Adok érte kettőt! Vagy nem: másfelet! Adja? Viszem!
Szerző: Ásztai Lili | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.12.20. 09:55 | Frissítve: 2014.12.21. 10:14
Debrecen – Sokszor használt, megkopott tárgyak: valakinek szükségtelen, másnak kincs. A régiségvásárban jártunk, ahova visszatérünk majd jövőre is.
Karácsonyi bevásárlás, hétvégére időzített csatangolás a szupermarketekben a megbolydult téli felhők alatt. Aztán egy kis séta kint a szabadban: eljutottunk ugyanis a Tesco parkolójába, ahol jókora kirakodás volt. Idén december közepén tartották itt az utolsó régiségvásárt – de ne aggódjanak, jövőre újra lesz.
Itt aztán minden volt, de tényleg! Ékszerek, bélyegek, képek, órák, matchbox, fényképezők, cédék, bakelitlemezek, könyvek, babák és egyéb tárgyak. Asztalokra vagy a földre fektetve várták a feléjük nyúló kezeket.
Nos, mindenekelőtt nem kell bedőlni az előítéleteknek, hogy ez egy „nincs rá szükségem” bazár. A sok kütyü között ott rejtőzött nagyon sok, számunkra akár kincset érő kiegészítő, esetleg szerszám, szőnyeg, játék az unokáknak, biciklitartozék, de ugyanúgy a fényképezőgépünket bővítő objektív is.
Ez utóbbi, hogy még profibb képeket készítsünk, valódi áránál néhány ezerrel olcsóbban kínálkozott. Ez rendben is van, de mikor ötezer helyett (régi típusú géppel együtt!), és tényleg csak az objektív miatt négyezerért vittük volna, nem adta olyan könnyen magát a gazdája. Az objektív ugyanis jött volna magától. (Jól van, akkor négy és fél?)
A rafinált tulajokon túl az alkudni vágyókon keresztül haladva, bóklászva a sorok között egy könyvárusnál is kikötöttem. Könyvet többen is kínáltak egyébként, de én Mónikánál kutattam az újabb és régi példányok között. A hölgyárus saját könyveit hozta el eladásra, mint mondta, néha a Tócóskertben teszi közhírré, hogy megválna a gyűjteményétől, de egyébként minden alkalommal részt vesz a régiségvásáron. Most, hogy közeledik a karácsony, ajándéknak sokat elvittek, bár általában a forgalma nem nagyobb, jegyezte meg, mintha egy boltban a melegben ülne és várná a betévedő intellektueleket. Míg az ujjam a könyvek címein járt, addig az olvasott áruslány fejből mesélte a Fejős Éva történeteket, melyek általában a legkelendőbbek. Az ezoterikus határokat feszegető, valamint pszichológia témájú könyveket is saját kútfőből ismertette, ezenkívül más csajos regények, Frei-kötetek, Stephen King borítók néztek vissza rám. Széles tehát a repertoár, állapítottam meg. Többet is hazavittem volna, de mivel ilyenkor általában elég nehezen döntök, inkább folytattam körutam a vásáron.
Hosszas keresgélés és nézelődés után tovább haladtam a hasznos kiegészítők mellett. A műtárgykereskedők is tovább gyarapíthatták gyűjteményüket, hiszen erdélyi festők elkallódott képeire is ráakadtam. Látni lehetett ezenkívül régi típusú biciklit, ami egy egészen más műfaj, s ami csak picit szorult felújításra, de egyébként tökéletesen működött. Nagyszülők hagyatékából megmaradt háztartási cikkek is felsorakoztak, mint például mintás fakanalak, székely motívumokkal díszített porcelántányér-készlet, ami a konyha éke lehet valakinek „nagyszabású” vacsorák esetén. Mozsár, nappaliba szánt lámpaburák, táskák, használaton kívüli mózeskosár, bekeretezett tükrök, vázák széles választéka invitálta a türelmes vásárlókat.
A katonai öltözékben álldogáló árusok előtt német sisakok, táskák emlékeztettek a háborús időszakra. Az ezeréves érmék, képeslapok, Debrecent bemutató mini könyvecskék mellett még egy szőnyegárus is feltűnt. Hímzett függönyök, terítők, kötőtűk, melyek az ilyen hobbi kedvelőit várták. Lányokra, nőkre, asszonyokra gondolva megannyi pohár, teás- és kávéscsésze, valamint kávéfőzők kerültek ki a vásárra. (Vajon akad-e, aki tudja hányszor ittak abból feketelevest?)
Azok számára, akik azon gondolkodtak, hogy szívesen kipróbálnának egy hangszeren játszani, egy hegedű, egy gitár és egy pianínó közül választhatott.
Nemcsak elszánt vevők, vagy tipikus régiségimádók mutatkoztak ezen eseményen. Egyedül is sokan bolyongtak, de ők általában csak végigfutották a kínálatot, nem figyeltek az árusok hívószavaira. Párok – elsősorban az idősebb korosztályból – is bele-belemerültek a részletekbe. Ahogy elnéztük, a családok olykor közös programnak szánták a vásáron való időtöltést, a gyerekek kedvét pedig legkevésbé sem befolyásolta a kiszámíthatatlan időjárás. „Hátha meglátnak valami jó játékot a srácok, amivel leköthetem az energiájukat” – mondta mosolyogva az egyik asztalnál nézelődő apuka –, amit már valaki megunt, nekünk tökéletes játék lesz, és még talán alkudhatok is belőle.”
Az egyik asztal az „adok érte kettőt, na jó másfelet-féle” beszélgetésektől volt hangos, míg egy másiknál még az áruk elé se léptem, máris megcéloztak a kérdéssel: „Mit segíthetek?”. Az asztalon néhány régi kalap, szerszám, balta és pár katonai ruha feküdt. Igen, pont erre vágytam. Vajon melyik terepmintás nadrág állna jól nekem?
Megcsodáltam egy felállított páncélzatú lovagot is, ami persze ló nélkül álldogált magában. Ugyanennél az asztalnál díszes markolatú tőrökre bukkantam. Jobban szemügyre vettem és vizsgálgattam őket. Nem tudom, milyen tekintettel tehettem ezt, amivel kiérdemeltem a tulaj kérdését: „Tán haragszik valakire?” (Utóbb ezen jót mosolyogtam magamban...)
„Ki korán kel, aranyat lel” – tartja a közmondás. Vagy ha nem aranyat, akkor könyvet, kisautót, kalapot, brosst, porcelánt – s ki tudja még mit. Azért vasárnap általában nem kell túl korán kelni, de ha valaki szeretne ilyen kincsekre lelni, akkor délig aludni sem érdemes. Annál inkább eljönni ide, s csatangolni egy nagyot a régiségek között, hiszen aki itt járt, az a karácsonyi ajándékok nagy részét biztos, hogy kipipálhatta.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)