A cambridge-i egyetem világhírű elméleti fizikusa, a világ legismertebb élő tudósa, Stephen Hawking öt év szünet után új könyvet írt - adta hírül az Index.hu.
A The Grand Design (A nagy terv) címmel szeptemberben megjelenő könyv az első tudományos ismeretterjesztő mű Hawkingtól a 2005-ös Az idő még rövidebb története óta (és az sem volt egészen új könyv, csak a nagy sikerű Az idő rövid története átdolgozott, felújított kiadása).

A könyvből a brit Times közölt először részleteket. A mű központi gondolata az univerzum keletkezése, illetve az, hogy ehhez szükséges-e feltételezni egy felsőbbrendű hatalom, isten akaratát, vagy a fizika törvényeivel magyarázható az ősrobbanás.
Hawking könyveiben sokszor ír istenről, de mindig csak metaforikus értelemben. „Ha megértjük a fizika törvényeit, megismerjük Isten észjárását” – írja például az Idő rövid történetében. Az új könyvben azonban kijelenti, hogy az ősrobbanáshoz, és az univerzum keletkezéséhez nem kell istent feltételezni; egyszerűen a gravitáció törvényszerűségei okozták, hogy az univerzum létrehozta magát a semmiből.
Tanároknak tartott előadást Hoffmann Rózsa Az egyetemre nem ment el, de a Megyeházán részt vett egy konferencián az oktatásért felelős államtitkár,...
Debrecenieknek is bosszúságot okoz a Malév leállása Debrecenben is több száz utasnak okoz fejtörést a Malév leállása. A társaság mától nem indít több...
Ünnepi szenátusi ülés a 100 éves Debreceni Egyetemen Idén egész éves programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem a jogelőd, a Debreceni Magyar Királyi...