Debrecen - Tetten értek hétfőn egy biciklitolvajt Debrecenben. Hárman akadályozták meg, hogy a férfi eltekerjen a lopott biciklivel. A rendőrség szerint ilyen esetben nem biztos, hogy közbe kell avatkozni.
A lopott biciklivel próbált elmenekülni a tolvaj hétfőn délután a Széchenyi utcán. A nagy sietségben egy kerítésnek hajtott, így kénytelen volt visszafordulni. Három férfi megpróbálta feltartóztatni. Egyiküknek nekitámadt, de komolyabb sérülést nem okozott, végül a helyszínre érkező rendőrök elfogták és megbilincselték. A Debrecen Televízió operatőre végig rögzítette az eseményeket. A három fiatal nagyban segítette a tolvaj elfogását, de a rendőrség azt javasolja, ha valaki hasonlót lát, ne avatkozzon közbe.

Nem tudott elmenekülni a tolvaj
- Agresszívvá válhatnak az ilyen emberek, ezért tettlegességig fajulhat a dolog. Ők meg akarják szerezni a kerékpárt és el akarnak menekülni, nem számít nekik, hogy akár sérülést is okozhatnak – mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Tavaly Debrecenben több mint 700 biciklilopás ügyében indult eljárás, de nagyon kevés tolvajt fogtak el. Erre vonatkozóan pontos adatot nem tudtak mondani a rendőrségen. A tapasztalatok szerint egyébként a tolvajok egyre bátrabbak. Napközben egy forgalmas utcáról is ellophatják a biciklit.
Az egyetemnél a kerékpár tulajdonosok oszlophoz, padhoz vagy a tárolóhoz bilincselik a biciklit. Fontos a védelem, nem mindegy azonban, hogy milyen lakatot használnak.
Az egyik debreceni kerékpárbolt tulajdonosa azt mondja, egy-két ezer forintos lakattól kezdve a 15-20 ezer forintos zárakig nagy a választék. A kereskedők azt javasolják, hogy minél nehezebb és drágább lakatot vegyen az, aki biztonságban akarja tudni a biciklijét.
- Azt szoktuk mondani, hogy a kerékpár értékének legalább 10-20 százalékát érdemes lakatra költeni. Ez az a szint, ami már megfelelő védettséget biztosít. A drágább biciklik kapósabbak, azokra drágább lakatok kellenek – magyarázza Czibere Gyula kerékpárbolt tulajdonos.
A szakemberek szerint érdemes két lakatot használni. Ha a sok között egyedül a mi biciklinken van két zár, nem biztos, hogy pont azt akarják ellopni a tolvajok.
Dehir – Tetten értek egy biciklitolvajt a Széchenyi utcán
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Tűzijáték is lesz a bajnok Loki főtéri buliján Debrecen - Főtéri bulit szervez a város a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA tiszteletére. A csapat...
Óriási késésben van a 2-es villamos pályájának építője Akár fel is bonthatja a kivitelezői szerződést az önkormányzat a 2-es villamos nyomvonalának építőjével....
Jézus menybemenetelére emlékeznek áldozócsütörtökön Áldozócsütörtökön a Nagytemplomban Fekete Károly lelkész arról beszélt, hogy a hívők számára ez a nap...
Az operatőr kolegának is jár egy vállveregetés! A bátor járókelők és a fürge rendőrök mellett.
Utána tudnátok kérdezni, hogy mit lett a bűnelkövető “jutalma”? Így hogy egyértelműen bizonyíthatóan rá is támadt a srácra talán nem ússza meg kukoricán térdepléssel.
Szívesen megkérdezném a T. Szóvivő Asszonyt, hogy miért nem azt tanácsolta, hogy minél többen összefogva igyekezzenek feltartóztatni a tolvajt?
Amikor egyszer netán őt bántalmazzák majd, remélem eszébe jut, hogy tétlen szemlélést tanácsolt a polgároknak.
Mi az hogy ne próbáljuk megállítani az ehez hasonló férgeket ??!!!! Még a sz..t is ki kellene belőlük taposni . Vagy talán ha nem boldogul a lakat levágásával kisegítjük a nálunk lapuló célszerszámmal nehogy már üres kézzel hagyja ott az ideiglenes munkahelyét,mert abba a szívem bele sajogna….
Gratulálok a srácnak aki elkapta a biciklitolvajt !!! Édesapja büszke lehet a fiára,
több ilyen bátor emberre lenne szükség.
U.i: Remélem a srác képen vágta a tolvajt!!!!!!!!
Ha egy embert bántalmaznak vagy pontosan tudjuk, mit kell csinálni egy ilyen helyzetben, (értsd nem először életünkben verekszünk) akkor nyílván oda kell menni. De igaza van a szővívő asszonynak, ha valaki nem tökéletesen biztos a dolgában, inkább ne kockáztasson egy bicikli miatt. Egy átlag polgár elég súlyos pofokat beszedhetett volna ebben a helyzetben, mire a rendőr odaér. Arról nem beszélve, hogy sose tudni mikor kerül elő esetleg egy kés. A srácnak viszont nagyon gratula.