scrollToTop

Ezentúl több mint 200 fős repülővel utazhatunk Debrecen és München között

A Lufthansa és a BMW együttműködésének, valamint a reptéri fejlesztéseknek köszönhetően mostantól hetente kétszer a német légitársaság legnagyobb gépe köti össze a cívisvárost és a BMW központjának is otthont adó bajor fővárost.

Miért nem lesz képviselőjelölt Debrecenben a Demokratikus Koalíció legerősebb embere?

Vaszkó Imre rendszeresen felszólal a közgyűlésen, mégsem indítja egyéni jelöltként az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület.

Vallomások Debrecenről: „szülővárosom nem csupán egy hely a térképen, hanem egy örökség”

Így látja a várost a Karitatív Testület elnöke, a református kulturális szolgálat vezetője és egy 19 éves debreceni fiatalember.

Aszfaltburkolatot kapott Haláp egyik legforgalmasabb utcájának első szakasza

A keleti városrészen egyre több család szeretne letelepedni, ezért a jövőben további fejlesztéseket tervez a környékre Debrecen önkormányzata.




Debrecen és környéke

Több mint négyezer debreceni jelentkezett esővízgyűjtő edényért kevesebb mint 24 óra alatt

Májusban 5500 esővízgyűjtő tartályt terveznek ingyenesen kiosztani. Aki szeretne belőlük, annak nem árt sietnie a regisztrációval.

Dátum 2024.04.19    Debrecen, Zöld hírek

Májusban kísérik utolsó útjára Csire Zsuzsit

A végső búcsúztatás időpontját édesanyja osztotta meg a közösségi médiában.

Dátum 2024.04.19    Bulvár

Természeti katasztrófa, több sérült a Nagyerdőn: orvostanhallgatóknak tartottak mentési gyakorlatot

Az ország négy orvostudományi egyetemének hallgatói mérték össze tudásukat pénteken azon a mentési versenyen, amelynek Debrecen adott otthont.

Dátum 2024.04.19    Debrecen

Módosíthatnak a szabályokon a debreceni szociális bérlakásokban élők érdekében

Papp László polgármester a jövedelemhatárok emelését javasolja, hogy az érintettek ne essenek el a támogatástól.

Dátum 2024.04.19    Debrecen

Fókuszban a Z generáció: népszerű volt a Logisztika Napja a debreceni Trans-Spednél – videóval

Debrecen - Logisztika Fesztiválra várta a diákokat, pályakezdő fiatalokat és pedagógusokat a Trans-Sped Kft.

Dátum 2024.04.19    Debrecen

„A benzinnek ára van, kislány”: meg akartak erőszakolni egy lányt Debrecenben

Az egyik támadó lefogta a lányt, a másik levetkőztette és fogdosta. A heves ellenállás hatására engedték el.

Dátum 2024.04.19    Bulvár

Sport

Loki-Móvár: bronzrangadót vívnak a debreceni kézisek legnagyobb vetélytársukkal

Vasárnap este ellenfelekké válnak a válogatottbeli társak. Jön a szezon harmadik felvonása a DVSC Schaeffler és a Mosonmagyaróvár csapatai között.

Dátum 2024.04.19    Sport, Kézilabda

Kosárlabda NB I: kikapott, s nehéz helyzetbe került a DEAC

Csak húsz percen át volt vetélytársa a házigazda zalai együttesnek a Debreceni Egyetem csapata, mely összecsuklott a meccs második felére. A ZTE -1-re vezet a párharcban.

Dátum 2024.04.19    Sport, Kosárlabda

Olimpikonokkal sétálva készülhetünk Debrecenben a párizsi ötkarikás játékokra

Olimpiatörténeti sétára várja az érdeklődőket a francia nyelvet és kultúrát népszerűsítő debreceni Alliance Francaise.

