Tényleg félni kell valakitől – csak azért, mert cigány?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2012.05.14. 09:15 | Frissítve: 2012.05.15. 08:04
Debrecen – Könnyebb toleránsnak lenni egy nagyváros elitnegyedében, mint ott, ahol beugranak a kerítésen, s kihúzgálják a retket – mondja a nevelésszociológus. Forray R. Katalin szerint már a második olyan nemzedékhez értünk, amelyik nem ismeri a munkát. Interjú.
A roma szakkollégiumokról tartott előadást Debrecenben nemrég Forray R. Katalin, az ismert nevelésszociológus. A pécsi egyetem professzorával a romák felemelkedésének lehetőségéről, a roma értelmiségi réteg kialakulásáról is beszélgettünk, valamint arról, miért kezeli szélsőségesen a társadalom a cigánykérdést, s mi változtathatna ezen.
Dehir.hu: Egy éve már beszámolt róla a Dehir.hu is, hogy Debrecenben, Miskolcon és Budapesten cigány főiskolások és egyetemisták számára nyílnak szakkollégiumok. Milyen reményekkel indult ez a kezdeményezés? Mi történt az egy év alatt?
Forray R. Katalin: Az egyházak tavaly márciusban kezdeményezték, hogy roma szakkollégiumi hálózatot indítsanak. Ez a gondolat nem előzmények nélküli, hiszen már több mint tíz éve működik a pécsi egyetemen létrehozott Wlislocki Henrik Szakkollégium, de említhetem a még ennél is korábban alapított, a Romaversitas Alapítvány által működtetett Láthatatlan Kollégiumot is. Ezek mind például szolgálhatnak a roma fiatalok tehetséggondozására, a roma értelmiségi elit kinevelésének lehetőségére. Úgy gondolom, ezek sikeres kezdeményezések voltak, mert lehet látni a Romaversitas egykori hallgatóinak jelenlétét a nyilvánosság előtt, a tévében, a sajtóban, a politikai életben. A Wlislocki Henrik szakkollégiumára is áll az, hogy cigány és nem cigány, de a téma, a terület iránt érdeklődő hallgatói elvégezték az egyetemet, és megtalálták a saját érdeklődésünknek megfelelő profilt. A most induló roma szakkollégiumokkal kapcsolatban természetszerűleg ilyen tapasztalatok még nincsenek, nem lehetnek, hiszen még csak most volt a toborzás, a hallgatók összegyűjtése. Hogy milyenek lesznek? Remélem, jók. Az biztos, ha van egy olyan egyetemi felsőoktatási kezdeményezés, mely valamelyik hallgatói csoportot emberségesen, jobb módszerekkel, segítő szándékkal fel akarja zárkóztatni, az mindig jó.
Dehir.hu: A magyar társadalom meglehetősen szélsőségesen kezeli a romakérdést. Vagy túlzott óvatossággal, vagy ellenségesen áll hozzá. Miért? Minek és hogyan kellene változnia, hogy ne így legyen?
Forray R. Katalin: Látni kell azt is, hogy ezek az emberek, akiket az egyházak megtaláltak, és akiket támogatni akarnak, már bent vannak a felsőoktatásban. Tehát nem a telepekről gyűjtötték össze azokat a fiatalokat, akik ott majd értelmiségivé válnak, hanem olyanokat toboroztak illetve vesznek fel, akik családi és egyéb támogatással már eljutottak arra szintre, hogy már bekerültek egyetemre és főiskolára. S nyilvánvaló az is, hogy nem miattuk olyan a viszony a kisebbség és a többség között, amilyen, mert ők egy elithez tartoznak, akikről feltételezhetjük vagy remélhetjük, hogy majd segítenek a többieknek is elindulni a felemelkedés útján.
Dehir.hu: Az olyan filmek, mint például a Fliegauf Bencéé segítenek-e tisztábban látni? Vagy mit gondol a betiltott Pesty-filmről, ami szintén a romakérdést vizsgálja, csak más nézőpontból?
