Debrecen - Halászléből fogyott a legtöbb a főtéren, de népszerű volt a sült pisztráng és a harcsapaprikás is. Hatodik alkalommal rendezték meg a Halvasárnapot.
Sokan a főtéren ebédeltek vasárnap. A rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy csak harcsából egy mázsát, pisztrángból és filézett pontyból 300-300 darabot, a halászléhez pedig ezer pontypatkót rendeltek a szakácsok. Összesen kétezer adag étel fogyott el. Úgy tűnik, egyre többen felismerik, milyen egészséges a halhús.
- Voltak szívproblémáim, és műtöttek is. Mi inkább átálltunk a halra, minthogy sertést fogyasszunk – hallhattuk Barcsa Istvánt.
- Szeretjük a halat, s többször eszünk évente. Az évi négykilós fogyasztási átlagot mi bőven túlteljesítjük – mondja Nagy Irén.
Sokan vitték az élő halat és a feldolgozott, friss halat is. A gyerekeket a hatalmas élő harcsa és a pontyok nyűgözték le, melyekből hétfőn a hajléktalanoknak főznek karácsonyi ebédet. A szervezők szerint halászlét főzni időigényes munka.
- Ha jó halászlét akarnak elkészíteni, arra időt kell szánni. A háziasszonyok el vannak foglalva, örülnek, ha egy kicsit tudnak a hétvégén pihenni. Ez egy jó alkalom erre, hiszen mi itt elkészítjük helyettük – mondta Barabás Zoltán szervező.
A kulináris élvezetek mellé kulturális program is társult. A színpadon egész délután egymást váltották a város betlehemesei és művészeti csoportjai.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Tűzijáték is lesz a bajnok Loki főtéri buliján Debrecen - Főtéri bulit szervez a város a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA tiszteletére. A csapat...
Óriási késésben van a 2-es villamos pályájának építője Akár fel is bonthatja a kivitelezői szerződést az önkormányzat a 2-es villamos nyomvonalának építőjével....
Jézus menybemenetelére emlékeznek áldozócsütörtökön Áldozócsütörtökön a Nagytemplomban Fekete Károly lelkész arról beszélt, hogy a hívők számára ez a nap...