Tovább Amerika útjain – 2. rész – San Francisco, a szerethető város
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.10.15. 08:04 | Frissítve: 2011.10.20. 11:44
San Francisco, Kalifornia (USA) – Úszás, futás és lövészet: ezek a „Szikla-olimpia” számai. Huszonkilenc év alatt harminchatan „neveztek” e különös versenyre, de aranyérmet senki nem kapott. Hogy is kaphatott volna, amikor minden próbálkozót visszarendeltek a bírók. Pontosabban az őrök. Akik szigorúan vigyázták a világ egyik leghíresebb börtönét, az Alcatrazt.
San Franciscóban vagyunk, az Amerikai Egyesült Államok egyik legszebb városában. Közel a Csendes-óceánhoz, egy olyan helyen, ahol csak ámul-bámul a turista, és csak azon morfondírozik, hogy milyen szerencsések (lehetnek) a friscóiak. Mert a város és környéke gyönyörű, élhető és még az időjárás is kifejezetten kedvező. Itt nincs télen fagy, de nyáron nagy hőség sem – szóval igen vonzó hely az USA tizennegyedik legnagyobb városa. Talán csak földrengéstől kell tartani, mivel Kalifornia partja mentén húzódik a 965 kilométer hosszú Szent András-törésvonal, ahol napjainkban is aktív lemez-ütközések zajlanak. 1906-ban ezért, egy 7,8-es erősségű rengés miatt pusztította el borzalmas tűzvész Friscót.
„Spanyol” város ez is, hiszen 1776-ban spanyol telepesek vetették meg először lábukat a Golden Gate-szoros partján. Az itt épített erődöt és missziót Assisi Szent Ferencnek ajánlották. Az 1848-as aranyláz elhozta a gyarapodást, a város gyors fejlődésnek indult, ekkor vált az Egyesült Államok egyik metropoliszává. Aztán jött 1906, és a már említett földrengéses tűzvész. A pusztítás utáni újjáépítés elképesztően gyors volt, és ma San Francisco egyike azon helyeknek, ahol bármerre indulunk, találunk bőven látnivalót. Ha mondjuk az öbölpartról „felnézünk” a városra, éppen 43 dombot. Ha viszont a víz felé fordulunk, akkor az Alcatraz-szigetet. Ha észak felé, akkor meg a világ egyik leghíresebb hídját, a Golden Gate-et.
A dimbes-dombos városközpontot egy krimisorozatból, a San Francisco utcáinból ismerhette meg a világ. Karl Malden és az akkor még csak karrierje elején járó Michael Douglas autós üldözéseinek köszönhetően találkozhattunk először a meredek utcák lenyűgöző látványával. Ahol felfelé jár a villamos, és aztán ahonnan (azaz fentről) csodálatos látvány nyílik a viktoriánus-kori belvárosra és az öbölre. Melynek túloldalán kezdődik a kaliforniai szilikon-völgyi tudásközpont, megannyi technológiai üzemével.
San Francisco szimbóluma a Golden Gate (Aranykapu) híd. Ez az USA második leghosszabb függőhídja. Keresztülmegy rajta a kaliforniai 1-es főút hat(!) sávja, kiegészítve egy gyalogosok számára készített gyalogjárdával. Építését 1933. január 5-én kezdték, és bő négy évvel később, 1937. május 27-én fejezték be. Talán nehezen hihető, de igaz: a híd felépítése sikeres vállalkozásnak is tekinthető. Észak-déli irányba ugyanis fizetős (fordítva nem), 1971-re megtérült 75 millió dolláros építési költsége. A monumentális híd nem csak lenyűgöző, hanem rendkívül stabil is, hiszen az elmúlt hét évtizedben kiállt több földrengést, köztük az 1989-es 7,1-es erősségűt. „Míniumpiros” színe talán napnyugtakor vonzza leginkább a tekintetet. A legenda úgy tartja, hogy folyamatosan festik.
A friscói kikötő kihagyhatatlan. A Fisherman’s Wharf turistacsalogató központ, ahol a halászok helyett ma már jó kis éttermek várják a látogatókat. A 19-ik század végén jöttek genovai és szicíliai halászok a városba, és gyakorlatilag ők alapították a helyi halipart. Hogy aztán az 1950-es években a helyi vállalkozók már a városban megforduló sok ezer turistára vessék ki hálójukat, hiszen nem csak kifogni, de elfogyasztatni is tudni kell azt a temérdek tengeri herkentyűt. A Wharf szíve a Pier 39 móló a maga éttermeivel, boltjaival és csalogató kínálatával. Innen kaphatunk transzfert a hírhedt „sziklához” is.
