Bejelentkezés Regisztráció
Felhasználó név:
Jelszó:
| Elfelejtett jelszó
Felhasználó név*:
E-mail cím:
* Ne használjon ékezetes betűket!
A jelszót e-mailben küldjük.
Rovatok

Bulvár | Kultúra | Zene

Néma ráadás

2010. augusztus 30. 13:48 | Frissítve: 2010. augusztus 30. 13:48 Dehir.hu | info@dehir.hu

Késve kezdett a Guns N' Roses a Reading Fesztiválon így a szervezők lekeverték a ráadásban a zenekart.

A hétvégén a nagynevű Reading Fesztiválon lépett fel a Guns N’ Roses, ám most sem ment minden teljesen zökkenőmentesen.

Néma ráadás kép


A szervezők jó előre közölték a bandával, hogy időben kell elkezdeniük a koncertet, mivel szabadtéri előadásról lévén szó fél 12 után már nem hangoskodhatnak. Ehhez képest Axel Rose és csapat egy órás késéssel érkezett meg a koncert helyszínére.

Az előzetes figyelmeztetés ellenérő hagyták őket éjfélig játszani. A Guns-nak azonban még ez sem volt elég, s a hivatalos program lezárása után még visszajöttek a ráadásra, amit azonban már nem tudtak megadni a rajongóknak, mivel a szervezők kikapcsolták az erősítőket. A Paradise City című számban csak a dobot hallhatták az egybegyűltek, sőt még a Queen híres, dobközpontú dalából is kaptak némi ízelítőt.

Axel Rose ekkor lemászott a színpadról, hogy pacsizzon az eseményt értetlenül figyelő közönséggel, majd egy megafonnal próbálta meg elénekelni a dalt. Még az sem szegte kedvüket, hogy közben a fényeket is lekapcsolták, jelezve ezzel a koncert megmásíthatatlan befejezését.

Vissza az oldal tetejére

Videógaléria

Több szaruhártya átültetést tudnak végezni a SzemklinikánUntitled-19
  • Untitled-19Több szaruhártya átültetést tudnak végezni a Szemklinikán Debrecen - Megduplázódik a szaruhártya átültetések száma a Szemklinikán. Az intézmény speciális...
  • teglasiiskolaTégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról Hajdúsámson után Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról. Az intézményt a római...
  • harmincastablavid30-as táblák borzolják az autósok idegeit Harminctól háromszázezer forintig büntetheti meg a rendőrség a gyorshajtót, ezért érdemes minden táblát...