„Józsi bácsi olyan, mintha a pótnagypapám lenne”
Szerző: Valentinyi Tímea | valentinyi.timea@dtv.hu Közzétéve: 2011.02.21. 15:52 | Frissítve: 2011.02.21. 15:52
A Svetits Gimnázium kilencedikesei kéthetente teljesítenek önkéntes szeretetszolgálatot. Kórházakba járnak, vakokat, időseket látogatnak, segítenek a hátrányos helyzetűeknek. Győri Sarolta és Zelenák Annabella október óta járnak a Szent Erzsébet Otthonba, hogy minden pénteken szerezzenek néhány szép pillanatot az ott lakó időseknek. Egyik látogatásukra kísértem el őket.
Délután három órára érkeztünk meg a Szent Erzsébet Otthonban. A kerekestelepi intézményben csend és nyugalom uralkodik. Egy kis szobába érkezünk, a 87 éves Nagy Józsefhez. Az öregúr több mint 2 éve költözött ide feleségével. Azt mondja, kényszerből, hiszen a felesége beteg volt, és a nap 24 órájában felügyeletre szorult. Józsi bácsi egy hete egyedül maradt. Azóta még nagyobb szüksége van a társaságra.
Győri Sarolta és Zelenák Annabella azt mondják, egyáltalán nem megterhelő nekik az iskola után erre is áldozni az idejükből, szívesen járnak ide.
„Józsi bácsi olyan, mintha a pótnagypapám lenne. Csaknem többet találkozok vele, mint a saját nagyszüleimmel, mert ők Hosszúpályiban laknak, és csak kéthetente vagy ritkábban jutunk ki hozzájuk. Nagyon szeretek ide járni. Ez a látogatás már a péntekekhez tartozik. Szeretem hallgatni a történeteit a katonaságról, és arról, amikor tanyán lakott, vagy amikor tanár volt.” – hallhattuk Saroltát.
Zelenák Annabella elmondta, ők is rendszeresen mesélnek, bár szívesebben hallgatják az öregúr történeteit. Józsi bácsi pedig az övéiket. „Szeretem, mikor jönnek, mert visszahozzák az aktív életemet, amikor még tanár voltam. Szeretem hallgatni, amikor elmesélik, miből feleltek a héten. Olyankor azért csak előjön belőlem a tanár”- mondja.
Józsi bácsi nem csak tanár volt, élete során rengeteg helyen megfordult. Volt válogatott ifjúsági futball játékos, a világháború idején 3 évet töltött hadifogságban, később irodalmi színpadot és kultúrotthont vezetett. De életét leginkább a matematika és a kémia tanításának szentelte.
„Olyan régen mentem nyugdíjba, hogy már nem is emlékszem, milyen volt tanárnak lenni. Szigorú tanár voltam, az biztos. Volt, amikor több diákot buktattam meg, mint az egész tanári kar együtt, de a pótvizsgán átmentek, mert egész nyáron nyüstöltem őket. És még így is szerettek, mert mindig fociztam velük.” – meséli, majd egy szeretetteljes mosollyal az arcán hozzáteszi – „De a Mamit jobban szerették. Ő sokszor úgy jött haza, hogy köré gyűltek a gyerekek, és mint egy kotlós a kiscsibéivel, úgy jött hazáig.” Aztán megjegyezte: „mindenki azt jósolta, hogy én fogok hamarabb meghalni, erre tessék, eszem ágában sincs!”
Az idős bácsi szeretettel emlékszik feleségére és bár fáj, hogy elveszítette, szívesen mesél róla is. „Nagyon hiányzik a Mami, mert nagyon szép életünk volt. Békességben, szeretetben éltünk. Bár voltak kisebb szakmai vitáink, hiszen mindketten pedagógusok voltunk, mindig nekem lett igazam. A Mami hamarabb megunta.”
Józsi bácsi egész életében városban élt, egy időre azonban tanyára költöztek. Ezzel kapcsolatban is volt egy kedves története.
„Az volt érdekes, amikor kikerültem tanyára. Én bérházban nőttem fel, és hozzászoktam, hogy a falban van a csap, és ha megnyitom, folyik a víz belőle. A tanyán meg gémeskút volt. Felhúztam a vödröt, és a szélén ült egy béka. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy akkor mit iszunk. Aztán megnyugtattak a szomszédok, hogy az a jó víz, amiben béka is van, mert a béka nem megy rossz vízbe, így mi is megittuk.”
A másfél órás beszélgetés után Józsi bácsi és a lányok feltöltődve köszöntek el egymástól, tudva, hogy egy hét múlva újra hallhatják egymás történeteit.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)