlen (más kérdés, hogy lehetett, és délután sikerült is). A televízióban azonban láttunk egy riportot Sedonáról, melyben valamilyen vallási gyülekezet felkent papja szónokolt a hely spirituális jelentőségéről. Maga az agitáció nem fogott meg bennünket, de a környezet, ahonnan ezt sugározták igen – ha már hó a Canyonban, irány délre, e csodálatos városba.
Flagstaffből jó órányit kell autózni, erdők szegélyezte szerpentinen, a kétezres magaslatokból lefelé, gyakorlatilag az arizonai sivatag közepéig. A várost a Verde Valley szeli ketté, körülötte az Arizona államra jellemző hihetetlenül vörös színű homokkő hegyformációkkal. Persze, már az odaút is csodálatos: ahogy ereszkedünk le a mélybe, folyamatosan változik a körülölelő erdő állománya, zúgnak a patakok, csalogató kempingek és vendégházak hívogatnak. Ez az a vidék, ahol az amerikaiak nyilván szívesen töltenek el akár egy-egy hetet is aktív pihenéssel, feltöltődésre vágyva. Hát még a városban.
Csinos, nem túlzottan nagy viadukt vezet be Sedonába, amit gyakorlatilag csak megállva, és visszafelé nézve tudunk megcsodálni. Itt állnak meg fényképezni sokan, no meg vásárolni is a helyi indiánok autentikus termékeiből. Már ott is vagyunk a várostáblánál, mely feliratban hirdeti az 1902-es alapítást. Persze, nem lehetett nagy kunszt itt várost építeni, hiszen a környezet lélegzetelállító. Nem véletlenül gondolják és vallják sokan, hogy Sedona egy misztikus hely, tele érdekes spirituális élményekkel és történetekkel. Lehetséges, de sajnos mi ezekből most nem részesültünk, ellenben amit láttunk, lenyűgöző: a táj nagyon hasonlít a Utah-beli Monument Valleyre, azzal a különbséggel, hogy míg ott egyeduralkodó a vörös kőszikla rengeteg, itt a „zöld”, azaz a sok növény változatosabbá teszi a látványt. Azon meg csak ámulunk, hogy március elején, egy csütörtöki napon mennyi turista hömpölyög a városkában. Parkolót alig találunk, a kávézók és boltocskák teli vannak turistákkal – vajon mi lehet itt nyáron? Mondjuk meleg, az biztos van.
Az alig tízezer lelket számláló települést egykori postamesterének feleségéről, Sedona Arabella Miller Schneblyről nevezték el. Persze a huszadik század előtt is volt errefelé élet: Sinagua, Hopi, Zuni, majd később Apacs indián törzsek éltek és vadászgattak a környéken. Angolszász telepesek először 1876-ban jelentek meg az Oak Creek Canyonban. Farmerek és állattartók voltak, akik barackot és almát termesztettek. Hogy aztán postahivatalt létesítsenek, melynek első vezetője hozta nejével a város névadóját. Még az 1950-es évek derekán is csak 55-en éltek a városkában, pedig akkor már javában folyt errefelé a filmezés. Sedona ma komoly turista célpont, és egyfajta művésztelep, melynek nyomaiba nem nehéz belebotlani az utcákon.
Nyilván a már említett misztikus és spirituális miliő vonzotta ide a sok képzőművészt, akik alkotásaik egy részét közszemlére is bocsátották. Van itt köztéri mű színes malacokról, a Vadnyugatot idéző alakokról, indiánokról, de magukról az alkotó művészekről is. A „Madárnő”, indián asszonyt ábrázoló ember nagyságú szobor például szó szerint uralja az egyik teret, mint ahogy a „Red Rocks és a cowboy művész” című alkotás egy másikat. Előbbit John M. Soderberg, utóbbit pedig Clyde „Ross” Morgan készítette 2002-ben.
Sedona az említett csodás természeti környezetével 47 westernfilmhez biztosított „díszletet”. Már igen korán, 1923-ban felfedezték a mozisok a vidéket, ekkor készült el az első alkotás, a Call of the Canyon. A forgatási csúcs az 1940-es évek második felétől az 1950-es évek közepéig tartott. Tíz év alatt 30 western készült a környéken, akkor amikor – ahogy már említettük – a város lélekszáma alig haladta meg az ötvenet. A „kitelepült” Hollywoodnak is számos emléket állítottak a ma turistái számára: több helyen bronz táblák hirdetik a legnevesebb színészek itteni munkáját, nyilván a legismertebb filmek felsorolásával. Többek között Randolph Scott, James Drury, Edd Byrness, Robert Horton cowboyos tábláit csodálhatjuk meg.
Mint ahogy a kávézók és éttermek teraszáról a város mögötti völgyet, és az azt övező sziklákat is. Phoenix felé autózva a város határában érdemes megállni a Szent Kereszt Kápolnánál, melyet 1957-ben építettek egy hetven méter magas sziklára. Innen pedig csodálatos úton haladhatunk tovább Dél felé, egy embermagasságú kaktuszokkal tűzdelt úton, a márciusi kánikulában, mélyen a sivatagban.
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)