Dátum 2024.04.19    Debrecen, Sport

Srdjan Blagojevic: a DVTK elleni meccs eldöntheti, kinek hol lesz a helye a végén – videóval

Kemény csatát vár a szombati, DVTK elleni rangadótól a DVSC vezetőedzője.

Dátum 2024.04.19    Sport, Labdarúgás

A Hajdúszoboszló SE sportolója elődöntős a svájci ITF-tenisztornán

Bondár Anna elődöntőbe jutott a svájci Chiassóban zajló, 75 ezer dollár összdíjazású salakpályás női ITF-tenisztornán.

Dátum 2024.04.19    Sport

Kempf Zozo: az extrémitás a véremben van – videóval

A DSI Debrecen BMX-es világbajnoka azt mondja, ehhez a sporthoz elengedhetetlen a mentális felkészülés.

Dátum 2024.04.19    Sport, Egyéni sportok
Hirdetés

Kultúra

Egyhetes erdélyi kalandra keresnek énekeseket Debrecenben

„Legyél te is tagja egy fiatal csapatnak, akik megmutatják, hogy mi az igazi magyar virtus!” – írta közösségi oldalán a DEMKI.

Dátum 2024.04.19    Kultúra, Zene

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I. dalait a Campus Fesztiválon is hallhatjuk

A májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tette közzé a lemezt az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó.

Dátum 2024.04.18    Kultúra, Zene, Campus Fesztivál

A kongás: ütős eseményen vehetünk részt Debrecenben

Színház és zene keveredik a produkcióban, aminek ingyenes, nyilvános próbáján vehetünk részt.

Dátum 2024.04.18    Kultúra

Az elmúlt évad legjobb gyerekelőadását láthatjuk a Deszka Fesztiválon

A komolyan szórakoztató, erős humorú, érzelemgazdag bábelőadás a szülő-gyerek kapcsolatokról mesél az izraeli Etgar Keret történetével.

Dátum 2024.04.18    Kultúra, Színház

A 80 évvel ezelőtti debreceni bombázásra emlékezik a Déri Múzeum

A múzeum munkatársai azt kérik, hogy jelentkezzen náluk az, akinek emlékei vannak arról az időszakról.

Dátum 2024.04.19    Kultúra

Kis Hajni remek filmjét újra vetítik Debrecenben

A Külön falkát láthatjuk A Szigetben angol felirattal. A vetítés után Váró Kata Anna film- és színházkritikussal beszélgethetünk.

Dátum 2024.04.18    Kultúra, Film

Ország-világ

Pódium: a kritikus gondolkodás a sikeres jövő egyik kulcsa

Dupla rendezvénnyel jelentkezett a Debreceni Egyetem Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézete (MÜZLI).

Dátum 2024.04.19    Debrecen

Elindult az új agrártámogatási honlap

A weboldalon a jogcímrendeletek, pályázati felhívások, a tudástár, a segédletek, a vonatkozó uniós és hazai jogszabályok is elérhetőek, s lesznek cikkek, hírek is.

Dátum 2024.04.19    Gazdaság

Szombaton hivatalosan is megkezdődik kampány – videóval

Legkésőbb máig minden választójoggal rendelkező debreceninek kézhez kellett kapnia a választási értesítőt.

Dátum 2024.04.19    Debrecen

A tűzoltókat ünneplik Hajdúnánáson

Az érdeklődők izgalmas bemutatóknak lehetnek majd szemtanúi Szent Flórián napjának alkalmából.

Dátum 2024.04.19    Debrecen, Hajdú-Bihar

Fenyegető hangok Irán és Izrael között

Irán viszontválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben, amennyiben Izrael erőt alkalmazna Iránnal szemben

Dátum 2024.04.19    Világ

Irodaszerek szerteágazó választéka egy helyen

Amikor irodaszer vásárlásra gondolunk, már nem csupán egy munkahelyi iroda képe lebeg a szemünk előtt, hanem egy otthoni dolgozósaroké is. (x)

Dátum 2024.04.19    Életmód