Hajdú-Bihar – A vállalkozások mindössze öt százaléka regisztrálta magát a megyei iparkamaránál, pedig a határidő március 1-jén lejár. Eddig kell egy adatlapot kitölteni, és évi 5000 forint hozzájárulást befizetni minden gazdálkodó szervezetnek. A törvény szerint ez alól csak a mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozások mentesülnek.
13 éve készít frizurákat Nagy László vállalkozóként. A fodrász azt mondja, még nem nem fizette be az 5000 forintos kamarai hozzájárulást, mert nem látja értelmét.
- Régebben kamarai tagságot is kaptunk ezért, most nem kapunk érte semmit, csak úgymond egy regisztrációt, aminek úgy gondolom, semmi értelme nincsen – hallhattuk a szakembert.
Kamarai tagság valóban nem jár a regisztrációért, viszont minden gazdálkodó szervezetnek kötelező ezt megtenni. Sokan személyesen viszik be a kitöltött adatlapot az iparkamarához, és ott fizetik be az éves hozzájárulást.
- Az interneten kaptam egy formanyomtatványt, azt kitöltöttem, és elvittem, most befizetem. Ennyi az egész – mondta Mészáros Nóra.
A megyei iparkamarához körülbelül 25 ezer vállalkozásnak kellene regisztrálnia magát március 1-ig, eddig azonban mindössze 1266-an tettek ennek eleget.
- Legegyszerűbb módja a regisztrációnak az elektronikus regisztráció, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel egy időben indítsák el a kamara egy számlájára az 5000 forintos hozzájárulás megfizetését, hiszen így lesz teljes a regisztrációjuk – tájékoztatott Nagyné Nagy Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági-pénzügyi vezetője.
A kamara adatai szerint sokan vannak olyanok, akik csak az adatlapot töltik ki, de nem fizetik be a hozzájárulást. Ha valaki elmulasztja a regisztrációt, attól adó módjára hajtják be a díjat.
Dehir – Kevés cég regisztráltatta magát az iparkamaránál
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Tűzijáték is lesz a bajnok Loki főtéri buliján Debrecen - Főtéri bulit szervez a város a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA tiszteletére. A csapat...
Óriási késésben van a 2-es villamos pályájának építője Akár fel is bonthatja a kivitelezői szerződést az önkormányzat a 2-es villamos nyomvonalának építőjével....
Jézus menybemenetelére emlékeznek áldozócsütörtökön Áldozócsütörtökön a Nagytemplomban Fekete Károly lelkész arról beszélt, hogy a hívők számára ez a nap...