Forray R. Katalin: Fliegauf Bence filmjét a roma gyilkosságokról nem láttam, tehát nem formálhatok róla véleményt. Az tény, hogy díjat kapott, de azt tényleg nem tudom, mennyiben segíthetne bármit is a társadalomnak. Nem vagyok benne biztos, hogy nagy nézőközönséghez jut majd el. A másik filmet, Pesty Lászlóét viszont éppen azért kezdtem el nézni, mert hallottam róla, hogy betiltották, ezért rákerestem az interneten. Nem igazán értem, miért tiltották be, miért követelte ezt az SZDSZ-hez kötődő cigány elit, mivel ez a film nem állított semmit. Nem állított, hanem bemutatta nyomorgó, leszakadó rétegét ennek a népcsoportnak. Nem hiszem, hogy lett volna ebben bármi olyasmi, ami az etnikai csoport bármely tagját jogosan felháboríthatta volna.
Dehir.hu: Sokszor kapjuk meg azt, hogy mi, magyarok tele vagyunk előítéletekkel. Hogy látja ezt a kérdést?
Forray R. Katalin: Nem gondolom, hogy Magyarország különösebben előítéletes lenne, pláne, ha a cigányokkal kapcsolatban fogalmazzuk ezt meg a felvetést. Én mezőtúri vagyok, van tapasztalatom erről, mert már gyerekkorom óta szoros kapcsolatban voltam cigányokkal. Az más kérdés, és valós probléma, hogy a leszakadás réme, a deviánssá válás lehetősége fenyegeti a cigányságot. Mert ez tényleg rossz. De hogy félelmet keltenének az emberben? Nagyon rossznak tartom azt a politikát, mely ezeknek a félelmeknek a növelésére törekszik, ahelyett, hogy a szolidaritás érzését erősítené a társadalomban. Tényleg úgy hiszi bárki is, hogy félni kell csak azért egy szegény gyerektől, vagy férfitól vagy idős embertől, mert cigány?
Dehir.hu: A tudomány vagy a politika nem mindig ugyanarról a szintről vizsgálja ezt a kérdést. Más egy kis faluban élni, és más egy nagyvárosban.
Forray R. Katalin: Az ember könnyebben tud toleráns lenni, ha egy nagyváros elit negyedében lakik, mintha valahol kint él a település szélén, és ott küzd a besurranókkal, akik beugranak a kerítésén, és húzgálják kifelé a retket a kertjéből. Az ország gazdasági állapota, a fejlesztés felemás volta, mindaz, ami az elmúlt 10 évben történt, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cigánysággal kapcsolatos negatív attitűdök élessé váljanak. Az ország jelentős falvas vidékein nem történik állami beavatkozás, segítségnyújtás. Vannak olyan részek, ahol csak a leszakadók fognak lakni, mert mindenki más, aki csak teheti, elmegy onnan. A cigányok viszont ott vannak, ott élnek, a mindennapi betevőért küzdenek. Iskolázatlanok, egyszerűek, nem fognak úgy viselkedni, mint az úriemberek a Rózsadombon. Ezért kell olyan politika, ami büntet, de segít is – például hogy legyen munkalehetőség, ne kelljen a napi kenyérre valóért bűnözni.
Dehir.hu: Ez ördögi körnek tűnik, ha onnan közelítünk, hogy a munkáltatók viszont inkább a képzett, tanult munkaerőt keresik.
Forray R. Katalin: Munka ne csak annak legyen, ha valaki már rendelkezik valamilyen képzettséggel. Akinek van egy szakmája, az már ért valamihez – például tud és akar dolgozni. De aki semmit, soha nem tanult? Az előző rendszerben például ott volt a munkakényszer, tízezrek ingáztak, száz kilométereket utaztak az ország széleiről is, hogy dolgozzanak. Azt gondolom, a leszakadó rétegeknek is fontos lenne, hogy megtanulják, mivel jár, milyen kötelezettségekkel, ha elmegy az ember dolgozni. Vagy mit kell tenni a munkában megkeresett pénzzel, hogyan lehet eltartani belőle a családot. Segíteni kellene azoknak is, akik már kihullottak a társadalomból, és azoknak is, akik még nem, hogy ne is hulljanak ki. Belátható időn belül történnie kellene valaminek, mert most már a második olyan nemzedékhez értünk, amelyik egyszerűen meg sem tanult dolgozni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)