Budapest - A rendkívüli hideg, az intenzív havazás és hófúvások miatt a MÁV Zrt. szombatra másodfokú készültségi fokozatot vezetett be az országos vasúthálózatán.
Ezen a napon a menetrendben megkülönböztetett, „hópihe” jellel ellátott, a rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonatok indulnak csak el, azaz ritkábban közlekednek a járatok szombaton. A hópihejelzés megtalálható a menetrendkönyvben, az internetes menetrendben és az állomásokon kifüggesztett induló-érkező táblákon is. A korlátozás a szombati járatok két százalékát érinti.
A MÁV tájékoztatja az utasokat, hogy a szombaton közlekedő InterCity, EuroCity vonatok pót- és helyjegy megváltása nélkül vehetőek igénybe. Az elővételben már megváltott jegyeket kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasúttársaság.
Az otthon nyomtatott menetjegyeket csak a „hópihe” jellel ellátott vonatokra lehet megvásárolni vasárnap. Az elővételben megváltott, vasárnapra érvényes otthon nyomtatott menetjegyek a jegyen szereplő viszonylatban közlekedő bármely vonatra érvényesek február 4-én – olvasható a vasúttársaság által kiadott közleményben.
A havas, szeles időjárás következtében a peronok, valamint a vasúti járművek lépcsői síkosak lehetnek, ezért a fel- és leszállásnál az utasoknak fokozottan kell figyelniük.
A MÁV csoport minden rendelkezésre álló eszközével biztosítja a havazás és nagy hideg közepette a ritkított vasúti közlekedést. Budapest Keleti, Pécs, Szeged, Szolnok, Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza állomásokon forró teával várják az utasokat az ügyfélszolgálati irodákban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni.
Több szaruhártya átültetést tudnak végezni a Szemklinikán Debrecen - Megduplázódik a szaruhártya átültetések száma a Szemklinikán. Az intézmény speciális...
Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról Hajdúsámson után Tégláson is vita robbant ki az iskola egyházi kézbe adásáról. Az intézményt a római...
30-as táblák borzolják az autósok idegeit Harminctól háromszázezer forintig büntetheti meg a rendőrség a gyorshajtót, ezért érdemes minden táblát...