Kompromisszum is kellett ahhoz, hogy Debrecen nagyvárossá váljon
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.04.10. 09:19 | Frissítve: 2015.04.11. 09:06
Debrecen – A cívisváros akkor lépett nagyot a fejlődés útján, amikor befogadott más vallási felekezeteket is – erről beszélgettek a történészek.
Április 11-e a Város Napja. Ezen a napon, 322 évvel ezelőtt kapta meg Debrecen I. Lipót császártól a szabad királyi város rangot, melyre a település már hosszú ideje vágyott. Ez a kiváltság azonban áldozatokkal, szükségszerű változásokkal is járt, olyanokkal, amiket azelőtt nehezen tudtak elképzelni az itt élők.
Gáborjáni Szabó Botond, a Református Kollégium gyűjteményi igazgatója a Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorában elmondta, mindent elkövetett a városvezetés azért, hogy megkapja a címet, a nagy önállóság korszaka azonban ezzel véget ért. Debrecen betagolódott a nagy birodalomba, elindul az a folyamat, amikor a kereskedővárosból egy agrár irányba elmozduló település jön létre, ám a 18. század végéig megőrizte vezetői szerepét a kultúra és a gazdaság területén is.
- Debrecen egy olyan közösség volt, ahol 6-8 száz köznemes települt be és megérte nekik még az is, hogy a nemesi rangot feladják a polgárságért. Ezzel ugyanis olyan lehetőségeik voltak, melyek középnemesi nívót biztosítottak a számukra. Többek között házhely utáni földeket kaptak – mondta a gyűjteményi igazgató.
Mazsu János, történész, tanácsnok kiemelte, hogy a cím elnyerése egy hosszabb folyamat beteljesülése volt. Debrecen három kis településből olvadt össze, az érdekeinek, gazdaságának megfelelően támaszt talált a kálvinizmusban, s nagy önállóságot adott a városnak az, hogy egyetlen ura sem volt, ami szokatlan egy mezővároshoz képest.
- A török uralom után a legfontosabb törekvése az volt, hogy biztosítsa érdekeinek érvényesítését, megőrizze a belső rendjét és gazdasági érdekeit is érvényesíthesse az újrarendeződő Európában. A cím elnyerés előtt Debrecen korábbi kiváltságait is megerősítette, hiszen előfordulhatott volna az, hogy földesúri adománybirtokká válik – mondta a történész.
Hozzátette, több esetben is adódtak konfliktusok abból, hogy a város kálvinista volt, melynek belső autonómiája összefonódott a saját egyházával, sokan pedig sérelmezték ezt. Azt gondolták, amíg Debrecen ezt úgy védi, hogy más felekezetűeket nem enged be a városba, addig nem kaphatja meg ezt a kiváltságot. Mazsu János elmondta, 22 év telt el olyan tárgyalásokkal, amelyek során kompromisszumra jutott a város vezetése arról, miként lehet beengedni más vallásúakat Debrecenbe úgy, hogy a belső önrendelkezést ne kelljen feladni.
[doboz pozicio="kozep" fejlec="Évfordulók 2015-ben" meret="70" igazitas="bal"]Több kerek évfordulót is ünnepel 2015-ben Debrecen. 1715-ben, 300 éve iktatták törvénybe az I. Lipót német-római császár által adományozott kiváltságlevelet. 300 évvel ezelőtt térhettek vissza a római katolikus vallásúak Debrecenbe, az országgyűlés pedig 175 éve hozta meg azt a döntést, amely kötelezte a szabad királyi városokat arra, hogy beengedjék a más vallásúakat – többek között az izraelitákat – a város falai közé. Száz éve történt az is, hogy 1915-ben, hogy feloldották az addig titkos debreceni levéltár titkos minősítését. [/doboz]
- Az egyik ilyen kompromisszum az volt, hogy megtarthatta azokat a kiváltságokat, amiket az egyházi intézményei élvezhettek. Az 1693 és 1715 között eltelt időszak alkudozással telt, utóbbi évben törvénybe iktatták I. Lipót adományát, ezzel beteljesedett a folyamat, törvényesen szabad királyi városi jogot kapott Debrecen, ennek éppen 300 éve – hallhattuk a történészt.
Hozzátette, a kompromisszumok egyike az volt, hogy a katolikusok beköltözhettek Debrecenbe, intézményeket alapíthattak, olyan jogosítványokat kaphattak, amelyek révén részei lehettek Debrecen életének. Szerinte a vallási tolerancia, az önrendelkezés, de ezzel együtt az egyházak közötti együttműködés teszi páratlan várossá Debrecent. Mint mondta, olyan egyházi események vannak ma is a városban, melyeken több egyház vezetői vesznek részt, és ezt ma a debreceniek természetesnek veszik, pedig máshol egyáltalán nem az.
Gáborjáni Szabó Botond hozzáfűzte, érzelmileg nem lehetett könnyű engedni az akkori debrecenieknek. Ezt bizonyítja az is, hogy amíg a katolikusok épületei el nem készültek, addig a ferencesek és a piaristák is csak a város határain kívül találtak szállást maguknak.
- Az első időkben nem volt felhőtlen a viszony a különböző felekezet között, ám az uralkodó kívánsága szerint a szenátus egyik fele református, másik fele katolikus lett, s nagy bölcsességre vall a város akkori vezetői részéről, hogy nem volt erős konfliktus emiatt – mondta a gyűjteményi igazgató.
Mazsu János kiemelte, fontos momentum volt az is, amikor 1915-ben foldották a titkos levéltár titkosságát. Ebből ugyanis kiderült, hogy a város olyan információkat őrzött, melyek kényesek voltak, zálogbirtokokra vonatkozó iratokat tároltak, nem volt érdeke a városnak az, hogy ezek a dokumentumok kikerüljenek a nyilvánosság elé. Ezekből az is nyilvánvalóvá vált, hogy a debreceni közösség mennyire gazdag volt. Ezzel a hosszú időkön keresztül gyarapított vagyonnal a közösség választott vezetői rendelkeztek. A történész elmondta, azok, akik hozzátettek ehhez a vagyonhoz, a város lakói lehettek.
- A debreceni cívis polgárjog azt jelentette, hogy akinek a családja generációkon keresztül gyarapította a vagyont, akik a mesterségük folytán hozzátettek valamit ehhez, azokat befogadták a közösségbe. Fontos volt a debrecenieknek, hogy megvédjék a közösséget, a városi vagyont, az ugyanis biztonságot is adott a helyieknek – mondta.
Gáborjáni Szabó Botond hozzátette, mindez a nagyvárossá válás korlátja is volt, változtatni kellett rajta ahhoz, hogy a fejlődés útjára lépjen a település. Ezt a vezetők végül be is látták. Idővel mindenki debrecenivé vált, akik bekerültek, azok mentálisan is cívisekké lettek. 1862-63 táján megszűnt a városfal, 1867 után a piacosodás más útra terelte a város fejlődését.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban megnézheti
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)