Budapest – Áprilisig javasolhatnak jelölteket 2014-re a választókerületi tanácsok, júniusig rendeznék a vitás jelölésekkel kapcsolatos ügyeket.
Áprilisig tehetnek javaslatot a Fidesz választókerületi tanácsai a 2014-es választások jelöltjeire, s a javaslatok lezárását követően a párt választmánya, illetve elnöksége júniusig rendezné a vitás jelölésekkel kapcsolatos ügyeket – írja a Magyar Nemzet a párt keddi tanácskozásának egyik résztvevőjére hivatkozva.
A forrás úgy fogalmazott: „a jelenlegi listák egyelőre csak esélyeket jelentenek, igaz, ezek kifejezetten jó esélyek”. A Magyar Nemzetnek a Népszabadság szerdai számában megjelent információkra reagálva a KDNP egyik vezető politikusa azt mondta: „fel sem merült, hogy ne lenne önálló országgyűlési képviselőcsoportunk a jövőben is”.
A lap emlékeztet: 2014-től összeférhetetlen lesz a képviselői és a polgármesteri poszt, így a Fidesz-KDNP 263 fős frakciójának kétharmada választás elé kerül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Több szaruhártya átültetést tudnak végezni a Szemklinikán Debrecen - Megduplázódik a szaruhártya átültetések száma a Szemklinikán. Az intézmény speciális...
Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról Hajdúsámson után Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról. Az intézményt a római...
30-as táblák borzolják az autósok idegeit Harminctól háromszázezer forintig büntetheti meg a rendőrség a gyorshajtót, ezért érdemes minden táblát...