A popkultúra idején nevezték el így az Alcatraz-szigetet. Pedig valódi névadója bizonyos Juan Manuel de Ayala spanyol hajós volt, aki a kissé hosszú La Isla de los Alcatraces („A pelikánok szigete”) nevet találta ki a kis szigetnek. Először világítótorony, majd katonai erődítmény, később szövetségi börtön volt. Ma múzeum és nemzeti emlékhely. Bőséges a forgalma, naponta több ezer ember látogatja, ám ők mindannyian szerencsések: a turistahajók ugyanis visszaviszik őket a partra. 1545-en azonban nem válthattak „retúrjegyet”, legalábbis egy darabig nem: az 1934 és 1963 közötti majd’ három évtizedben ennyien raboskodtak a szigeten. Négy blokkban, 350 cellát alakítottak ki, a maximális rablétszámot 300 főben határozták meg. Ezt csak egyszer lépték át, amikor 302-en raboskodtak egyidőben az Alcatrazban.
Furcsának tűnik, de igaz: a rabok nagyon szerették a börtönt. Ez az első igazgatónak, James A. Johnstonnak volt köszönhető, aki szigorúságáról és humánusságáról volt nevezetes. Tizennégy évig állt az intézmény élén, és állítólag voltak olyan elítéltek az USA-ban, akik kifejezetten kérték, hogy az Alcatrazba szállítsák őket, mert az annyira „vonzó hely”. A börtön hírnevét azért mégsem ő alapozta meg. Ugyan ki kíváncsi az igazgatóra, amikor oly’ híres „vendégek” fordultak meg errefelé? Robert Stroud, az „Alcatraz madarásza” 17 éves büntetésének nagy részét itt töltötte, igen erőszakos ember volt. Nála csak George „Machine Gun” Kelly volt keményebb, aki 17 évet töltött a szigeten, a börtön legveszélyesebb lakójaként. Aztán az Anglin fivérek, John és Clarence, akik Frank Morrissal megszöktek, és aztán sohasem találták meg őket. Történetüket a Menekülés az Alcatrazból (1979) című film dolgozta fel. De a leghíresebb elítélt, Al Capone, az alvilág chicagói királya volt, akit adócsalásért ítéltek el. 1934-ben csukták be, majd 1939-ben – gyenge egészségi állapota miatt – helyezték szabadlábra.
Az Alcatraz nem Amerika legjobb vagy legnagyobb börtöne volt. Inkább legendája, és fekvése miatti biztonsága vonzza a mai (turista) látogatóit. Mert bár az Anglin fivérekről elkészült a film, de valójában senki sem tudott élve megszökni a „Szikláról”. A feljegyzések szerint 14 szökési kísérletet hajtott végre összesen 36 rab. Ebből huszonhármat elfogtak, hatot lelőttek, ketten vízbefúltak. Valószínűleg az ismeretlen sorsú maradék öt rab is az óceánban végezte. A hivatalos adatok szerint két rab ért Friscóban partot, de őket azonnal elfogták. Egyikük annyira kimerült, hogy összeesett a mólón, járókelők találtak rá, akik értesítették a rendőrséget, hogy itt fekszik egy csapzott, kimerült ember. Nos, néha ennyit ér a segítőkészség…
Üzletet persze egy üres börtönből is lehet csinálni, ráadásul nem csupán a belépőjegyek eladásával. A „börtönturisták” itt olyan ajándéktárgyakat vásárolhatnak, amelyekkel otthonukba vihetik az alcatrazi „kényelmet”. Néhány dollárért vásárolható rabszámmal ellátott bögre, autentikus étkészlet, ruha és számos más „leltári tárgy”. Akit pedig annyira magával ragad a látvány, hogy elfelejt itt vásárolni, ne essen kétségbe: a Wharf-on egymást érik a szuvenír boltok, ugyanolyan árukészlettel, de sokkal alacsonyabb árakkal. Kedvencünk az Olympics on the Rock („Sziklaolimpia”), melyen a sportgrafikákból jól ismert illusztrációk az úszás, lövészet és futás sportágakat idézik. Ezeket űzték a már említett „harminchatok” és fogva tartóik – a jelek szerint az őrök örök sikerével. Bár érmeket nem, esetleg (további) éveket osztogattak jutalmul.
San Francisco az az amerikai nagyváros, ahol az ember akár Európában is érezheti magát. Szellemisége, tágassága (bár központja kis helyre „sűrűsödött össze), látnivalói és szolgáltatásai napokig elkényeztethetik a látogatót. Aki – ha van ideje – ellátogathat az öböl túlsó partján fekvő festői Sausalitóba, vagy az attól jó negyedórányi autóútra fekvő Berkeley-be, ahol felkeresheti azt a Berkeley egyetemet, amely hírét a 60-as és 70-es évekbeli diáklázadásokban játszott szerepe alapozta meg (no meg híres kutatóié!). És van még itt két remek amerikai futball csapat is, a 49ers és az Oakland Raiders. Persze, az már egy másik történet…
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)